A széles színpadon egyszerre elaludtak a fények. A zenekar fáradtan, de lankadatlan jókedvvel cseverészett, miközben hangszereiket igyekeztek összepakolni. Mindannyian kellemes várakozással gondoltak az előttük álló estére. Kovács Áron azonban a műsor végeztével nem csatlakozott munkatársaihoz, hanem a színfalak mögött várakozó lányt közelítette meg sármos vigyorral az arcán.
- Igazán jó voltál - dicsérte a fekete bőrű, csinos lányt Áron. Kutató, ugyanakkor huncut pillantással mérte végig őt, míg végül tekintete megállapodott az aznapi Popdaráló nyertesének arcán.
- Köszi - pirult el a lány, majd Áron türkiz szemébe pillantott. Ennek eredménye viszont egy még mélyebb VERES arcszín lett. A műsorvezető vigyora még szélesebbé vált, mikor látta, milyen hatással voltak szavai a fiatal rajongójára.
- Honnan is jöttél, Cleo? - folytatta a csevegést Áron. - Valamilyen coloradói kisvárosból, nem?
- Igen, a coloradói South Parkból érkeztem. Szép kis város, kevés emberrel. Olyanok vagyunk, mint egy nagy család - bólinott Cleo a férfi arcát fürkészve.
- Nocsak - vonta fel a szemöldökét érdeklődve Áron. - Mindig kíváncsi voltam rá, milyen lehet az élet az efféle kis közösségekben. Én egy magyar nagyvárosból származom - tette hozzá -, és ritkán nyílt alkalmam arra, hogy kimozduljak a legszűkebb környezetemből. Ezért is találom olyan fantasztikusnak, hogy most itt lehetek Amerikában!
A Popdaráló csupán néhány hete futott a tengerentúlon, de ez a rövid idő is elegendő volt ahhoz, hogy hatalmas népszerűségre tegyen szert az emberek körében.
- Igazán? - ragyogott fel Cleo szeme. - Ha gondolja... akkor este átruccanhatna hozzánk, South Parkba. Van ott egy helyes kis magyar étterem, a Piroska csárda, ahova beülhetnénk együtt enni. Már ha nem veszed tolakodásnak... - pirult el ismét a lány, és máris megbánta, hogy előhozakodott a kérdéssel.
Cleónak nem kellett kétszer mondania. Kovács Áron kapva kapott a felkínálkozó lehetőségen.
- Az remek lenne! - lelkendezett a férfi. - Többek között a magyaros ízek hiányoznak a legjobban a hazámból! Mit nem adnék egy jó kis gulyásért Erős Pistával... Már a gondolatra is összefutott a nyál a számban! - bizonygatta, majd hangosan felkacagott. - Nos, ha később se vonod vissza az ajánlatod, Cleo, akkor ma este nyolckor találkozhatnánk a Piroska Csárdában. Sajnos addig akad egy kis elintéznivalóm, de estére ott leszek.
- Már alig várom - mosolyodott el megkönnyebbülve Cleo. Odaintett az együttesnek és az operatőröknek, majd a kocsija felé indul. Legszívesebben táncra perdült volna. "Randizni fogok Kovács Áronnal! Randizni fogok Kovács Áronnal!" ismételgette magában, és már a hazafelé vezető úton süvített autójával.
Kovács Áron mosolyogva fordított hátat a lánynak. Bár feleségével boldog házasságban éltek, Áron sose utasított vissza egy-egy flörtöt csinos lányokkal, és a lehetőség, hogy egy magyar étteremben ehet, teljesen felajzotta. Jókedvűen indult saját kocsija felé, és gondolatban már nagyokat harapott a paprikás marhahúsból.
Cleopatra Black a Piroska csárda étteremben ült egy ablak melleti asztalnál, hosszú lábait keresztbevetve. Rengeteg időt fordított rá, hogy lélegzetelállítóan nézzen ki. A haját laza hullámokba bodorította, az új, feszes élénkpiros ruháját vette fel, a hozzá illő magassarkújával. Kezében apró, fekete retiküljét tartotta, és folyamatosan az órát nézte. Nyolc óra már húsz perccel is elmúlt. A lány egyre nyugatalanabb lett, lelki szemei elé egyre borzalmasabb képek vetítődtek. ,,Jaj, remélem nem esett semmi baja" gondolta, majd megnyugtatta magát. ,,Nem, valószínűleg csak elhúzódott a dolga, perceken belül megérkezik, megvacsizunk, és felismeri, hogy szeret engem". Kikapta a rúzsát a táskájából, és újabb réteget kent fel belőle.
Áron azonban nem érkezett meg. Cleo újabb húsz percet várt, majd még egy teljes órát, de hiába: néhány south parkin kívül senki sem érkezett, és ők is rögtön elszaladtak, amint egy pillantást vetettek Dichukék "finomságaira". Cleo egyre kedvetlenebbé vált, és az is felmerült benne, hogy Áron egyszerűen átverte. "Pedig milyen kedves volt végig a műsor alatt... és utána is ő szólított meg!" bosszankodott Cleo. "Talán a legjobb lenne, ha hazamennék. Amúgyis olyan borzasztó itt a kaja!" gondolta, és egy undorodó pillantást vetett a káposztáskockára, amit hosszú morfondírozás után végül rendelt maga és Áron számára.
Ekkor egy váratlan dolog történt.
- Gyorsan, Mr. Dichuk, kapcsolja be a televíziót! - dörrent be egy férfi a Piroska csárda ajtaján. - Gyerünk már!
- Nahát, micsoda udvariatlanság! - tiltakozott Dichuk úr, és sértetten meredt a "betolakodóra". - Ugyan, mi olyan fontos?
- Ne kérdezzen semmit, csak kapcsolja be! - csattant fel a férfi, fájó oldalára szorítva a kezét. Valószínűleg több háztömbnyit rohant, hogy ideérjen.
- Udvariatlan, amerikai fráter! - fröcsögte dühösen Mr. Dichuk, de a kíváncsisága hamar felülkerekedett dühén, így végül az ismeretlen férfi szavainak engedelmeskedve megnyomta a bekapcsolás gombot.
Olyan hirtelen villogtak a fények a képernyőn, hogy Mr. Dichuknak egy pillanatra be kellett hunynia a szemét. "Szóval azért jött, hogy megvakítson!" morgolódott magában a férfi. Olyannyira lekötötte az utálkozás, hogy fel sem tűnt neki, pontosan miről is beszélnek a tévében.
Cleo Black unottan pillantott fel. Őt a legkevésbé sem foglalkoztatta semmilyen műsor a Popdarálón kívül.
- Megszakítjuk műsorunkat, mivel hatalmas tornádó közeleg kisvárosunk felé! Minden ember, aki hallja ezt az adást szedelőzködjön, és induljon az egyetlen biztonságosabb helyre, a South park-i bevásárlóközpontba. Élelmet nem szükséges vinni, és csak a legfontosabb dolgaikat hozzák magukkal!
Most pedig folytatódjon a "Hogyan fingj olyan nagyot, mint Terence és Phillip"!
- Úristen! - ordította rémülten Mr. Dichuk. - Atyaúristen!
A Piroska Csárdába törő férfi, aki még mindig kimerülten lihegett az ajtófélfának támaszkodva, most magabiztosan elmosolyodott. Tudta, hogy eljön majd a pillanat, mikor Mr. Dichuk megköszöni neki a figyelmességét.
- Na, mit mondtam? - kérdezte pökhendien. - Ha én nem szólok..
- Majdnem lemaradtam a Hogyan fingj olyan nagyot, mint Terrence és Phillipről! - folytatta kétségbeesetten Mr. Dichuk. - Micsoda figyelmetlen alak vagyok!
Cleo Black rémülten kapott a telefonja után, és már tárcsázta is öccse, Token számát. Kovács Áron várhat - mindenekelőtt most családját szerette volna biztonságban tudni. Mérgesen konstatálta, hogy testvére nem sietett felvenni a kagylót - legalább öt csöngetést kellett a lánynak meghallgatnia, mire Token végre fogadta hívását.
- Mi olyan fontos? - kérdezte a fiú köszönés nélkül. - Miért nem vagy az imádott Kovács Áronoddal?
- Ha annyira érdekel most is vele vagyok - hazudta a lány dühében. - De most nem ez a fontos. Hatalmas tornádó közeleg! Pakoljátok össze a létfontosságú cuccokat és irány a bevásárlóközpont! A biztonság kedvéért szólj a kis barátaidnak is.
Token majdnem kiejtette a kezéből a telefont meglepettségében.
- Hogyan? Tornádó? Azonnal indulunk! - kiáltotta, és már sietett is, hogy tárcsázza barátai számát. Elsőnek Clyde-ot hívta fel, aztán Craig-et és Tweeket. Osztálytársai legalább annyira meglepődtek a hír hallatán, mint ő maga, és hasonlóképp reagáltak: igyekeztek a lehető leghamarabb összepakolni, illetve értesíteni a hozzátartozóikat, barátjaikat. Elég jól működött a hírfolyam: a tizedik osztály tanulói közül végül már csak a Prouvaire-ék és Sharon nem tudtak a közelgő katasztrófáról. Token azonban azóta a bizonyos pizsamapartys incidens óta igyekezett kerülni a francia testvérpár társaságát, Sharonhoz pedig sosem fűzte barátság. Be kellett vallania magának, hogy nem szívesen beszélne egyikőjükkel sem. Végül úgy döntött, ezt a nemes feladatot legutolsó beszélgetőpartnerére, Kyle Broflovskira ruházza át.
- Kyle - mondta a fiúnak Token, mielőtt letette volna a kagylót -, Giginek, Léonnak és Sharonnak még nem szóltam, de már nincs rá időm, mert pakolnom kell. Megtennéd ezt nekem? A számuk biztos benne van a telefonkönyvben. - Azzal, mielőtt a Broflovski-fiú egyáltalán válaszolhatott volna, Token lecsapta a kagylót.
Kyle bosszankodva vette elő a telefonkönyvet, miután tájékoztatta kis családját a tornádóról (Mrs. Broflovskira hisztériás roham tört a hír hallatán, amitől nehézkessé vált a ruhacsomagolás). Úgy döntött, Gigiéket hívja fel először - két rossz közül a kevésbé rosszat -, és megkéri, hogy ő tájékoztassa Sharont. "Úgyis olyan jó barátnők lettek mostanában" gondolta, "igazán nem értem, miért. Sharon
egy kiállhatatlan, okoskodó szörnyeteg. És a szemüvege annyira BÉNA."
Hamar megtalálta Gigiék számát a telefonkönyvben, hiszen nem sok Prouvaire lakott South Parkban. Kyle magában fohászkodott, hogy csak ne Léon vegye fel a kagylót - nem tudott volna elviselni egy rögtönzött áriát a fiú előadásában.
- Haló - szólt bele a kagylóba egy vékony hang, amiben Kyle Gigit vélte felismerni.
- Gigi? - kérdezte bizonytalanul a fiú. - Kyle Broflovski vagyok. Figyelj, valami nagyon fontosról szeretnék beszélni veled - mondta, remélve, hogy a lány nem fogja félreérteni szavait.
- Öhm... jó - egyezett bele zavartan a lány. Fogalma sem volt róla, hogy miről akar vele beszélni Kyle, főleg miután vérig sértette a fiút.
- Most hallottam a tévében, hogy tornádó lesz South Parkban. Mindenkinek a helyi bevásárlóközpontba kell mennie, mert egyedül az a hely biztonságos. Csomagolj be ruhákat meg mindenfélét - tette hozzá a biztonság kedvéért a fiú, majd elgondolkozott, hogy mit is mondhatna még. Mivel semmi más nem jutott eszébe, úgy döntött, nem húzza tovább a kellemetlen párbeszédet. - Na szia! - Azzal lecsapta a
kagylót. Hirtelen az az érzése támadt, mintha megfeledkezett volna valamiről, de nem tudott rájönni, hogy mi is lehet az.
- Kyle drágám, hova tetted a narancsszínű pufidzsekidet? - érdeklődött édesanyja, aki éppen egy méretes bőröndöt igyekezett degeszre tömni ruhákkal. - Sehol se találom!
- Rajtam van, anya - nyugtatta meg szülőjét Kyle. "Minden lényegeset elmondtam Giginek, úgyhogy biztos sem mi fontos" - döntötte el magában végül Kyle, és sarkon fordulva indult, hogy segítsen összeszedni Ike elszórt alsónadrágjait.
Gigi döbbenten tette le a kagylót. Nem volt biztos benne, hogy a fiú komolyan beszélt-e, vagy csak meg akarja szivatni. Egy ideig rágódott a dolgon, majd arra a következtetésre jutott, hogy ép eszű ember nem viccelődik ilyesmivel. Lerobogott a nappaliba, hogy szóljon családjának a várható tornádóról.
- Anya, apa! - kiáltott rá az éppen áriázó párocskára. - Tornádó közeleg, pakoljátok össze a ruháitokat, és induljunk a bevásárlóközpontba. Most!
- Mit mondasz, leányom? Mely szó szökkent ki fogad kerítésééén? - vágta ki a magas cét apja.
- Borzalom, Amerika a tragédia földje! - énekelte szomorú balladáját Mrs. Prouvaire. - Halott csecsemők, kies tájak éééés....
- FOGJÁTOK MÁR FEL, HOGY VÉSZHELYZET VAN! HA NEM SIETTEK NÉLKÜLETEK MEGYEK! - fenyegette dühösen szüleit a lány.
- Oh, sietség! Borzalom! Hova tettem Léon rózsaszín latexrucijáááát? - tette fel a kérdést dal formájában Gigi édesanyja, mire hamarosan meg is kapta a választ férjétől:
- A mosodában, ó szörnyedelem! A balettcipőről se feledkezz meg!
Gigi vetett egy szánakozó pillantást szüleire, majd felrohant a lépcsőn és nekilátott a pakolásnak. Berakta pizsijét, cseresznyepiros fogkeféjét, váltásruhát, fehérneműt, majd némi tétovázás után a csomag tetejére vágta azt a családi képet, ami bekeretezve állt komódja tetején. Hiába különbözött tőlük annyira, mégis nagyon szerette szüleit és bátyját. Felkapta a táskáját, hóna alá csapta a gördeszkáját, és az előszobában termett, ahol Léon várakozott.
- Nem gondolod, hogy magam pakolok? Majd a szolgánk, Geoff - magyarázta méltóságteljesen Léon.
Természetesen semmiféle szolgájuk, de még komornyikjuk se volt.
- Engem túlzottan is leköt, hogy a tragédia felett érzett bánatommal foglalatoskodjak - fűzte hozzá a fiú. - Úgy érzem, sokáig tart majd, míg onnan folytathatom az életem, ahol abbahagytam. Azt hiszem, dalba kell foglalnom a kínjaimat.
- Ch-ch-ch-ch-changes! - zendített rá a Shrekből ismert dalocskára Léon, ám Gigi még idejében leállította.
- Léon - kezdte nyugodtan. - Figyelj rám egy pillanatra! Ez nem egy olyan helyzet, amiben dalolgatással kellene tölteni az időt. Inkább legyél jó keresztény vagy mi, és imádkozz, hogy meg ne haljunk. Magadban - tette hozzá, miután látta, hogy Léon már nyitja is a száját, hogy dalban mondjon el egy imát.
- Geoff összepakolt neked, Léon - lépett oda ekkor hozzájuk Mrs. Prouvaire. Gigi meglepve követte anyja tekintetét. A szoba sarkában egy dugig pakolt táskát cipelő, fekete öltönyös, bajszos hapsi álldogált. Mikor pillantásuk keresztezte egymást, Geoff vidáman a lányra kacsintott.
- Ez itt Geoff - mutatta be a férfit Mr. Prouvaire. - Ma reggel fogadtam fel.
- Öhm... Jó estét - köszönt illedelmesen a lány, miután felocsúdott az első döbbenetéből.
- Igazán megfelelő este ez egy tornádóra - biccentett Geoff. - Azt hiszem, lassan indulhatunk, nem gondolja, Mr. Prouvaire? Sietnünk kell, nehogy elkapjon minket a vihar.
- Tökéletesen egyetértek, Geoff. A hintó?
- Az ajtó előtt áll, és csak magukra vár - beszélt rímekben Geoff, de csak Léon díjazta kacagással szóviccét.
- Hintó? - nyögött fel Gigi, de mindenki figyelmen kívül hagyta megnyilvánulását.
- Hurrá! Milyen elegáns! - örvendezett Léon, és már sietett is, hogy elsőként pattanhasson be a hintóra, ami valóban a házuk előtt állomásozott. Fekete lakkal borított, arany díszítéssel ellátott jármű volt még a huszadik század elejéről. Legalább annyira értékes lehetett, mint amennyire öreg és rozoga, de Léont ez egyáltalán nem zavarta - mint ahogy az sem, hogy a kehesség benyomását keltő pónik, amiket Geoff a hintóba fogott, csak nehézkesen bírják majd a bevásárlóközpontig.
- A kis barátaid el lesznek ájulva - biztosította mosolyogva Mr. Prouvaire Gigit, aki erről nem volt meggyőződve. - Na, indulj, kislányom. Csüccsenj a bátyád mellé!
- Én nem megyek ezzel az izével - tiltakozott a lány. - Inkább gyalogolok! Ez nagyon... ciki - jelentette ki, és ismét megrázta fejét.
- Ciki? - kiáltotta Mrs. Prouvaire. - Ilyen kifejezéseket nem használunk a Prouvaire családban! Mellesleg... hány kilométerre is van innen a bevásárlóközpont?
- Nééééégy - énekelte magabiztosan Léon.
- Nem, bolond gyerek! Hááámhúúúsz! - szállt vele vitába az apja.
- Mindegy, a lényeg, hogy nagyon messze van - fejezte be a szónoklatát Mrs. Prouvaire. -Nem jöhetsz egyedül, nem érnél oda időben!
- Inkább vigyen el a tornádó, minthogy beszálljak... ebbe - feleselt Gigi, megvetően pillantva a rozoga, antik hintóra. - Mindenki rajtunk fog röhögni!
Abban a szent pillanatban, mikor Gigi kiejtette ezeket a szavakat a száján, egy számára ismeretlen autó fékezett le a Prouvaire-rezidencia előtt, és a lány legnagyobb borzalmára Eric Cartman hajolt ki a hátsó ablakán.
- Gigi,hé, Gigi! - kiabált a lánynak. - Mit csinálsz még itt? Hiszen jön a tornádó! Anyukámmal szívesen elviszünk a bevásárlóközpontba - intett a fiú a kormánynál ülő, barna hajú nő felé, aki bólintott.
- Bocsi Eric, de már előállt a hintónk! - kurjantott vissza a fiúnak, és mint a villám bepattant az ülésre. Inkább röhögje ki mindenki, minthogy végig kelljen hallgatnia a fiú újabb képtelen és unalmas történeteit.
"Ha az ember kitalál dolgokat, legalább érdekes vagy vicces történetek legyenek" gondolta magában.
- Hintó - mondta Eric. Szinte égett a vágytól, hogy megjegyzést tegyen, de mivel Gigiről volt szó, visszafogta magát. - Hát ez felettébb... érdekes. Akkor majd találkozunk a bevásárlóközpontban.
Gigi megkönnyebbülten sóhajtott, mikor a Cartmanék végre elhajtottak. Ekkor terelődött pillantása a döbbent családtagjaira és Geoffra.
- Na, mi az, nem indulunk? - kérdezte, elkerülve az esetleges kérdéseket.
- Dehogyisnem - bólintott édesanyja. Miután már mind bekászálódtak a hintóba, és Geoff a lovak közé csapott, Mrs. Prouvaire nem bírta tovább, és rákérdezett:
- Mondd csak, Ginette egyetlenem, ő volt a kis udvarlód? Igazán.. kedves fiúnak tűnik.
- Ő nem az udvarlóm. Csak egy... fiú. És egyáltalán nem kedves, beképzelt és teljesen el van telve magától - vonta meg a vállát Gigi. - De ne beszéljünk róla - folytatta. - Inkább meséljen magáról, Geoff - kezdeményezte, majd kibámult az ablakon. "Még tíz perc" bíztatta magát "tíz perc, és megszabadulhatok tőlük" gondolta, majd lassan álomba szenderült.
Sharon Charleston mindeközben nyugodtan sétálgatott a parkban. Kellemesnek és hűvösnek ítélte meg az időjárást, amit tökéletesnek talált az olvasgatásra. Egy öreg fenyőfa törzsének támaszkodva hűsölt, kezében egy tizennyolcadik századi műremekkel, és teljesen belefeledkezett a történetbe. Romantikus regény volt, tele szövevényes szerelmi háromszögekkel - Sharon élvezte, bár biztos volt benne, hogy hasonlóan eseménydús élete csakis a regényhősöknek lehet.
A szél egyszerre felerősödött, Sharonnak pedig az arcába tolult az összes, lenszőke haja. "Pedig nem úgy tűnik, mintha vihar készülődne" vélte a lány. "Akkoris maradok. Majd ha esik egy kicsit, behúzódok a lombok alá" döntötte el, és ismét belemerült a regényébe.
Mikor Gigi felébredt, a hintó már a bevásárlóközpont előtt állt. Geoff kinyitotta előtte az ajtót, és a lány felé nyújtotta karját, hogy lesegítse. Gigi azonban visszautasította a férfit. Utálta, ha valaki úgy bánik vele, mint egy úrikisasszonnyal, mivel egyáltalán nem tartozott ebbe a kategóriába. Léon azonban vidáman megragadta a szolga karját, és annak segítségével lepattant a hintóról.
- Szia, Stan - köszönt az ajtóban álló fiúnak Gigi. Csak reménykedni tudott benne, hogy Stan nem látta a hintót. A gondolatra, hogy még jobban elássa magát a fiú előtt az arca a fogkeféjéhez hasonló színt vett fel.
- Szia, Gigi - válaszolta kifejezéstelen arccal a fiú, majd kipipált valamit a kezében szorongatott papírlapon. - A szüleid és a... bátyád is itt vannak, igaz? - kérdezte kevés érdeklődéssel a hangjában. Még mindig nehezésre esett elhinni, hogy Léon valójában fiú.
- Aha - bólintott a lány, kerülve a fiú tekintetét. - Mindenki megérkezett már? - kérdezte mellékesen.
- Hmm - pillantott a lapjára Stan. "Nahát, hogy felerősödött a szél. Mindjárt itt a vihar" gondolta, miközben végigfuttatta a tekintetét a névsoron. - Igen, kivéve Sharont - közölte végül. - Igazán nem értem, miért késlekedik. A szülei és a kacsacsőrű testvére már megérkeztek.
- Sharon nincs itt? - ismételte meg a lány kétségbeesetten. - És te csak itt állsz és pipálgatod a neveket?! - ripakodott rá a fiúra, hirtelen fellobbant haraggal. - Miért nem szóltál senkinek? Meg kell keresnünk őt!
- Nyugodj már meg! - förmedt rá türelmetlenül Stan. - Kyle szólt neki, mint mindenkinek, úgyhogy egészen biztos, hogy már csak percek kérdése, és megérkezik. Ezt pedig - bökött a papírlapra - Mr. Garrisontól kaptam. Szigorúan számon kell tartanom az épületben tartózkodókat, és - Itt egy kissé beljebb lökte Gigit -, csak befelé lehet menni.
- Én nem megyek be! - vágott vissza dühösen Gigi. - Meg kell keresnem Sharont! Nem érted?Húzd ki a nevem! Gyerünk!
- Szó sem lehet róla, te csökönyös, francia pöcs! - szólalt meg ekkor a feléjük siető Mr. Garrison, arcán szinte atyáskodó mosollyal. - Mr. Prouvaire, kérem gondoskodjon arról, hogy a lánya mindvégig itt maradjon a bevásárlóközpontban. Életveszélyes lenne ilyenkor kimenni a szabadba, hiszen perceken belül ideér a tornádó! Ó, ha arra gondolok, hogy Kovács Áron ilyen borzasztó időben kint van, védtelenül, a hideg végigfut a hátamon!
- Mr. Garrison! Sharon kint van! Ha nem hozzuk be biztos megsérül...vagy..vagy.. meghal - nyögte ki végül a lány, majd a tanár szemeibe nézett. - Engedjen ki! Amúgy is ki a franc az a Kovács Áron?
- A Popdaráló műsorvezetője - közölte lenézően Léon. - Istenem, Gigi, még ezt se tudod?
- Ginette, Mr. Garrisonnak igaza van! - csatlakozott a férfihoz Mr. Prouvaire, figyelmen kívül hagyva Léon megjegyzését. - Nem teheted kockára az életed amiatt a lány miatt. Reménykedjünk benne, hogy ide igyekszik, és ha nem, abban az esetben jó búvóhelyet talált, és hős módjára fog meghalni - tette hozzá vidám mosollyal Gigi apja, majd vidáman a lánya karjába fűzte sajátját, és az első emelet irányába invitálta őt.
- Gigi, mit szólnál, ha meghívnálak egy adag gulyáslevesre? Állítólag remek a koszt a Piroska Csárdában!
- Apa! Hagyj békén a hülye gulyásleveseddel - vágta rá dühösen a lány. - És azt csinálok, amit akarok! Ha ki akarok menni, kimegyek - mondta, majd kilökte az ajtót, és kirohant az esőbe. Vagyis kirohant volna, ha valaki nem tartja vissza.
Cartman ragadta meg a lány karját, és Gigi akárhogy is küzdött, nem engedte el.
- Mit művelsz?! Csak nem Sharon miatt aggódsz, Gigi? - adott hangot felháborodásának a fiú. - Ha ennyire érdekel, kérdezzük meg Kyle-t, hisz' ő beszélt vele - ajánlotta fel nagylelkűen.
- Igen, Gigi, majd ő megnyugtat, hogy Sharon is tud a dologról - ragadta magához a szót Mr. Garrison. - Ami viszont Kovács Áront illeti...
- NEM ÉRDEKEL KOVÁCS ÁRON! - csattant fel a lány ismét, és kirágatta karját Cartman kezéből. - Te meg, Eric, jobb lenne, ha nem próbálnál meg visszafogni - mondta a fiúnak, majd egyenesen Kyle-hoz gyalogolt.
- Kyle, szóltál Sharonnak a viharról? - szegezte neki egyből a kérdést.
- Imád engem - jegyezte meg elragadtatva Cartman, és követte a lányt.
Kyle, aki hű maradt személyiségéhez, és éppen a matekházijával foglalatoskodott, felpillantott munkájából, és megbotránkozva horkantott fel:
- Hogy én? Miért szóltam volna neki, mikor te már megtetted?
Gigi elkerekedett szemmel nézett a fiúra.
- Én nem szóltam neki... a többiek azt mondták, hogy te beszéltél vele!
- Pedig neked kellett volna! - kiáltotta lesápadva Kyle. - Mondtam neked, hogy hívd fel!
- Nem mondtad! - vetett ellent neki a lány, és Kyle-lal ellentétben az ő arca paradicsom színt öltött fel.
- Szóval senki nem szólt Sharonnak - jegyezte meg Mr. Prouvaire, és vágyakozva pillantott a gulyáslevesek felé.
- Jesszus! - kiáltott fel Gigi, a többiek felé fordult, és az ajkába harapott, így próbálta visszafojtani a belőle kitörni készülő sírást.
- Botráááány! - fakadt ki Léon, és elegáns szökellésekbe fogott. Ugrálva megkerülte a szökőkutat, és áriázott. Előadása azonban korántsem aratott akkora sikert, mint fénykorában, mikor a többiek lánynak hitték őt - sőt, mondhatni senkit se érdekelt a dalolása.
- Akárhogy is legyen - szakította félbe énekét Mr. Garrison, gyilkos pillantást vetve Léonra - már nem segíthetünk rajta. Nekünk mind itt kell maradnunk, és imádkoznunk Ková- azaz Sharonért.
- IMÁDKOZÁS NCAH! - horkantott fel gúnyosan Gigi, majd letörölt egy apró könnycseppet. - Itt cselekedni kell, Mr. Garrison, ha senki nem jön velem, megyek egyedül - jelentette ki, és újabb szökési tervet kísérelt meg.
- Nem! - kiáltotta Stan, és a biztonság kedvéért elfordította a kulcsot a zárban, majd zsebre vágta azt. - Mostantól se ki, se be! Kinek hiányzik, hogy minket is elérjen a tornádó?
Gigi már nyitotta a száját, hogy csípősen visszavágjon a fiúnak, de végül meggondolta magát.
- Sharon a jég hátán is megél - próbálta vigasztalni a lányt Cartman. - Tudod, Gigi, az ilyen férgek mindig életben maradnak.
- Azt hiszem, igazatok van. Talán nem kéne... - motyogta, de azért utoljára kitekintett a hatalmas üvegajtón. - Nem kell, hogy velem gyere! - szólt oda az őt követni készülő Cartmannak. Felkapta táskáját, és lehuppant a többiektől egy távolabbi részbe, és felhúzott lábait átkarolva, gondolataiba mélyedt.
Az első néhány percben Léon Prouvaire-t kényelmetlenül érintette, hogy életének elkövetkezendő napját egy bevásárlóközpontban kell töltenie, de aztán hamar megbarátkozott a gondolattal, mi több, kezdte meglátni az ebben rejtőző lehetőségeket. A ruhaboltok egész napos szórakozás lehetőségét nyújtották számára, a gyorséttermek finomabbnál finomabb - természetesen diétás - falatokkal kecsegtettek, a mozi melletti színpad pedig - Léon véleménye szerint - rögtönzött vagy épp szervezett előadások remek helyszínévé válhat majd. Egyedül a könyvesbolt hagyta teljesen hidegen a fiút, mert a túl sok betű látványa igencsak felzaklatta őt, hát mindig igyekezett messziről elkerülni az üzletet. Ettől eltekintve azonban egy óra múlva már otthonosan mozgott az épületben, és élvezettel, nem múló lelkesedéssel, egymás után akár hatszor vette igénybe a mozgólépcső szolgáltatásait. Láthatóan azonban szinte ő volt az egyetlen, aki ennyire élvezte az ott-tartózkodást. Stan és Kyle kifejezetten frusztráltnak tűntek, Gigi pedig szomorúnak. Eric Cartman elkeseredetten próbált szóba elegyedni a lánnyal, aki azonban nem túl nagy hajlandóságot mutatott erre. Léon ekkor a többi osztálytársa felé fordította figyelmét. Miután kiderült a fiúk számára, hogy ő, Léon szintén hímnemű, figyelmüket ismét Wendy Testaburger, Gabriella Gomez és a többi cicababa felé fordították, és most a földszinti cipőbolt előtti fémpadokon üldögélve próbálták "befűzni őket".
- Jaj, ne! - morogta Butter, miután ő is észrevette Léont. Amióta kiderült, hogy Léon fiú, ő sem kereste a társaságát, ahogy a barátai sem. Balszerencséjére a táncoslábú diák meghallotta megjegyzését.
- Jaj, de! - rikkantotta vidáman, szavait egy jól sikerült pirutten toldva meg. - Megérkeztem!
Az osztálytársai, Wendy kivételével, sötéten pillantottak a fiúra.
- Figyelj! Mi éppen beszélgettünk - világosította fel Léont Craig, remélve, hogy ebből megérti, hogy ő nem kívánatos vendég ebbe a társaságba.
- Ó, semmi baj, megbocsátok - intett neki nagy kegyesen Léon egy elnéző mosoly kíséretében. - Szívesen megismétlem, ha most teljes figyelemmel koncentrálsz a mutatványra. - Azzal, meg se várva a választ, megismételte az előbb bemutatott táncmozdulatot, ha lehet, még szebben és kecsesebben, mint pár másodperccel azelőtt. Mikor befejezte, várakozó tekintettel pillantott Craig-re.
- Most már jó?
Craig zavarodottan nézett a fiúra, majd végül megszólalt.
- Léon... húzz el a francba!
Léon szép metszésű, fehér arcának két oldalán egyszerre két, rózsaszín foltocska jelent meg. Nem gyakran tapasztalt ilyen egyértelmű elutasítást közönsége részéről, kiváltképp egy efféle, tökéletes piruett után. Léon nem is értette teljesen a szituációt, így a biztonság kedvéért rákérdezett, hátha rosszul hallotta:
- Ho... hogyan?!
- Léon.. tudod nem arról van szó, hogy nem kedvelünk... - kezdte Butters, de Token a szavába vágott.
- Az igazat megvallva pontosan arról van szó, hogy nem kedvelünk.
AJÁNLOM AZ OLDALT
