Bár már becsöngettek, a south parki Általános Iskolában az általános gyerekzsivaj egy cseppet se halkult. A diákok zsongó méhrajként gyülekeztek és cseverésztek az osztályteremben, várva, hogy Mr. Garrison végre megtisztelje őket jelenlétével. Eric Cartman éppen azt ecsetelte barátainak, hogy a zsidóknak nincs ritmusérzéke.
- Ez így van – bizonygatta -, nézzétek csak meg Kyle „barátunkat” – tette hozzá, természetesen megfelelő gesztikulációval. – Teljesen béna minden olyan dologban, ami mozgást igényel.
- Fogd be, zsíragy! – adott hangot felháborodásának a Broflovski-fiú. – Mintha te talán olyan jól kennéd a kendót Seiji-sensei óráin!
- Így van! – csatlakozott a fiúhoz lelkesen Izzy Mackenzie, egy örökké vidám, sötét hajú lány a hátsó sorból. Szavait Cartman egy gyilkos pillantással és felmutatott középső ujjal jutalmazta.
- Jól van, kis pöcsök, üljetek le – toppant be ekkor Mr. Garrison az osztályterembe. – A mai igen különleges nap, hiszen két új diák is csatlakozik hozzánk, egyenesen Franciaországból.
- Gigi, Léon, gyertek be! – intett a minden bizonnyal az ajtóban várakozó gyerekeknek Mr. Garrison, ám válasz nem érkezett, mi több, másodpercekig nem is történt semmi. George Michael üres, kissé bamba tekintettel bámult maga elé.
- Léon, indulj már! – hallatszott ekkor egy lány dühös sziszegése kintről. A fiúk izgatottan felmorajlottak: rögtön suttogni kezdtek arról, hogy milyen lehet az új lány. Egyedül Cartman maradt unott és szkeptikus, ugyanis semmi jót nem várt a franciáktól.
- Valami baj van, Léon? – csatlakozott a lányhoz Mr. Garrison, és kissé ingerült arccal hajolt ki a folyosóra.
- Nem mutatott be megfelelően – reklamált ekkor egy meglehetősen vékony, kényeskedő férfihangon egy, a többiek számára ismeretlen, Léonnak nevezett személy. – Olvassa fel ezt! – Azzal a tanár kezébe nyomott egy rózsaszín, illatosított papírlapot, amire cirádás betűkkel egy kisebb litániát firkantottak.
Mr. Garrison összeráncolta a homlokát, és a fiúra sandított, aki erre fenyegetően felemelte jobb kezét. Ez végül megtette hatását: Mr. Garrison megadóan bólintott, és újra az osztály felé fordult.
- Kedves... nézők – tekintett rájuk kétkedően -, Nagy örömömre szolgál, hogy bejelenthetem: végre megérkezett, és mától fogva kilenc teljes hónapig köreinkben tartózkodik az egyetlen, utánozhatatlan, megismételhetetlen Léon Prouvaire!
A tizedikeseknek még nem is volt idejük felocsúdni a meglehetősen különös beszéd okozta sokkból, mikor Léon beszökkent a terembe, végigugrált a padsorok között, karjaival és vékony vádlijú lábaival kecses mozdulatokat téve. Hosszú, derekáig érő, szőke haja fátyolként lebegett a háta mögött, alma formájú fenekét pedig popsztárokat megvetően riszálta. Mikor visszaérkezett Mr. Garrison mellé, bemutatott egy mély meghajlást, ám mindezeket követően sem ereszkedett a földre: végig lábujjhegyen közlekedett.
- De jó csaj – súgta oda Craig Tweeknek, aki bólintott.
Stanék egyelőre szóhoz se tudtak jutni a döbbenettől, és így volt ezzel George Michael is.
Az eseményeknek azonban itt még nem szakadt vége. Kintről egy gúnyos horkantás követte Léon előadását, majd pár pillanat múltva egyensen berobbant az ajtón egy ACDC-s pulcsit viselő, hosszú, vörösesbarna hajjal rendelkező lány, méghozzá gördeszkán. Olyan hevesen és gyorsan száguldott végig a parkettán, hogy Mr. Garrisonnak hátra kellett lépnie, nehogy elgázolja őt a jövevény. Mikor a lány végre lefékezett, levette a bukósisakját, és energikusan megrázta tincseit. Cartman a szívéhez kapott.
- Tipikus francia picsa – jegyezte meg lenézően Gabrielle, mire Wendy Testaburger sietve válaszolt:
- Ugyan, Gabrielle, szerintem kedvesnek látszik. Hívjuk el az esti pizsamapartyra!
- Még mit nem, Wendy! – tiltakozott Bebe.
- Egy franciát? Megőrültél? – háborodott fel Gabrielle, mire Wendy hallgatásba burkolózott. Franciának lenni a South Park-i Általános Iskolában megbocsáthatatlan bűn volt.
- Esetleg rólad is olvassak fel valamit? – érdeklődött gúnyosan Mr. Garrison. – Mondjuk hogy egy francia pöcs vagy?
- Ez nem szükséges, Mr. Garrison – válaszolta vigyorogva a lány. – A nevem Ginette, de szólíthattok Giginek – fordult az osztály felé.
- Cartman, mi bajod van? Azt hittem, a franciákat fasztarisznyáknak tartod – mondta epésen a fiú.
- Azok is, mind – sietett egyetérteni vele Cartman, de ellágyult tekintete másról árulkodott.
- Jól van, francia szarjankók, üljetek oda hátra, ahová a bevándorlók szoktak – mutatott az üres helyekre Mr. Garrison, mire Gigi megadóan elindult a férfi által kijelölt irányba. Léon azonban felháborodott arcot vágott.
- Hátra? – csattant fel méltatlankodón. – Így hogy fogják látni a többiek az elegáns – Itt mondatába ékelt egy bonyolult balettlépést -, mozdulataimat?
Mr. Garrison már épp elküldte volna melegebb éghajlatra a méltatlankodó európai fiút, mikor Craig jelentkezett:
- Mr. Garrison, én szívesen szorítok helyet magam mellett Léonnak! – És szavait egy pajkos kacsintással toldotta meg.
- No lám, köszönöm – trillázta elegánsan Léon, Gigi pedig unottan forgatta a szemeit. „Már megint lánynak nézik”, gondolta, „de a legrosszabb az egészben, hogy ezt ő maga még véletlenül se venné észre.”
- Na jól van, Craig, én nem leszek semmi jónak az elrontója – adta be a derekát végül Mr. Garrison, amit Craig egy elégedett vigyorral nyugtázott, Léon pedig helyet foglalt a fiú mellett.
- Mr. Garrison, elkezdenénk végre az órát? – hallatszott ekkor egy számonkérő hang. Kyle arcizma megrándult, Stan pedig, mint valami varázsszöveget duruzsolta, hogy „Picsa, picsa, picsa.” Egyikőjük sem kedvelte különösebben a felszólaló Sharon Charlestont, bár különböző okok miatt: Kyle legtöbbször vitákba bonyolódott az általa idegesítő, tudálékos szukának bélyegzett lánnyal, míg Stan azért nem kedvelte őt, mert Sharon folyton kioktatta Wendyt. Léon hátrafordult, hogy megnézze, kit is érdekel ennyire a matekóra, és még Gigi is megkockáztatott egy pillantást a lány irányába.
Sharon Charleston rövid, szőke hajú lány volt, hegyes kis orrán szögletes szemüveget viselt, nyaka köré pedig vastag, királykék pamutsálat tekert.
- Jól van, ahogy óhajtod, Sharon – küldött felé egy megvető pillantást Mr. Garrison. Valójában a legkevésbé se szívlelte a Charleston-lányt, főleg mivel a legtöbbször őt „tüntette ki” fontoskodó jótanácsaival és okoskodásával.
- Bár mindenki tudja, hogy a franciák segghülyék minden egyes tudományágban, azért szeretnénk erről mi is megbizonyosodni, igaz, Kalap úr? – folytatta érdeklődő hangon Mr. Garrison. – De tekintettel arra, hogy ti még az átlagnál is ostobábbnak tűntök, egy igazán egyszerű példát fogok kérdezni... először tőled, Léon, lányoké az elsőbbség.
Léon szóhoz se jutott mély felháborodásában, hófehér arca bíborvörösre váltott az afelett érzett dühében, hogy lánynak nézték. Gigi elfojtott egy, belőle kitörni kívánó kacajt. Láthatóan senki más nem nehezményezte azt, amit a tanáruk mondott.
- Elmentem a boltba, ahol egy narancs ötven, egy banán pedig száz cent. Mennyit kell fizetnem, ha egy narancsot és egy banánt vettem? – fejtegette a feladványt Mr. Garrison. Léon láthatóan gondolkodóba esett, majd a felismerés pillanatában először megmerevedett, majd egy váratlan mozdulattal székére pattant (Craig összerezzent ijedtében), és a magas cét kivágva, dalolva adta meg a választ:
- Nééégy... DOLLÁR!
Kyle felnyögött ennek hallatán, Sharonból pedig egy méltatlankodó horkantás szakadt ki.
- De legalább számot mondott – szúrta közbe elnéző mosollyal Gigi. Beszólását Kyle egy újabb nyögéssel, Cartman viszont kitörő kacajjal fogadta. A lány elkerekedett szemekkel nézett a fiúra, aki szinte fetrengett az erőltetett röhögéstől.
- Komolyan mondtam – tette hozzá bizonytalanul Ginette, mire Cartman még erőteljesebb nevetésbe kezdett. Stan legalább annyira meg volt rökönyödve barátja váratlan kitörésén, mint Gigi, hiszen Cartmannek nem volt szokása, hogy efféle beszólásokon ilyen hangosan röhögjön, vagy bármilyen más módon adjon hangot tetszésének.
- A megoldás százötven – szólt ekkor Sharon, aki megelégelte a nevetséges közjátékot. Léon ahelyett, hogy megsértődött volna, elismerően pillantott a lányra, és felmutatta hüvelykujját. Sharon természetesen nem viszonozta a gesztust.
- A megoldás százötven – utánozta Kyle a lány nyafka hangját, amit Stan elismerő vihogással fogadott. Sharon vagy nem hallotta a megjegyzését, vagy igyekezett figyelmen kívül hagyni a fiút.
- Úgy van, Sharon – mondta kelletlenül Mr. Garrison, majd Gigi felé fordult: - Nos, kis Humor Heroldunk, lássuk, te mennyire vagy tájékozott a matematika terén. Mennyi háromszor hetven?
- Nééégy... CENT! – dalolta ekkor Léon, ám Craig egy mozdulattal visszarántotta maga mellé a padba.
- Kétszáztíz – válaszolta nyugodtan Gigi, majd egy megvető pillantást vetett ostoba bátyjára.
- Helyes a válasz – biccentett felé Mr. Garrison. – Eric, abbahagynád végre a röhögést, mert kurvára idegesítő! – csattant fel ekkor a tanár.
- Jaj, elnézést, Mr. Garrison! Ez a Gigi aaannyira vicces! – hízelgett Cartman, és igyekezett csábosan rámosolyogni a francia lányra, aki azonban kétkedően tekintett vissza rá.
Az óra a továbbiakban meglehetősen eseménytelenül telt, eltekintve attól, hogy Cartman szabályos időközönként hátrafordult, és szexinek szánt pillantásokat vetett Gigire, Léon néha dalra fakadt, ami nem hozott osztatlan sikert, Sharon és Kyle pedig versenyt okoskodtak. Mikor kicsöngettek, Mr. Garrison megkönnyebbülve hagyta el a csatatérré vált osztálytermet Kalap úr társaságában.
Cartman, figyelmen kívül hagyva mindenki mást az osztályban, egyenesen a gyanútlan Gigihez sietett, aki megrökönyödve konstatálta, hogy ilyen hamar „letámadják”.
- Szia, Eric Cartman vagyok – mutatkozott be illendően a fiú.
- Én meg Gigi Prouvaire. – Gigi próbált barátságos tónust megütni, amit Cartman természetesen félreértett, és máris elkönyvelte magában, hogy a lány máris halálosan beléesett. (De mekkorát tévedett!)
- Ha akarod, bemutatok neked mindenkit itt az osztályban – ajánlotta fel gálánsan Cartman. A felsorolást magától értetődően saját magával kezdte, az pedig meg se fordult a fejében, hogy Gigi nem tart igényt szolgáltatásaira.
- Én vagyok a legmenőbb csávó az egész suliban – dicsekedett Cartman. Szerencséjére ezt Kyle-ék nem hallották, mivel bizonyára nyögésekkel és gúnyos beszólásokkal díjazták volna önfényezését. – Az pedig ott Kyle Broflovski, egy mocskos zsidaj.
- Ó – jegyezte meg kissé zavartan Gigi. Fogalma sem volt arról, mit jelent az, hogy zsidaj, de az információt elraktározta elméjében.
- Az pedig ott Stan Marsh, aki a ringyó Wendy Testaburgerrel jár – folytatta zavartalanul Cartman, majd Kennyre mutatott: - Kenny McCormick, egy csóró perverz.
- Izzy Mackenzie – Cartman ekkor a fekete hajú lányra mutatott, aki korábban lelkesen segítette Kyle-t a vitában -, hát, ő teljesen őrült, gumiszobába kéne záratni.
- Fogyatékos? – kérdezte szelíden Gigi.
- Nem, az Jimmy – ellenkezett Cartman. – Izzy csak simán hülye. Ja, és ott van Sharon Charleston, aki talán még Kyle-nál is nagyobb stréber. Teljesen felesleges beszélgetned vele, éppen elegendő, ha velem vagy kettesben – nyugtatta meg a lányt Cartman, bár Gigin egyáltalán nem látszott az aggodalom, sokkal inkább az érdeklődés ütközött ki arcán.
- Most mesélj valamit magadról! – indítványozta Eric.
- Párizsban születtem – kezdte lassan Ginette -, és szeretem a... gurulós dolgokat.
- A golyóimat? – kérdezte segítőkészen Cartman.
- Hogyan? A sajtgolyókra célzol? – kérdezett vissza Gigi. Cartman azonban nem válaszolt, csupán sokat sejtetően mosolygott.
- Én a gördeszkámra utaltam – folytatta Gigi -, de...
- Nahát, milyen érdekes! – kiáltotta Cartman. – Na jó, ennyi elég is belőled, beszéljünk egy kicsit rólam! Úgy érzem, rámjött az altesti fürgeség, úgyhogy megyek, dobok egy barnát. Majd még találkozunk, Gigi!
- Au revoir, Eric – integetett neki vidáman Gigi, akinek fogalma se volt, hogy mi történik.
Eric távoztával Gigi egy kissé magára maradt, hiszen rá korántsem irányult annyi figyelem, mint bátyjára, Léonra, akivel egyszerre öt fiú próbált beszélgetni. Léon engedelmesen válaszolgatott is nekik, bár mondatait rendszeres időközönként félbeszakította egy-egy ugrás vagy táncmozdulat kedvéért. Egyedül Stan Marsh és Kyle Broflovski nem keresték az „új lány” társaságát. Mivel Gigi elég szimpatikusnak találta őket, megközelítette a közelebbi, zöld usánkát viselő fiút, és megszólította:
- Elnézést, meg tudnád mondani, mi az az altesti fürgeség?
Kyle megrökönyödve nézett a lányra, Stan pedig jókedvűen felnevetett.
- Eric állítása szerint... az ő alteste fürge – próbálta magyarázni Gigi, mire Kyle végre rájött (és megmerevedett), hogy mit is akar mondani a lány.
- Cartman szarni ment – válaszolta egyszerűen. – Ez kicsit sem meglepő, de majd hozzászoksz. A nevem amúgy Kyle Broflovski.
- A mocskos zsidaj! – kiáltotta lelkesen, a fiúra mutatva Gigi.
- Mit mondtál? – csattant fel sértetten a nevezett, és Stan is abbahagyta a kuncogást.
- Öhm... Eric mondta rólad. Rosszat jelent? – érdeklődött Gigi, ám már a szavak kiejtésének pillanatában felismerte, hogy igen, minden bizonnyal rosszat jelent, különben Kyle nem vágott volna olyan dühös arcot.
- Hát ja, eléggé – motyogta kelletlenül Kyle. Stan barátságosabbnak bizonyult, és vigyorogva ütögette meg Gigi vállát.
- Hé, semmi gond, még új vagy – próbálta vigasztalni. Gigi megkockáztatott egy félszeg mosolyt, és sietve próbált elnézést kérni Kyle-tól:
- Ne haragudj, hogy mocskosnak neveztelek, zsidaj.
Kyle már épp újjáéledt haraggal fordult volna Gigi felé, amikor Léon szökkent kettejük közé, és láthatóan egy rövid dal előadására készülődött.
- Egy csepp ide, egy csepp oda. A haragnak vége! MÉR-GEK!
- Micsoda egy idióta ringyó – vonta össze a szemöldökét Stan.
- Ringyó! Mint a barátnőd, Wendy! – csillant fel ismét Gigi szeme, de most se aratott osztatlan sikert újdonsült tudományával, mi több, Stan tekintete elsötétült.
- Gondolom, ezt is Cartmantől hallottad?
Gigi bőszen bólogatott.
- Ő a legmenőbb csávó a suliban. Bármit is jelentsen ez.
- Ó, bakker! – szakadt ki egy káromkodás Kyle-ból. Egyszer Gigire, egyszer Léonra pillantott, majd végül úgy döntött, felesleges rájuk vesztegetni az idejét.
- Gyerünk Stan, zúzzunk a játszótérre – szólította meg a fiút, aki egyetértően bólintott. A két srác magára hagyta a zavarodott Gigit, aki nem győzött gondolkodni, hogy vajon mit is jelenthet a „ringyó” szó.
Mindeközben Léon körül kisebb tömeg gyűlt össze. A fiúk rajongó imádattal nézték kecses mozdulatait, ahogy bemelegített a vízcsövek mellett.
- Nagyon jól nyomod, Léon! – dicsérte Clyde őszinte elismeréssel.
- Jaja, nagyon király – csatlakozott Butters.
- Köszi szépen, kössz – válaszolta Léon egy barátságos mosollyal. Gigi rosszkedvűen figyelte, hogy idióta testvére máris egy rakat barátra tett szert, s ezzel szemben az egyetlen fiú, aki eddig érdeklődést mutatott iránta, éppen az altestével küzd.
A tizedikes lányok nem titkolt irigységgel figyelték Léont, egyedül Wendy figyelte őszinte érdeklődéssel tornamutatványait. Úgy döntött, ha törik, ha szakad, összebarátkozik vele, és kiszedi belőle, hogy mégis hogyan tud ilyen tökéletes szökelléseket bemutatni. Erre pedig a legjobb alkalom az esti pizsamaparty, melyet náluk, a Testaburger-rezidencián rendeztek aznap este.
- Léon! Léon! – szólította meg a vidáman ugrabugráló fiút Wendy. – Van kedved eljönni ma este a bulimra?
- Imádom a pizsamapartykat! – kurjantotta Léon, boldogságát kifejezendőn pedig a magasban összecsapta talpait. A fiúk elismerően tapsoltak. – Elhívhatom a húgomat is?
- Ja, hogy őt? – Wendy közömbösen nézett Gigire. – Ja, persze, miért ne. Akkor este nyolckor találkozunk a Sapientino utca 8 szám alatt!
- Már alig várom! – Léon tapsikolt örömében.
Mikor Wendy befordult az osztályterem ajtaján, Gabriella Gomez kapott a gallérja után.
- Megőrültél, Wendy? Minek hívtad el a két hülye francia picsát a bulinkra?
- Kíváncsi vagyok, hogy Léon hogyan képes ilyen jól táncolni – vonta meg a vállát a lány. – Ő pedig feltétlenül el akarja hozni a húgát, úgyhogy beleegyeztem. Nem értem, miért zavar ez téged ennyire. Legalább megkérdezheted, milyen hajbalzsamot használ, ugyanis nagyon selymesek a tincsei! – pillantott Léon hajára álmodozva.
- Ezek franciák, nem érted? FRAN-CI-ÁK – szótagolta Gabriella ingerülten. – Ha annyira érdekel a szökkellései, és a haja titka, miért nem tudakolod meg most? Egyszerű, és buli sem lenne elrontva.
- Jaj, Gabriella, ne legyél ilyen! Nem láttad, mennyire örült a meghívásnak? Még tapsikolt is!
- Ó, mindjárt elolvadok! – gúnyolódott Gabriella. – Bár igazán nem vagyok meglepve, hiszen minden hülyét meghívtál, még Izzy Mackenzie-t és Sharon Charlestont is.
- Ha ennyire kifogásolod a vendéglistát, Gabriella, nem muszáj eljönnöd – vágta a lány arcába dühösen Wendy, majd hátat fordított, és elvágtatott az ebédlő felé.
Gabriella sértetten nézett utána, majd körbekémlelt, hogy kivel oszthatná meg a Léon meghívása felett érzett bánatát, de pechére Gigin kívül senki sem tartózkodott már a folyosón, mindenki elment ebédelni. Eric Cartman alteste is befejezte már az aktív működést, a fiú pedig (Gigiről teljesen megfeledkezve) szintén elment enni.
Az ebédlőben Léon egy halom fiú társaságában táplálkozott. Bár saját menüje némi vérszegény abonettből, bébirépából és friss tejből állt (Léonnak vigyáznia kellett az alakjára), Kenny, Clyde és a többiek nem győzték ajánlgatni neki saját kosztjukat. Egyedül Cartman nem vett részt a küzdelemben – őt sokkal jobban lekötötte, hogy jóllakjon saját étkével, és egyébként is jobban bejött neki Gigi. Stan és Kyle egy másik asztalnál ültek, és éppen valamilyen nagyon fontos dologról tárgyalhattak.
A lányok egyetlen, kis csapatban ették diétás kosztjaikat, kivéve Sharon Charlestont, aki elkülönülve, a tejesdoboznak egy Jane Austen-regényt támasztva olvasgatott és eszegette ebédjét.
- Tök hülyék – mondta éppen Kyle -, mind a kettő.
- Ja, de mit is várjon az ember a pöcs franciáktól – kontrázott Stan, majd mindketten mély hallgatásba burkolóztak.
- Gigi azért elég jófej, nem? – lépett ekkor oda hozzájuk Cartman. – Azt mondta, én vagyok a legmenőbb csávó az egész suliban! – dicsekedett, majd jóindulatúan hozzátette: - Nem akarok indiszkrét lenni, Kyle, de rád azt mondta, hogy mocskos zsidaj vagy.
- Pofa be, zsíragy! – csattant fel a Broflovski-fiú. – Pontosan tudom, hogy te mondtál neki ilyesmiket.
- Ééén? – kérdezte ártatlanul Cartman. – De hiszen én mindvégig a vécében szorgoskodtam! Biztos összekeversz Cartamannel – utalt a Léon körül sündörgő kártyaemberre Cartman.
- Cartaman nem tud beszélni – vetett ellent neki Stan. – Amúgy meg ő maga mondta, hogy te beszéltél vele. És hogy Wendyt ringyónak hívtad.
- Miért, nem az? – érdeklődött ártatlanul George Michael.
Mindeközben Gigi elveszetten rótta a folyosókat. Természetesen senki sem vette a fáradságot, hogy megmutassa neki, merre van az étkező, így csak komoly nehézségek árán jutott el oda, s mire végre betoppant a helyiség ajtaján, már majdnem mindenki végzett az evéssel, egyedül George Michael bámulta az eléje tett pizzát tátott szájjal, és Sharon merült bele a regényébe az egyik távol eső asztalnál.
Mivel kettejük közül Gigi az utóbbit találta szimpatikusabbnak – George Michael rezzenéstelen, rándá arca egy kissé megrémítette -, úgy döntött, megkörnyékezi Sharont, és megpróbál szóba elegyedni vele. Óvatosan a háta mögé settenkedett, és megszólította:
- Szia! Mit olvasol?
Sharon ijedten összerezzent a váratlan hang hallatán, és hátrafordult. Eléggé barátságtalan arcot vágott, vékonyra tépkedett szemöldökét bosszúsan húzta össze homlokán.
- A szívbajt hoztad rám! – teremtette le a lányt dühösen.
- Elnézést, str... – kezdte volna Gigi, de aztán meggondolta magát, és nem használta a Cartman által Sharonra ragasztott jelzőt, mivel eddig senki sem fogadta őket kitörő örömmel. – Szóval, Sharon.
- Semmi vész – legyintett végül a lány. – Amúgy Büszkeség és balítélet, Jane Austentől – mutatott a könyvre a lány. – Már tizedjére olvasom.
- Én is ismerem! Csak persze franciául olvastam – magyarázta készségesen Gigi. – Na, leülhetek?
- Ja... persze, tedd le magad – vonta meg a vállát Sharon, akit kicsit meglepett, hogy valaki a társaságát keresi. Kyle Broflovskin kívül senkivel se kommunikált az iskolában, és vele is csak azért, hogy ellentmondjon neki.
- Mr. Darcy az álompasim – vallotta be ekkor Sharon. – Olyan intelligens, hűvös és...
- Hát igen, nem olyan, mint a bátyám – nevette el magát Gigi. Sharon döbbenten vonta fel a szemöldökét.
- A bátyád? Szóval bátyád is van?
Most Gigin volt az értetlenkedés sora.
- Hát persze, hogy van! Léon, a bátyám!
Sharon, aki hajlamos volt a váratlan, drámai megnyilvánulásokra, felkiáltott:
- Hogy micsoda?! Léon fiú?!
- Persze, hogy az! Nem értem, miért hiszi mindenki, hogy lány. Úgy értem, hosszú a haja, szereti a táncot és a rózsaszínt, de... a hangja férfias!
- Franciaországban talán – húzta el a száját Sharon. – De itt, Amerikában elég nyafkán hat. Szóljunk a fiúknak, hogy felesleges körbeugrálniuk?
- Ne, így irtó muris! Majd rájönnek maguktól – nevetett Gigi, mire Sharon is halványan elmosolyodott.
Beszélgetésüket az ebédlőbe csörtető Eric Cartman szakította félbe. Egyenesen Gigihez ment, és karjánál fogva elrángatta Sharon közeléből.
- Gigi, miért beszélgetsz ilyen gyíkokkal? Ez nagyon nem lesz így jó, nem-nem. Gyere, menjünk angolra! Hátha együtt osztanak be minket.
„Csak ezt ne!” gondolta kétségbeesetten Gigi, és még megkockáztatott egy pillantást Sharon felé, aki azonban újra a könyvébe temetkezett. Láthatóan egyáltalán nem viselte meg, hogy Cartman gyíknak nevezte.
Cartman a terem felé vezette őt, sietsége azonban hiábavaló volt: Mr. Garrisonra még legalább tíz percet várni kellett, és nem hogy Sharon, de még George Michael is időben beért az órára, neki, Giginek pedig végig kellett hallgatnia Cartman végtelennek tűnő előadását saját magáról.
- Sziasztok, kis pöcsök – üdvözölte őket a szokott módon Mr. Garrison. – Ma párban fogtok dolgozni, hogy építsük a csapatszellemet és vegyüljetek a bevándorlókkal. Bár én ellene vagyok a fajkeveredésnek, de ez az igazgatónő ötlete volt.
- Mr. Garrison, én nem akarok zsidókkal párban lenni! – jelentkezett Cartman abban a minutumban. – Viszont a francia gyerekek egyikével, úgy érzem, igazán kooperatív tudnék lenni!
- Jól van, te kis pöcs, akkor te leszel Léon Prouvaire-rel – jelentette be Mr. Garrison, mire Cartman önelégült képéről azonnal leolvadt a mosoly (bár Léon érdeklődő, szelíd arccal figyelte őt, és kicsit integetett is neki).
- A többiek mind húzni fognak egy nevet – jelentette be Mr. Garrison. – A munka nem egynapos, tehát délutánonként is együtt kell majd dolgoznotok. Készítettem ilyen kis cetliket a számotokra. Izzy, kezdd mondjuk te.
Izzy vidáman nyúlt a kalapba, amit Mr. Garrison nyújtott felé, és vigyora akkor sem negyedelődött, mikor meglátta az általa kihúzott papírcetlin lévő nevet.
- Cartaman! – jelentette be boldogan, mire a kártyaember már sietett is, hogy melléülhessen.
- Jól van, biztos ügyesek lesztek – gúnyolódott Mr. Garrison. – Te következel, Stan.
Stan kelletlenül nyúlt a kalapba. Igazából Wendyn, Kyle-on és Kennyn kívül senkivel se dolgozott volna együtt szívesen. Mikor azonban a papírfecnire tekintett, végleg elkedvetlenedett.
- Ginette Prouvaire – suttogta síri hangon a fiú. Gigi ennek hallatán elpirult, és maga elé bámult: pontosan emlékezett rá, hogy megsértette valamivel Stant a szünetben, bár nem tudta, mivel. Azt azonban látta, hogy Stan egyáltalán nem örül neki, amitől ő is rosszkedvű lett. Bocsánatkérő arccal pakolta tolltartóját Stan mellé, aki azon igyekezett, hogy nehogy a lány arcába kelljen néznie. Mr. Garrison ekkor George Michael felé nyújtotta a kalapot.
A Bluth-fiúnak elég hosszú idejébe telt, míg rájött, hogy pontosan mit is kéne csinálnia. A cetli kihúzását a tőle megszokott bamba bámulás előzte meg, majd mikor végre a kezében tartotta párja nevét, bárgyún elmosolyodott.
- Kenny McCormick – fordult Kenny felé, aki rögtön káromkodott egyet – szerencsére szavait elnyomta a szorosra húzott fűzőjű kabátja. Kenny nyilván abban reménykedett, hogy valami csoda folytán mégis Léonnal kerülhet párba.
- Te jössz, Kyle – utasította a fiút Mr. Garrison, aki kelletlenül nyúlt a kalapba. Se Stannel, se Kennyvel nem lehetett már, így semmi jóra nem számított. Legrosszabb félelme beigazolódni látszott, mikor a papíron Sharon nevét látta meg. Miután bejelentette „választását”, Stan együttérző, Gigi irigykedő tekintettel nézett rá. Sharon arcán nem tükröződtek érzelmek, bár nyilván magában már felkészült a véget nem érő civakodásra, ami az elkövetkezendő harminc percben rá várt – nem is beszélve a jövő hét összes hátralévő délutánjáról.
- Mr. Garrison, én szívesen lennék Sharonnal, és akkor Stan lehetne Kyle-lal – jelentkezett Gigi, ami Cartmanből őszinte megbotránkozást váltott ki.
- Gigi! Szótagoljam? Ő egy GY-Í-K! – kiabált át a termen a fiú.
- Ez betűzés volt, te idióta – morogta Sharon, mire Cartman elvörösödött dühében, Cartaman pedig elégedetten vigyorgott. Cartaman ugyanis nem igazán bírta Cartmant, ellenszenve pedig abból fakadt, hogy sokszor őt vádolták a Cartman által elkövetett bűnökkel.
- Szó sem lehet róla, te kis francia pöcs – tiltakozott Mr. Garrison. – Lehet, hogy ti Franciaországban a választásokon csak így megváltoztathatjátok az eredményeket, de mi itt, Amerikában becsületesen játszunk! Szóval szó sincs csalásról, csigaevő!
- Nem szeretjük a csigáááát – áriázott Léon sértetten. Cartman a fülére tapasztotta a kezét – valószínűleg őt annyira nem bűvölte el Léon „férfias” hangja, mint a többi fiút.
- Na jó, amíg a többiek is húznak, nyissátok ki a könyveteket a hetvenedik oldalon, és olvassátok el az ott lévő verset. Amelyik pár a legjobb értelmezéssel áll elő óra végéig, két jegyet nyer a Vidámparkba! Sok sikert, kivéve a franciáknak.
- Ez egy nagyon klassz vers, nem gondolod, Cartaman? – fordult párja felé Izzy Mackenzie.
- ... – mondta Cartaman.
- Na, miről szólhat... – A lány tüzetesen szemügyre vette a sorokat, de az igazat megvallva egy szót sem értett belőlük. Cartamannek azonban úgy tűnt, sokkal több mondanivalója akad. Máris szorgos körmölésbe kezdett, Izzy pedig elragadtatva figyelte, hogy rója a sorokat a kártyaember.
- Nahát, Cartaman, micsoda ötleteid vannak! – sikoltotta elbűvölten. – Ez nekem sose jutott volna az eszembe!
A többi pár azonban korántsem bizonyult annyira sikeresnek, mint Izzy és Cartaman kettőse. Míg Kyle és Sharon máris heves vitába bocsátkoztak, Stan és Gigi között zavart csend honolt. Kennyt rendkívül feldühítette George Michael bambasága, Cartmant pedig Léon váratlan táncmozdulatai és rímei ingerelték.
- Az élet elviselhetetlen mibenléte, a halál megváltó ereje és a földöntúli lét gyönyörűsége: nem értem, Broflovski, olyan nyilvánvaló, hogy erről szól a vers! Miért nem vagy képes megérteni? – bosszankodott Sharon. Kyle nem késett a válasszal.
- Mekkora baromság! Mindenki tudja, hogy a műben valójában az író lángoló szerelmét fejezi ki! Semmi köze a halálhoz meg az ilyen hülyeségekhez! Nem igaz, George Michael? – fordult ekkor váratlanul a fiú felé Kyle. George Michael zavart tekintettel nézett vissza rá, s ajkai kissé szétnyíltak.
- Te is jót kérdezel, Broflovski! – vetette oda megvetően Sharon. – Cartaman! Melyikőnknek van igaza?
Cartamanből mély sóhaj szakadt ki. Ha tudna beszélni, elmondhatná, hogy a vers valójában a krumplitermesztés gyönyöreiről szól. De mivel a sors némasággal verte meg, így kénytelen volt a mutogatásra szorítkozni. Sharon és Kyle persze nem értették meg, mit akar.
- Bálna! Bálnát mutogatsz? – kérdezte Kyle.
- Nem, te hülye, szafaládét! – tiltakozott Sharon. – Vagy virslit? Olyan kicsi a különbség.
Cartaman ekkor feladta, és inkább visszatért saját esszéjéhez.
Eközben Gigi és Stan képtelenek voltak elkezdeni a munkát, mert Stannek minden egyes szót le kellett fordítania Giginek, amit bosszantó és felesleges feladatnak ítélt.
- Basszus, miért nem tudsz rendesen megtanulni angolul? „Krumpligyökér-örömök” és „csíratermesztés” van odaírva!
- Sajnálom – szabadkozott Gigi. Egyáltalán nem tetszett neki Stan türelmetlensége, és hogy a fiú olyan megvető arccal néz rá, mintha az ő hibája lenne, hogy franciának született. – Elismételnéd megint a második sort?
Stan kimerülten sóhajtott, majd a könyvet felemelve lassan, szótagoltan olvasni kezdett:
AJÁNLOM AZ OLDALT
