- Otthon, Párizsban felszeleteljük a főtt krumplit.

 - Ó, bassza meg! – káromkodott Stan. Kutatva pillantott körül az osztályban, hátha talál valakit, akitől segítséget kérhet. Azonban valahogy senki se tűnt náluk sikeresebbnek, kivéve talán az Izzy-Cartaman párost. Cartman és Léon kettőse teljesen reménytelennek tűnt, utóbbi ugyanis áriát írt a papírjuk hátuljára, és a saját, krumplikról írt dalát adta elő éppen előbbi nem nagy örömére. George Michael üres tekintettel nézett maga elé, Kenny pedig meghalt.

 - A krumpliban sok a vitamiiin! Néééégy vitamin! – énekelte éppen Léon, Craig, Clyde, Tweek és Token pedig tapsoltak a dallamára.

 - Jól van, kis pöcsök, lejárt az idő – szólt ekkor Mr. Garrison. – Most pedig halljuk, mit írtatok. Kezdjük mondjuk Stannel és Gigivel. Stan, volnál szíves felolvasni?

 Stan duzzogó arcot vágott, miközben kibotorkált a táblához, és felolvasta a lapján szereplő két mondatot:

 - Gigi Párizsban felszeleteli a krumplit. Gigi segghülye francia.

 - Bravó! Bravó! – lelkendezett Léon, és megtapsolta Stan előadását. Giginek annál kevésbé tetszett a meglehetősen rövidre szabott fogalmazás, mivel ittartózkodása alatt volt szerencséje megismerkedni a segghülye szó jelentésével. Elvörösödött dühében, ám mielőtt beszólhatott volna Stannek, megtette helyette Cartman.

 - Nem lesz ez így jó, Stan. Nem szeretnél te az ellenlábasom lenni – jegyezte meg baljósan a fiú. – Márpedig ha sértegeted Gigit, nagyon nem fogok örülni.

 - Leszarom, ember – csattant fel Stan.

 - Stan, ez finoman szólva is szánalmas volt – közölte Mr. Garrison. – Egyes. Hétfőre pedig egy ötoldalas fogalmazást várok tőletek a vers valódi mélységeit illetően.

 - Na basszus! Már csak ez kellett! – adott hangot felháborodásának a Marsh-fiú, miközben csalódottan visszament a helyére, ügyelve arra, hogy út közben felrúgja Gigi táskáját.

 - Botráááány! Botrááány! – áriázott Léon.

 - Pofa be, hülye pöcs – förmedt rá Mr. Garrison, mire Léon felemelkedett ültőjéből, és egyenesen a tanár felé menetelt. Jobb kezét fenyegetően a magasba tartotta.

 - Maga nem tisztel engem, Mr. Garrison. Tudja, mit jelent ez?

 - Nem – vallotta be őszintén Mr. Garrison.

 - Azt, hogy most addig verem, míg az arca tele nem lesz veres tenyérfoltokkal! – jelentette be drámaian Léon, majd „lekevert” egy apró, szánalmas pofont Mr. Garrisonnak.

 - Jaj, ez csíp! – háborodott fel a tanár.

- Fáj, mi? Lesz még több is! – kacagott gonoszul Léon, ám nem tudta folytatni a „verekedést”, mert ekkor Wendy Testaburger lépett mögé, és lefogta.

 - Léon, erre semmi szükség – próbált nyugtatóan beszélni a lány, a fiú azonban tovább dühöngött.

 - Nem tisztel engem! Botrááány! NÉGY DOLLÁR!

 - Wendy, kérlek, vidd el Léont a dühöngőbe – utasította Mr. Garrison Wendyt, aki megadóan bólintott, és elvonszolta a rúgkapáló Léont egy kisméretű gumiszoba felé.

 - Nos, van még valaki, aki megosztaná velünk a termését? Sharon, esetleg? Csodálkozom, hogy nem jelentkeztél.

 - Broflovski teljesen félreértelmezte a verset – panaszkodott Sharon. – Egyszerűen képtelenség együtt dolgozni vele!

 - Sharon mindenből a halálra következtet – méltatlankodott Kyle -, pedig ez egyértelműen egy szerelmes vers! Mi másra utalhatna a „gyengéden neveltelek, igazán szerettelek” sor?

 - Múlt idő! A múlt idő miatt! Mert már elmúlt! – kiabált közbe Sharon.

 - Valójában – szólalt meg ekkor ártatlanul Izzy -, szerintem, azaz pontosabban Cartaman szerint ez a vers a krumplitermesztésről szól.

 Mr. Garrison eddig meglehetősen kétségbeesett arca végre felvidult.

 - Gratulálok, Izzy! Végre egy értelmes válasz a sok sületlenség között!

 A „sületlenség” szó hallatán Sharon sértetten felhúzta az orrát, Kyle meg valami olyasmit motyogott az orra alatt, hogy Mr. Garrison nem érzékeli a vers rejtett romantikus mivoltát.

 - Izzy, azt hiszem, ti nyertétek meg a jegyeket a Vidámparkba! Gratulálok – lépett oda hozzájuk Mr. Garrison. Izzy ragyogó arccal vette át a papírlapokat, és Cartaman is elég vidámnak tűnt.

 Nemsokára kicsöngettek, így arra a napra s egyben hétre véget ért a tanítás. Gigi, mielőtt hazament volna, elindult a gumiszoba felé, hogy begyűjtse a bátyját, aki szemmel láthatóan már lenyugodott, és éppen a falak ruganyosságát tesztelte.

 - Gyere, Léon, indulunk – hívta őt Gigi, de Léonnak egyáltalán nem volt kedve otthagyni a dühöngőt.

 - Nem lehet, még mindig érzem, hogy indulatok dúlnak bennem! Bamm! Bamm! Dühös vagyok! – kiáltotta Léon, szavait egy-egy jól sikerült ugrással toldva meg.

 - Nem bánom, akkor gyere haza egyedül. Nekem így is jó – vonta meg a vállát Gigi.

 - Micsoda csaj – susogta Butters megbabonázva, természetesen Léonra utalva ezzel. – Elképesztő, mennyi energia van benne.

 - Bamm! Bamm! – folytatta zavartalanul Léon. Fel se tűnt neki, hogy a dühöngő előtt összegyűlt fiúcsapat csak rá vár.

 Gigi sarkon fordult, és elindult a kijárat felé. Szerette volna folytatni a beszélgetését Sharonnal ott, ahol abbahagyták, de szemmel láthatóan a lány már hazament.

Sajnálatos módon Eric Cartman még nem.

 - Gigi! Gigi! – kiáltozott utána. – Vettem neked egy kis puszedlit!

Gigi rémülten nézett a kis csomagra, melyet Cartman a markában himbált.

 - Nem kell – szakadt ki belőle első szuszra. Majd mikor rájött, hogy ez talán kissé udvariatlanul hangzott, kijavította magát: - Azaz köszönöm, de nem kérek.

 Cartman megrökönyödve nézett rá.

 - Egész biztos? Ez puszedli! Ilyen finom mézes sütemény. Szótagoljam? PU-SZEDL-I!

 - Értem! – csattant fel dühösen Ginette. – Igen, tudom, mi az a puszedli, de mint mondtam, nem kérek belőle.

 - Te tudod. Több jut nekem – motyogta Cartman, majd látható élvezettel beleharapott a süteménybe. – Mmm, de finom! Csupa mézes falat és ropogós tészta!

 - Örülök, hogy ízlik – mondta udvariasan Gigi, és figyelte, hogyan tünteti el Cartman pillanatok alatt a sütit. Az, mikor végzett, lovagiasan kinyújtotta felé a karját, és így szólt:

 - Gigi, van kedved hazakísérni engem?

A francia lány zavarodottan nézett rá; náluk általában a fiú kísérte haza a lányt, nem pedig fordítva. „Lehet, hogy ez egy amerikai szokás” gondolta magában, „és illetlenség lenne visszautasítani.”

 - Nem bánom – vonta meg a vállát, mire Cartman arcán felragyogott egy bájosnak nem nevezhető mosoly. Belekarolt a lányba, majd cseverészve kivezette őt az iskolaépületből, teljesen megfeledkezve Léonról, aki még mindig a dühöngőben szórakozott.

 - ...És akkor történt, hogy Angelina Jolie férjül kért engem, de persze nemet mondtam – dicsekedett éppen Cartman.

 - Milyen érdekes – fojtott el egy ásítást Gigi, és máris bánta, hogy engedte, hogy a fiú vele tartson a hazafelé vezető úton. Nem elég, hogy egy nagy kitérőt kellett tennie a Cartman-ház felé, de még percekig hallgatnia kellett a fiú ostobaságait.

 Mikor végre megérkeztek Eric háza elé, és némi (Cartman részéről) érzelmes búcsúzkodás után végre elváltak egymástól, Gigi végre magára maradt a gondolataival. Nem tudta, hogy élvezte –e az első napját az új iskolában. Minden olyan zavarosnak és furcsának tűnt. Abban mindenesetre biztos volt, hogy Stan Marsh a legkevésbé sem kedveli őt, és hogyha egy ötoldalas fogalmazást kell együtt írniuk a hétvégén, nos, akkor minden bizonnyal kitör a harmadik világháború.

                                                A

  Cleopatra Black, egy magas, sötét bőrű lány lépett be az általános iskola kapuján. Fekete miniszoknyát és feszes topot viselt, kezében pedig macskáját, Kovács Áront tartotta. A lány öccséért, Tokenért érkezett, hogy menő sportkocsiján hazavigye őt.

 Ő maga is elegáns, szinte macskaszerű mozdulatokkal közlekedett az épületben; és hipp-hopp az osztályterem előtt termett. Már csak egy-két fiú, Léon leghűségesebb hódolói lézengtek ott, várva, hogy új szerelmük végre otthagyja a dühöngőt. Token a padon ücsörgött, és elbűvölve hallgatta Léon kitöréseit, ami a folyosó másik végéről is tisztán hallatszott.

- Nééégy! Bamm! A kedvenc számom a nééégy!

- Milyen művészi! – lelkendezett éppen Butters. – Szerintem Léon igazán kiadhatna egy cédét, nem, skacok?

 - Jaja, én tutira megvenném – helyeselt Token.

 - Mit vennél meg, öcskös? – kérdezte Cleo testvérétől, mikor belépett a terembe. Ő is hallotta Léon sikolyait, de ő azt hitte, valakit kínoznak.

 - Van egy új lány az osztályban – kezdte mondani Craig -, és ő a legcsinosabb, akit valaha láttunk! Ráadásul francia!

 - Valójában ketten vannak – egészítette ki halkan Pip a fiút.

 - Egy francia csaj jön be nektek? – lepődött meg Cleo. – Token, tőled nem erre számítottam!
 A fekete fiú szélesen elvigyorodott. Egészen biztos volt benne, hogyha nővére látná Léon Prouvaire-t, rögtön megváltozna a véleménye, és támogatná bimbózó kapcsolatukat.

 - Wendy Testaburger ma este bulit rendez, és ő is ott lesz – magyarázta a lánynak Token. – Majd megpróbálok néhány fotót készíteni róla, hiszen úgyis megyünk leskelődni a srácokkal. Vagy ha gondolod, te is jöhetsz – tette hozzá kissé bizonytalanul.

 - Hülye vagy? Mikor ma este lesz a Popdaráló? – csattant fel Cleo. – Eszemben sincs! Lemaradnék Kovács Áronról!

 - Hát, a te bajod – hagyta rá Token -, de én ott leszek, Léon is, meg a többiek. És ez a lényeg!

 Cleo Black megvonta a vállát. Őt aztán a legkevésbé sem érdekelte öccse gyerekes rajongása holmi kiscsaj iránt. Tőle aztán azt kuksolta Token este, amit akart. „A lényeg, hogy lássam a Popdarálót” gondolta elégedetten, majd karon fogta testvérét, és elindultak a kocsi felé.

                                           ***

 Léon egy jó órával Gigi után ért csak haza, nyilván túlzottan lekötötte a dühöngés. Bár a tőle telhető legdrámaibb ugrásokkal vette a métereket nővére felé, mikor megérkezett, a lány egyetlen pillantással sem méltányolta jöttét. Gigi éppen valamilyen könyvbe mélyedt bele, és esze ágában sem volt értelmetlen beszélgetésbe bonyolódni bátyjával. Léon azonban, úgy tűnt, csevegős kedvében van.

 - Fantasztikus napom volt! – kezdte a lelkendezést. Mivel válasz nem érkezett, úgy döntött, Gigi valószínűleg nem hallotta, mit mondott, ezért a biztonság kedvéért megismételte a bejelentést:

 - Fantasztikus napom volt! Bamm!

 - Nagyon jó – nyugtázta a dolgot a lány. Tudta, hogy Léon korántsem lesz ilyen vidám, ha a többiek számára is nyilvánvalóvá válik, hogy ő egy fiú. „Léon minden bizonnyal abban a hitben van” gondolta, „hogy tánctudása miatt rajongják körbe a fiúk. Ha tudná, mekkorát téved!”

 - És te, Gigi, hogy boldogulsz? Talán valami baj van? – érdeklődött tovább Léon. – Nekem elmondhatod, te tudod: csak dalban!

 - Nem dalban! – csattant fel méltatlankodva a lány. – Igenis jó volt..., na jó, tűrhető. Azt hiszem, vérig sértettem két fiút.

 - Botrááány! – vágta ki a magas cét Léon, és felmászott a kanapé tetejére. Szavait kecses táncmozdulatokkal kísérte. – Ó, minő tragédia, keserűség, vita...

 - Utálom, amikor rímekben beszélsz – húzta el a száját Gigi. – Egyébként meg van egy lány, akivel egészen jól elbeszélgettem. Úgy hívják, Sharon.

 Léont láthatóan nem elégítette ki a válasz. Tovább kérdezősködött Gigi napjáról, aki többnyire egyszavas válaszokat adott neki, és nem sok hajlandóságot mutatott a beszélgetésre. Jóindulatú báty lévén Léon végül előhozakodott a meglepetéssel, melyet jötte óta alig bírt magába fojtani:

 - Én tudok valamit, ami  majd felvidít!

 - Kötve hiszem – morogta Gigi. Már nagyon idegesítette a fiú áriázása, de akárhányszor szólt neki, Léon nem törődött kérésével, és folytatta a szonettformában történő csevegést.

 - Wendy Testaburger meghívott minket a pizsamapartyjáraaaaa! – énekelte Léon, majd várakozón tekintett Gigire, mintha azt kívánná, hogy folytassa a sort a refrénnel.

 A lány egy ideig közömbösen hallgatott, majd végül egy csöppet sem dallamos „Hűha!” hagyta el ajkait. Léon sértetten vonta össze szemöldökeit az általa nem megfelelőnek vélt válasz hallatán.

 - Csak ennyit tudsz mondani? Asszony!

 - Ne hívj asszonynak! A húgod vagyok! – húzta fel az orrát Gigi. – Egyébként meg annyira nem izgat a dolog. Egyáltalán ki az a Wendy Testaburger?

 Léon látványosan megbotránkozott.

 - Teljes egy napja jársz az iskolába, és nem tudod, ki kicsoda a tizedikben? Botrááány! Wendy Testaburger Stan Marsh szívének szerelme, lelkének társa, ágyékának tüze...

 - Jó, elég, értem a célzást! Szóval az a ringyó...

 - Wendy Testaburger!

 - Igen, ő... nem hinném, hogy lenne kedvem menni. Nem úgy hangzik, mintha nekem való dolog lenne – mondta Ginette, és minden bizonnyal igaza is volt. Léon azonban nem egyezett ki a kitérő válasszal.

 - Ugyanmáááár! – ugrott a szőnyegre elegánsan. – Lesz tánc! – Itt körzött a kezeivel -, Lesz sminkelés! – Itt szexisen csücsörített, és kidugta kerek tomporát -, És leeesz... éneklés!

 - Na mit mondtam? – csattant fel Gigi, megelőzvén Léont, aki éppen arra készült, hogy egy újabb dalban törjön ki. – Semmi  kedvem hozzá!

 Váratlanul Mr. Prouvaire, egy magas, szőke férfi feszes, rózsaszín latexruhában ugrott ki az egyik jón oszlop mögül, és dalra fakadt:

 - Menj már el! Menj már el!

 Mrs. Prouvaire, egy csinos, barna nő erős sminkben a sütő tetejét nyitotta ki belülről, és kidugta a fejét. Természetesen ő is dalban mondta el kívánságát, azaz:

 - Menj csak el! Jót fog tenni!

A házaspár egy duettel tetőzte be rövid előadásukat:

 - Talán barátra is találsz, aki soha meg nem aláz...

 - És szereti a sajtoooot! – fejezte be, némi improvizációval Léon. A fiú ugyanis a sajtot alapvető táplálékformának tartotta, és igyekezett minden nap a lehető legtöbbet fogyasztani belőle – természetesen a diétás, zsírszegény fajtából.

 - Elegem van belőletek! Semmi kedvem a hülye bulikhoz, inkább megyek gördeszkázni! – kiáltotta sértetten Gigi, majd faképnél hagyva famíliáját elindult az utcára.

                                                        ***

 - Éles a kép, Cartaman? – fordult Eric Cartman a kártyaemberhez, aki egy nagyméretű távcsövet tartott a kezében. A tizedik osztály teljes fiútestülete a Testaburger-rezidencia körüli bokrokban tanyázott, várva az alkalmat, hogy megleshessék a bulira érkező Léon Prouvaire-t.
Cartaman bólintott.

 - Remek – biccentett Eric. – A kamerák bebiztosítva. Azt hiszem, pár perc múlva élesebb lesz a kép.

 - Még mindig nem érkeztek meg – sajnálkozott Butters, a Prouvaire-testvérpárra utalva. – Mi van, ha el se jönnek?

 - Biztos itt lesznek – vonta meg a vállát holmi kevés lelkesedéssel Stan. Őt és Kyle-t láthatóan annyira nem vonzotta a leskelődés lehetősége, mint a többieket, de azért részt vettek a „mókában”, nehogy a többiek kiközösítsék őket különcködésük miatt.

 - Ott jön valaki! – kiáltott fel Token, mire a fiúk mind egyetlen bokor mögé gyűltek, a jövevényre irányították kameráikat, fényképezőgépeiket, illetve Cartaman a távcsövet. Izgalmuk azonban egyelőre hiábavalónak bizonyult, mivel hamar kiderült, hogy az illető nem más, mint Izzy Mackenzie. A lány vidám ugrabugrálás közepette közelítette meg a ház ajtaját, és jó hangosan kopogott.

 A fiúk csalódottan felmorajlottak – kivéve Cartamant, aki egyrészt azért maradt csöndben, mert nem tudott beszélni, másrészt azért, mert őt egyáltalán nem keserítette el Izzy jötte. Mi több, felélénkülve nyomta meg a „közelítés” gombot, hogy tüzetesebben szemügyre vehesse a lányt.

 - Cartaman! Koncentrálj a feladatra! – utasította a kártyát Craig, mire a lelombozott Cartaman csalódottan irányította figyelmét ismét a sötét távolba, ahonnan a Prouvaire-testvérpár érkezését várták.

 - Nem tudom, mi a szart csinálunk itt tulajdonképpen – morogta Kyle, aki végül csak Kenny meggyőzésének hatására volt hajlandó a többiekkel tartani aznap este. – Ma megy a Popdaráló Kovács Áronnal, szerintem tök vicces lenne azt nézni.

 - Kyle. – Cartman itt őszinte sajnálkozással nézett rá, majd szelíden magyarázó hangon hozzátette: - A Popdarálót csak a buzik szokták nézni.

 - Én nézem, minden pénteken – fűzte hozzá ártatlanul Butters, kivívva néhány furcsa pillantást.

 - Oda nézzetek! Ott jön Léon! – kiáltott fel izgatottan Clyde, mire a fiúk – Stantől, Cartmantől, Cartamantől és Kyle-tól eltekintve – egy emberként fordultak a mutatott irányba.

 Léon Prouvaire valóban a Testaburger-ház felé közeledett, méghozzá fodros, rózsaszín pizsamában, melyre rózsaszín szalagokat és masnikat tűzdelt egy gyenge pillanatában. Vékony kis lábain ezüstösen csillogó balettcipőt viselt, hosszú, szőke haját – melyet még aznap délután alaposan megmosott – a feje tetejére tornyozta. Elegáns piruettekben közlekedett, és természetesen nem feledkezett meg arról sem, hogy járás közben tartása tökéletesen feszes és egyenes maradjon.

 - Bomba nő! – susogta megbabonázva Token. – Még sosem láttam ilyen szexi csajt!

 Cartman megvonta a vállát. Számára Gigi sokkal csábítóbb volt, mint a felcicomázott Léon, de azért a biztonság kedvéért helyeselt:

 - Ja, elég jó bula.

Léon ebben a pillanatban dalra fakadt.

 - Átbaktattam az utcán, ne nézz rám furcsán – énekelte önfeledten Léon. – Csomagold ki az estélyit, különben nem kapsz nokedlit! Jazz kezek! – tette hozzá, mikor végül megérkezett az ajtóhoz. Kopognia sem kellett, Wendy érkezése pillanatában már tárta is ki az ajtót.

 - Már messziről hallottam, hogy jössz – kedveskedett a lány, mire Léon boldogan elmosolyodott.

 - Köszönöm, igazán köszönöm – hálálkodott, pedig a lány szavaiban nem volt semmi dicséret, csupán egy puszta tényt állapított meg. Léon azonban minden hozzá intézett sort dicshimnusznak vélt.

 - A testvéred is eljön? – érdeklődött Wendy.

 - Azt hiszem, gördeszkázik. Valamiért úgy döntött, mégse jön el – vélte elgondolkodva Léon. Az elgondolkodást azonban túl megerőltetőnek találta hosszú távon, így gyorsan abbahagyta. – De én itt vagyok! – tette hozzá kissé felvidulva, amit Wendy elnéző mosollyal, a bokrok mögött rejtőző fiúk pedig kitörő örömmel jutalmaztak.

 - Gyere be, Léon! – invitálta a fiút Wendy. – A többiek már mind megérkeztek. Azt hiszem, a fiúkat már egytől egyig ismered, de velünk még nem volt alkalmad beszélgetni – jegyezte meg, miközben behajtotta az ajtót. Kenny csalódottan felsóhajtott.

 - Jól van, kapcsoljátok be a mikrofonokat! – indítványozta Token, mire Cartaman felkattintott egy gombot szürke kis kézivezérlőjén, minek hatására onnantól fogva tisztán hallhatták, hogy mi folyik bent a házban. Cartman elég csalódottnak tűnt, hogy Gigi nem tisztelte meg jelenlétével a Testaburger-házat.

 - Nagyon csini vagy ma, Léon – dicsérte a fiú öltözetét Wendy. Léon elégedett mosollyal nyugtázta a dicséretet.

 - Csajok, itt van Léon Prouvaire! – jelentette be vidáman Wendy, és betuszkolta a francia fiút a hálószobájába, hol a tizedikes lányok már egy negyed órája gyülekeztek.

- Szia, Léon! – mondták azok egyöntetűen, a legkevésbé sem lelkes hangon. Sharon Charleston és Gabriella Gomez különösen elutasító arcot vágtak, és a köszönés után látványosan kerülték a fiú tekintetét. Léont persze ez a legkevésbé sem zavarta; látható élvezettel helyezkedett el egy, puffos, fehér párnán és keresztbe rakta lábait.

 - Lányok, mit szólnátok ahhoz, ha a LISTÁVAL kezdenénk? – kérdezte Wendy. Mindenki egyetértett vele, csak Léon kapkodta a fejét értetlenkedve.

 - Hogy mi? Mi van? Miről beszélsz, asszony? – áriázott. Wendyt kicsit meglepte, hogy a vele egyidősnek tűnő „lány” asszonynak hívta, de végül úgy döntött, hogy ez minden bizonnyal megint valami francia szokás lehet, tehát inkább figyelmen kívül hagyta a megjegyzést.

 - Minden évben listát írunk a legcukibb pasikról – tájékoztatta Léont nagy kegyesen Gabriella. – Ez már afféle hagyomány itt nálunk.

Sharon gúnyosan forgatta a szemét, Léont azonban teljesen fellelkesítette az ötlet.

 - Semmit sem szeretek jobban, mint a listaírást! – kiáltotta boldogan. – Ja, csak a táncot. Meg az éneklést. De a harmadik mindenképpen a listaírás! – bizonygatta, szavait egy pajkos kacsintással toldva meg, melynek hatására rengeteg hideg, illetve döbbent tekintetet zsebelhetett be.

 - Itt van a papír és a toll – nyúlt a köteg felé Wendy. – Szerintem először  mindenki tegyen javaslatokat, és akire a legtöbb szavazat érkezik, azt tesszük arra a helyre. Akkor kezdjük is az első helyezettel!

Izzy, szerinted ki legyen az?

 A sötét hajú lány mélyen elpirult, szemei pedig különös csillogásba fogtak. Titokban a bokor mögött rejtőző fiúk is kicsit közelebb húzódtak a házhoz; főleg Cartaman igyekezett előre furakodni.

 - Kyle Broflovski – mondta a lány egészen ellágyult hangon.

 Kyle a bokrok mögött döbbent arcot vágott, hiszen az idők során egyszer se tűnt fel neki, hogy bejönne Izzynek. Kicsit jókedve is lett a dologtól, bár semmit se érzett a lány iránt, önbizalmának mindenképp jót tett, hogy Izzy őt javasolta először.

Szerencsére frissiben szerzett magabiztossága hamar elszállt, mikor Sharon hangos nevetésbe kezdett. Olyannyira felvidította őt Izzy döntése, hogy a hasát csapkodta a röhögéstől.

 - Jaj, nem bírom abbahagyni! – mondta elfúló hangon Sharon. Kissé zavarta, hogy egyedül ő találja Kyle-t, mint első helyezettet rendkívül mulatságosnak, de maga a feltételezés annyira mulattatta, hogy képtelen volt leállni. – Na, Izzy, mondd, kire gondoltál?

 - ...Kyle-ra – vágta rá értetlenkedve Izzy, mire Sharon hirtelen elhallgatott, és mélyen elpirult.

 - Ó, ö... izé, sajnálom. Szerintem ez egész jó ötlet, bár Kyle lehetne inkább... az utolsó?

 - A mocskos ribanc! – csattant fel Kyle, és tehetetlen dühében a tenyerébe csapott. – Micsoda egy szemét kis...

 - Jól mondja, Kyle – szúrta közbe mézes-mázos hangon Cartman. – Én is utolsó helyre tennélek a helyében. Sőt, a saját helyemben is.

 - Jó, szóval Izzynek Kyle az első. Te mit mondasz, Gabriella? – fordult ekkor a szőke, kávébarna bőrű lány felé Wendy.

 - Szerintem Clyde a legszexibb – vallotta be kertelés nélkül Gabriella. – Az apja cipőboltja olyan nagy és fényes! És pénze is nagyon sok van!

 A többi lány – Sharon kivételével – egyetértően helyeselt.

 - Azt hiszem, tényleg Clyde-nak kéne az első helyen lennie – mondta Wendy Izzynek, aki megvonta a vállát. Az ő szerelmén nem változtathatott semmilyen sorrend.

 Mindeközben a bokrok mögött Clyde örömtáncot járt. Már csak arra várt, hogy Léon is nyilatkozzon az ügyben, amire nem is kellett sokat várnia.

 - Clyde talán tudna nekem szerezni egy-két új cipellőt! – lelkendezett Léon. – Olyan kedves fiú, biztos megtenné a kedvemért.

Ha pillantással ölni lehetne, Léon abban a minutumban össze is esett volna, ugyanis Gabriella olyan gyilkos pillantást vetett rá, melyet csak a legszánalmasabb lúzereknek tartogatott.

 - Hát hogyne, kedvesem! – kurjantotta Clyde a bokrok mögött. – Akár az egész boltot nekedadnám!

 Kitörését persze a többi fiú se nézte jó szemmel, ezért végül Cartaman – akit még mindig Izzy választása zavart – egy durva mozdulattal visszarántotta maguk mellé a földre a fiút.

 - Jó, akkor Clyde lesz az első – jegyezte le a döntést Wendy. – Ki legyen a második?

 - Legyen akkor Kyle az! – szólalt fel ismét Izzy. A többiek helyeseltek; Kyle-t egészen jóvágású fiúként tartották számon, bár okoskodása sokat levont csáberejéből. Sharon unottan tekintett az órájára, és közben arra gondolt, mit csinálhat most Gigi. „Biztos jobban szórakozik, mint én” jutott az eszébe, és ettől még rosszabb kedve lett. Már alig várta, hogy otthagyhassa ezt az együgyű bandát, a nótafa Léonnal az élen. „Hihetetlen, hogy nem veszik észre, hogy fiú!”

 - Jó, legyen Kyle a második – egyezett bele Wendy. – És harmadiknak kit javasolsz? – fordult ismét Izzy felé, aki gondolkodás nélkül vágta rá a választ:

 - Cartamant!

 Cartman egészen fellelkesült a bokrok mögött, de Token még idejében tájékoztatta, hogy Izzy Cartamant mondott, és nem Cartmant.

 - Cartamant? Egészen biztos? – hitetlenkedett Eric. – De hiszen ő egy kártya, bakker!

 Cartaman, akiben újjáéledt a remény, dühösen fordult a kövér fiú felé, kis mancsait pedig begörbített ujjakkal mutatta felé – ez az erőfitogtatás jele volt.

 - Keménykedsz, Cartaman? Nyenyenyenyenye... – „vette fel a kesztyűt” Cartman, ám Stan idejében leállította kettősüket.

 - Fogjátok már be, még az kell, hogy meghalljanak minket! – bosszankodott a fiú, mire Cartman és Cartaman (aki igen nehézkesen tudott volna hangoskodni, mivel néma, na mindegy) egy kis időre szüneteltették a küzdelmet.

 - Cartaman tök béna – nyafogta Bebe. – Ráadásul egy kártya. Ki akarna járni egy kártyával?

 - Szerintem biztos sokan szeretnének – vette védelmébe őt Léon. – Egész kedves. Biztos bejön valakinek.

 - Nahát, Léon, olyan kedves vagy! – dicsérte őt Wendy, amit a többi lány szemforgatással és megjegyzésekkel nyugtázott. – De azt hiszem, Stan megfelelőbb lenne erre a pozícióra. Cartaman... azért mégiscsak egy kártya.

 Eként folyt a listaírás a továbbiakban. Sharon teljesen kivonta magát a munka alól, és úgy döntött, hamarosan lelép. Mikor a lista végére értek, és lejegyezték az utolsó helyezett nevét (Cartman), Sharon felállt a helyéről, és megszólalt:

 - Bocsi, lányok, de nekem mennem kell. Még rengeteg... titkos teendőm van – tette hozzá titokzatosan.

Senki sem sietett marasztalni őt, Wendytől és Léontól eltekintve.

- Jaj, maradj, Sharon! – kérlelte a fiú. – Olyan jól szórakozunk, nem?

 - Tökre nem – sziszegte a Charleston-lány.

 - De Sharon, most fogunk felelsz vagy merszet játszani! Annyira vicces lesz! – csatlakozott Léonhoz Wendy, és a helyére ültette a felháborodott Sharont. – Maradj csak itt, mindjárt hozom az üveget.

 - Charlestonnál már fellőtték a pizsamát – gúnyolódott Kyle. – „Titkos teendő”, na persze! Fogadjunk, hogy semmi dolga sincs.

 - Talán tényleg tervez valamit – vetett neki ellent Butters. – A múltkor láttam, hogy Garrison bácsival beszélgetett valami előadásról.

 Kyle válaszul elhúzta a száját.

- Ugyan ki állítaná színpadra Sharon Charlestont? Ennek semmi értelme! – Azzal figyelmét ismét a lányokra irányította. Nem szívesen vallotta volna be a többieknek, hogy Sharonhoz hasonlatosan ő se talált semmi szórakoztatót a buliban, mi több, kifejezetten unatkozott.