Léon nem tudta, a fájdalma vagy sértettsége -e a nagyobb, de végül utóbbi kerekedett felül benne. "Nem hagyhatom, hogy ezek a senkiházi falusiak így megalázzanak!" gondolta szívének összes felháborodásával. A legutóbbi felszólaló, Token Black felé fordult, és fenyegetően magasba emelte a jobb kezét. A hozzá közel állók már sejtették, mi következik ilyenkor, a fekete fiú azonban csak kérdőn felvonta vaskos szemöldökét.
- Na jó, te aljas, trágyaszagú titán! - kiáltotta az operett-béli dámákat megszégyenítő hangsúllyal (és persze hangerővel) Léon, majd egy apró pofonban részesítette Tokent. - Most jól képen töröltelek! - tette hozzá, hátha Token a váratlan kín miatt nem teljesen fogta fel, mi is történik vele.
- Képen töröltél? - kérdezett vissza Token enyhe gúnnyal a hangjában. - Azért ezt nem képen törlésnek mondanám...
- Nem, mert annál sokkal durvább volt! - kiáltotta drámaian Léon, majd próbált némivel több erőt belevinni a következő pofonjaiba, melyeket Tokennek adott. Dühében, tíz pofon után (melyek láthatóan azért nem viselték meg túlzottan Tokent, bár némileg meglepték őt) még Jimmynek is lekevert egyet, pedig ő meg se szólalt eddig.
- Léon, kérlek, hagyd abba! - kérlelte a fiút Wendy.
- Nem hagyom, asszony! Itt az emberi méltóság a tét! Ó, minő botrááááány, ha annyiban hagynááááám! - áriázta majd felszökkent a magasba, körbefordult, majd egy apró pofonkát kevert le az arra sétáló Kyle-nak.
- Au! Hagyd abba! - szólt rá sértetten Kyle. - Ezt most mégis miért kaptam?
- Mert az utamba kerültél! - förmedt rá türelmetlenül Léon. - Ha kell, végigpofozom az egész bevásárlóközpontot! Pofon! - kiáltotta, rásózva egyet Sharon kacsacsőrű testvérére, aki hápogva felrepült a második emeletre.
- Léon, nyugodj már meg! - förmedt rá a fiúra Mr. Garrison, és lekevert neki egy rendes "tockost".
- Jaj! - sikoltott fel Léon sértetten, és a tanárra bámult. - Ez igazán fájt, Mr. Garrison! Tudja, hogy ezért akár börtönbe is csukathatom? Geoff! Geoff, intézkedj! - ordibált az inasnak Léon. Inasát azonban túlzottan is lefoglalta, hogy Mr. Prouvaire-rel cseverésszen egy adag gulyás mellett. S ha ez még nem lett volna elég, Mr. Garrison egy újabb taslit kevert le Léonnak, amit a fiúk elégedett röhögéssel nyugtáztak. Léon fájdalmasan feljajdult, és az ütés helyéhez kapott.
- Ez most be fog kékülni! Utállak! - kiáltotta, majd elbalettozott a WC irányába, ahol aztán keserves zokogásba kezdett.
- Annyira nem érdekel - vonta meg a vállát a tanár, majd Sharon szüleihez fordult. - Még mindig semmi hír a lányukról - mondta. Mrs. Charleston sírni kezdett, a férje pedig nyugatatóan átkarolta a vállát. - Nyugodj meg, drágám, semmi baja sem lesz. Ügyes kislány ő, tud magára vigyázni.
- De Kovács Áron nem ügyes kislány, vele bármi történhetett - tört ki könnyekben Mr. Garrison.
- Mi? Kovács Áron is kint rekedt? - szaladt oda tettetett érdeklődéssel Kyle. A fiú magát is bűnösnek érezte Sharon eltűntében, így legjobbnak látta másra terelni a szót. - De hiszen ez borzasztó, Mr. Garrison! - sajnálkozott, teljesen figyelmen kívül hagyva Sharon szüleit, akik egy megbotránkozott pillantással jutalmazták Kyle Áron felett érzett aggodalmát, de nem szóltak semmit.
- Igeeen...- zokogta a tanárúr. - Megtörtént a lerosszabb, Kovács Áron kint maradt, pont mikor hatalmas tornádó közeleg!
- Óó, ez annyira rémes! - szaladt oda ekkor hozzájuk Token nővére, Cleopatra Black. - Ráadásul azt hiszem, én tehetek az egészről! Én hívtam őt South Parkba!
Kifakadása után Mr. Garrison a keblére ölelte a fiatal lányt. Ölelésükbe Kyle-t is bevonták, aki így kénytelen volt folytatni a kesergést.
- Ha tudtam volna, biztos nem teszek ilyet! - bizonygatta Cleo elcsukló hangon.
- Emberek! A mi lányunk is eltűnt! Vele miért nem foglalkoznak? - adott hangot felháborodásának Sharon apja.
- KOVÁCS ÁRON, KOVÁCS ÁRON! - Kyle elkeseredetten igyekezett túlkiabálni a férfit. Egyáltalán nem akart Sharonra gondolni. - JAJ, MI LESZ VELÜNK KOVÁCS ÁRON NÉLKÜL!
- Egyáltalán, ki az a Kovács Áron? - tette fel az eddig sokat hallott kérdést Mrs. Charleston is.
- A Popdaráló műsorvezetője, maga műveletlen paraszt! - oktatta ki a nőt Mr. Garrison, aki személyes sértésnek vette, hogy létezik olyan ember a világon, aki nem hallott még Kovács Áron csodálatosságáról.
- De talán már nincs is semmiféle Kovács Áron! Ki tudja, él -e még... - zokogott fel fájdalmasan Cleo, mire Kyle esetlenül próbálta nyugtatgatni őt. Egyre kínosabbnak találta a helyzetet, amibe akaratlanul is belekeveredett, ráadásul az arra sétáló Gigi George Michael társaságában elkerekedett szemmel figyelte, hogyan sikoltozik Mr. Garrison és Cleo Black társaságában Kovács Áron után.
George Michael kivált kettősükből, és láthatóan szólni készült. Ezt onnan lehetett látni, hogy rendkívüli erőfeszítéssel bezárta a száját, majd szóra nyitotta.
- Igazán nem szép dolog - mondta nagyon, nagyon lassan -, hogy egy idióta sztár miatt aggódtok, mikor az osztályunkból egy lány is életveszélyben van!
Szavai hálás mosolyt váltottak ki a Charleston-szülőkből és Gigiből, Kyle azonban, aki úgy érezte, veszélyes talajra tévedt, zavartalanul ordítozott tovább.
- KOVÁCS ÁRON! KOVÁCS Á-Á-ÁRON!
Gigit már annyi idegesítette az óbégatás, hogy úgy döntött, közbelép. A lány odasétált az sikoltozó fiú elé, lábujjhegyre állt, hogy a szemeibe tudjon nézni, majd nagyon halkan, hogy csak Kyle hallja megszólalt.
- Csak azért csinálod ezt, mert tudod, hogy te vagy a hibás - sziszegte a fiú arcába, majd sarkon fordult, belekarolt George Michaelbe, és tovább folytatták a bevásárlóközpont körbesétálását.
Kyle utánaszólt volna, hogy "De igenis, én nagy rajongója vagyok Kovács Áronnak!" de valahogy a torkára forrtak a szavak. Megszégyenültnek és ostobának érezte magát, ráadásul a fél bevásárlóközpont rajta röhögött, amiért ilyen nyíltan hiányolta a popsztárt. RÁJÖTT (és megmerevedett), hogy hatalmas hülyeséget csinált, de ahhoz, hogy elmondja az igazat Charlestonéknak, nem volt bátorsága.
- Látták azt a lányt? A neve Gigi Prouvaire - mutatott rá, mikor megbizonyosodott afelől, hogy Gigi hallótávolságon kívülre került. - Ő tehet arról, hogy Sharon nem jött el! Neki kellett volna tájékoztatnia!
- Bizonyos mértékben mi is hibásak vagyunk - vallotta be ekkor Mrs. Charleston. - Mi sem voltunk otthon, épp a Vidámparkba vittük Kellyt, Sharon húgát - utalt a kacsacsőrűre, aki még mindig nem merészkedett vissza az első emeletre. - Azt hittük, Sharonnak szóltatok a telefonján, és... Az igazat megvallva inkább Kelly biztonságával voltunk elfoglalva! - bökte ki nehézkesen, bár utolsó szavai zokogásba fúltak. Mr. Charleston vigasztalón ölelte magához feleségét.
- Tudják, Kelly olyan kis szerencsétlen - vette át a szót férfi. - Egyedül nem talált volna el a bevásárlóközpontba. Szegény nem örökelte a Charlestonok eszét, ki tudja, miért... - merengett el bánatosan Mr. Charleston.
Kyle úgy érezte, nyeregben van.
- Igen, szerintem is az önök hibája! - kiáltotta vádlón. - Ha maguk nem lettek volna ilyen felelőtlenek, Sharon most itt lenne köztünk!
Charlestonék elszégyellték magukat, Kyle pedig elgondolkozott rajta, hogy mégis, hogyan örökölte volna a kacsacsőrű a nevelőszülei eszét, de töprengését Stan szakította félbe.
- Kyle, röhejesen viselkedsz - közölte a fiú, mikor odaért barátja mellé. - Elnézést, Kyle egy kicsit megzavarodott Kovács Áron távolléte miatt - fordult bocsánatkérően Charlestonék felé. - Természetesen senki se hibás a dologban, igaz?
- Öhm... - eszmélt fel a mély elgondolkodásából Kyle. - Nem értettem... mit is mondtál?
Választ viszont nem kapott a kérdésére, mert barátja a fiúvécék irányába ráncigálta.
- Meg mert ütni engeeeeeem! - áriázott bent keservesen Léon, ezért a fiúk úgy döntöttek, nem mennek be.
- Mi bajod van, Stan, megőrültél? - méltatlankodott Kyle.
Léon egy pillanatra elhallgatott, és közelebb lopakodott a bezárt ajtóhoz, hogy jobban hallhassa, miről beszélgetnek osztálytársai.
"Milyen izgalmas!" gondolta magában, és úgy határozott, megpróbálja kihallgatni, éppen miről cseveg a két fiú.
- Halkabban! - teremtette le a Broflovski-fiút Stan. - Mintha hangokat hallottam volna a vécéből... bár lehet, hogy csak képzelődtem. Na mindegy... Az igazat megvallva, te viselkedtél úgy, mint aki megőrült! - tette hozzá sokatmondóan.
- Én? - háborodott fel Kyle, pedig érezte, hogy a fiúnak igaza van. - Csak megmondtam a véleményemet, ami szerint Charlestonék nagyon felelőtlenül viselkedtek.
- Akkor sincs jogod így veszekedni a felnőttekel! Ráadásul Kacsacsőrű Kelly tényleg nagyon buta... - vetett egy sajnálkozó pillantást a kacsacsőrűre Stan. Kelly éppen a farktollait tisztogatta nagy műgonddal. - Egyébként meg nem értem, mi volt ez a kitörés a részedről. Azt hittem, direkt örülni fogsz, hogy megszabadultál Charlestontól.
Kyle hallgatott. Először ő is azt hitte, örülni fog neki, de valahogy egyre jobban kezdett hiányozni neki a lány, a sáljaival, a tanácsaival, a veszekedéseikkel együtt.
- Az én hibám, hogy most nincs itt. Nekem kellett volna szólnom neki - magyarázta, majd elmesélte barátjának Token telefonhívását, majd azt is, hogy úgy ahogy van kiment a fejéből, hogy Sharont is értesítse.
Stan figyelmesen hallgatta a történetet, és lassan megértette barátja figyelemelterelő hadművelete mögött rejlő okokat. Rögtön tudta, mi lenne a helyes megoldás, ugyanakkor azzal is tisztában volt, hogy Kyle nem fog szót fogadni neki.
- Az lenne a legjobb - jelentette ki ellentmondást nem tűrően a fiú -, ha megmondanád Sharon szüleinek, hogy te tehetsz az egészről!
- Nem! - tiltakozott Kyle halálra vált arccal. - Nem fogom nekik megmondani!
- De Kyle, ezt a nevetséges játékot nem űzheted sokáig! Ha nem vallod be, legalább ne tegyél úgy, mint Kovács Áron sorsa annyira érdekelne!
- De érdekel! - hazudta Kyle. - Ha nem tudnád, én hatalmas Kovács Áron rajongó vagyok - rápillantott barátja kétkedő arcára, majd hozzátette. - Na jó, talán tényleg abba kéne hagynom.
- És ne hibáztasd Sharon szüleit - folytatta az utasítgatást Stan. - Ne azzal tedd könnyebbé a saját lelkiismereted, hogy őket zargatod! Inkább... Hé, van ott valaki? - kérdezte hirtelen. Mintha motozást hallott volna a vécé ajtaja mögül.
- Bamm! - robbant ki az vécéből Léon. Sajnálatos módon a kifelé nyíló ajtó egyenesen nekiütközött Stan homlokának, aki felkiáltott a fájdalomtól.
A fiú kiáltás után megtántorodott, és elesett - a váratlan ütéstől pedig szinte azonnal elvesztette az eszméletét. Élettelen arccal és homlokán növekvő lila dudorral feküdt a földön.
Léon kevés aggodalommal nézett rá; figyelmét sokkal inkább lekötötte, hogy Kyle-t bámulva sugalmazza, hogy tapsvihart vár kitöréséért. Cseppet sem meglepő módon ez azonban elmaradt.
- Heeej haaaj ruca ruca kukorica derce! - csapta össze sarkait Léon katonásan, majd egy tökéletes spárgával fejezte be az előadását. - Na jó, Stanley Marsh, mostmár felkelhetsz a földről! Egész jó alakítás volt! - dicsérte meg a fiút.
Válasz azonban nem érkezett. Stan mondhatni csökönyösen feküdt továbbra is a földön. Léon kezdte megelégelni "makacsságát".
- Tudom, hogy lenyűgöző volt az előadásom, és igazán nem csodálom, hogy elájultál tőle - vallotta be nagylelkűen. - De már vége, szóval felkelhetsz.
Stan továbbra is mozdulatlanul feküdt a földön. "Mintha csak engem akarna bosszantani!" gondolta sértetten Léon. "Ráadásul Kyle se mond semmit, csak áll ott, mint egy darab fa. Legalább néhányszor összeüthetné a tenyerét!"
- Milyen tiszteletlenek vagytok! - fakadt ki sértetten a fiú. - Főleg te, Stan - vetette oda az ájult fiúnak Léon.
Kyle döbbenten nézett egyik fiúról a másikra, majd elszaladt segítséget hozni. Léon vetett egy dacos pillantást a még mindig földön fekvő Stanre, majd néhány elegáns szökkenéssel elindult, de kis híján átesett az épp arra tartó húgán és George Michael-en. Kettősük immár kiegészült Izzyvel és Cartamannel, aki vigasztalóan karolta át a sötét hajú lány vállait.
- Te jó ég! - sikkantott fel Izzy kétségbeesetten. - Cartaman, mi történt Stannel?
Cartaman lemondóan forgatta a szemeit, és természetesen nem válaszolt.
- Stan elájult a mozdulataim láttán - sietett a válasszal Léon. - Gondolom, annyira lenyűgözte a tehetségem, hogy gyönyörében elájult. Mással is előfordult már - fűzte hozzá nem titkolt büszkeséggel, mire Cartaman elhúzta a száját, George Michael pedig eltátotta a sajátját.
Gigi felvonta a szemöldökét, majd odagyalogolt a fiúhoz. A hatalmas dudor láttán felsóhajtott, majd az öccséhez fordult.
- Nem lehet, hogy jól fejbecsaptad valamivel?
- Az ki van zárva - tiltakozott a szőke fiú. - Nincs is nálam semmi. Csak a feszülős balettdresszem.
Stan ekkor mintha megrebbentette volna szempilláit.
- Odanézzetek! Ébredezik! - kiáltott fel Izzy izgatottan, majd a fiú felé hajolt. - Stan, hallasz engem? - kérdezte nagyon lassúra húzva a szavakat.
- Igen... azt hiszem - nyöszörögte Stan George Michael-tempóban. Óvatosan kinyitotta a szemeit. Az elé táruló arcok, mely kis körben felé hajoltak, eleinte homályosnak tűntek, ám pár másodperc múlva teljesen tisztává vált a kép. Stan első dolga pedig az volt, hogy orrbavágja Léon Prouvaire-t.
- Te hülye seggfej! - szidta az ismét hangos siránkozásba fogó franciát -, így kivágni az ajtót!
- Jaj, te neandervölgyi! - kesergett Léon. - Milyen durva itt mindenki!
- Fejezzétek be! - sikoltozta Izzy, majd megpróbálta lefogni a még mindig kapálózó Stant. – Gigi, nem segítenél? - szegezte a kérdést a lánynak, aki megrázta a fejét. Szerencsére Cartaman egyből Izzy segítségére sietett és megfogta Léon, éppen pofozkodni készülő karját. George Michael bambán tekintett az emberekre.
- Gyerekek, mi folyik itt? - csattant fel ekkor Mr. Garrison méltatlankodva. A tanár éppen a férfi vécé bejárata után kutakodott, mikor Stanék rúgkapáló csoportjába botlott. - Kakkantanom kell, de képtelen vagyok rá, mert itt verekedtek az ajtó előtt! Húzzatok innen, de sürgősen!
A tanár igyekezett arrébb terelni az egybegyűlteket, élükön a vérző orrú Léonnal és az immár igen méretes, lila dudort viselő Stannel.
- Micsoda pöcsfej - nyilványította ki a véleményét a nagyon nagyon lassan beszélő George Michael, de sajnálatos módon a tánár meghallotta, és büntetésből leküldte, hogy fusson néhány kört a bevásárlóközpontban.
- Azt le kell jegelni - mutatott Stan hatalmas puklijára Gigi. - A jégkrémesnél szerezhetünk jeget. Vagy szerezhetsz, ha egyedül akarsz menni - vonta meg a vállát a lány és Léonhoz fordult. - Te meg menj anyuékhoz, ők majd lekezelnek.
- MEGÜTÖÖTT! ENGEM MINDENKI CSAK ÜÜÜÜÜÜÜÜÜT - vágta ki a magas cét Léon, és a szülei irányába táncolt.
- Kösz, nem kérek a tanácsaidból - morogta Stan -, ahogy a segítségedből sem. Majd megkérem Wendyt. - Azzal hátat fordított Giginek, és elindult, hogy felkeresse barátnőjét.
George Michael, Izzy és Cartaman éppen "beszélgettek" valamiről - bár a csevely egyetlen aktív résztvevője Izzy volt -, így Gigi hirtelen magára maradt. Kyle azóta sem került elő - talán elbujdosott szégyenében, miután felfedte Stan előtt a titkát, Léon pedig a fültanújává vált a dolognak.
A továbbiakban mondhatni eseménytelenül teltek az órák. Mindenki a saját dolgával volt elfoglalva: Léon körbetáncolta a ruhaüzleteket, és felpróbált mindent, amit a bennrekedt, szerencsétlenül járt eladók a tavasz típusnak javasoltak; a Prouvaire szülők versenyt áriáztak és két pofára falták a gulyáslevest, Geoff a világpolitikáról cseverészett a dúsgazdag Dicsukékkal, Mr. Garrison pedig még mindig Kovács Áron után siránkozott, ahogy Cleo Black is. A gyerekek is könnyen elfoglalták magukat a plázában: a lányok kipróbálták a Rossmann teljes sminkkészletét, a fiúk a sportszaküzletben bírálták a focilabdák minőségét, és osztályozták mindet egy tízfokú skálán. Stan Marsh, bár különvált a többiektől, és nyugodtan hagyta, hogy Wendy lekezelje sérülését, szintén mondhatni jól szórakozott. Egyedül Cartaman, Cartman és Gigi nem találták a helyüket a vidám forgatagban. A kártyaember, távol a többiektől éppen a szerencsejátékokat tesztelte - a kártyajátékokban nem mutatott különösebb tehetséget, viszont a gépekkel már több szerencséje volt -, Eric pedig továbbra sem tett le arról, hogy elcsábítsa a francia lányt, így mikor meglátta, hogy az a gyermekmegőrző mellett ücsörög magányosan, minden előzetes bejelentés nélkül mellé telepedett.
- Szia Eric - mondta a lány komoran. Semmi kedve nem volt beszélni, főleg nem Eric Cartmannal. - Mit keresel itt? - kérdezte mellékesen, oda sem figyelve a fiúra.
- Látom, kicsit egyedül vagy, gondoltam megörvendeztetlek a társaságommal - válaszolta az nagylelkűen. - Figyelj csak, Gigi, szoktál te gondolni... a Szovjetunióra?
- MI? - pillantott a fiúra Gigi. - A Szovjetunióra? Nem.. szerintem ez is olyan dolog, mint Kálmi. Tudod, amiről nem szívesen beszélnek az emberek.
- Ja, szerintem is tiszta baromság - sietett egyetérteni vele Cartman. - Nekem se jut gyakran az eszembe. De... már elnézést, Gigi, ha nem a Szovjetunióra gondolsz... akkor mégis mire?
- Semmire! - kiáltott fel Gigi, majd miután rájött (és megmerevedett), hogy talán túlságosan hevesen válaszolt hozzátette. - Csak nézelődöm.
Cartman érdeklődve vonta fel a szemöldökét. Szerette, ha egy lány temperamentumos, az pedig, ha az efféle viselkedés szépséggel párosult, mindig magára vonta a fiú figyelmét. Ekkor döntötte el magában, hogy egy nap majd feleségül veszi Gigit. "Ehhez azonban a lehető leghamarabb ki kell iktatnom minden lehetséges ellenfelet" vélte. Azt azonban nem tudta, e téren mégis kik jöhetnek számításba, így úgy döntött, előbb kiderít a lányról egyet s mást.
- Na, és sikerült már barátokat találnod az osztályban? Úgy értem, rajtam kívül - tette hozzá vigyorogva a fiú.
- Hát... mostanában sokat beszélgetek Sharonnal. Nagyon rendes lány. Izzyvel és Cartamannal is eléggé összebarátkoztam, szóval... nem vagyok egyedül - mondta, majd ismét a kijárati ajtóra függesztette tekintetét.
Cartman elégedetten elmosolyodott a lány válaszának hallatán. Ő is, mint a tizedikben mindenki, tökéletesen tisztában volt azzal, hogy a kártyaember teljesen bele van bolondulva Izzy Mackenzie-be, így nem jelentett számára potenciális veszélyt a Gigiért folyó küzdelemben.
- Hát ennek igazán örülök! - hazudta Cartman. - Bár azt kell, hogy mondjam, egyikőjük sem lehet valami hű barát, ha ilyen nehéz időkben hagynak egyedül keseregni!
- Öhm.. nem hagynak. Én szerettem volna egyedül maradni egy kicsit - magyarázta a lány, és felállt. - Bocsi, de muszáj sétálnom egy kicsit, teljesen elzsibbadtak a lábaim.
- Semmi gond, szívesen elkísérlek! - ajánlkozott Cartman. - Én nem hagylak magadra, mint Izzy és Cartaman. Nem is beszélve Sharonról. Micsoda aljas teremtés! Van képe kint sétálgatni, mikor te itt magányosan üldögélsz! - Cartman gondterhelten rázta a fejét, és lemondóan ciccegett hozzá.
- Sharon nem direkt maradt kint! - csattant fel Gigi. - Senki nem szólt neki a viharról! - folytatta. "Micsoda egy bunkó seggfej" gondolta a lány, majd szaporázni kezdte a lépteit.
- Na persze, Kyle-nak kellett volna! - kiabált utána Cartman, miközben megpróbálta utolérni a lányt. Meglehetősen nehezére esett a feladat, mert Gigi már szinte szabályosan futott előre, ő pedig kurta lábaival nem tudta felvenni vele a VEHRSENYT. - Ebből is látszik, Gigi, hogy a zsidókból hiányzik a jóindulat! Csak bennem bízhatsz meg!
Gigi hátrapillantott, hogy valamit visszakiáltson Ericnek, de egy pillanatra sem állt meg - ennek pedig az lett a következménye, hogy egyenesen nekiment valakinek és hátraesett.
- Jól vagy? - hallott egy aggodalmas hangot.
- Persze - motyogta, majd felnézett. Egy magas, barna hajú fiú állt előtte, aki kedvesen mosolygott.
Az illető kinyújtotta a kezét, hogy felsegítse Gigit, mire a lány habozva az ismeretlen fiú tenyerébe csúsztatta ujjait. Cartman a kimerültségtől lihegve fékezett le tőlük egy méterre, és a szeme sarkából féltékenyen figyelte párosukat. Szívesen vágott volna a fiú fejéhez egy sértést, vagy tájékoztatta volna Gigit a srác hibáiról, de mivel soha életében nem találkozott vele, csak tanácstalan és dühös pillantásokra futotta.
- Bocs, hogy nekedmentem - mondta a lány, miután végre sikerült talpraállnia. - Gyakran történik velem ilyesmi. Nem figyelek oda arra, amit épp csinálok, és bumm! - magyarázta.
- Ha hiszed, ha nem, ez velem is előfordult már - kontrázott vigyorogva az ismeretlen fiú. - A nevem egyébként Chalpha, Drew Chalpha.
- Ginette vagyis, Gigi Prouvaire - mutatkozott be a lány, és visszamosolygott a fiúra. Nagyon szimpatikusnak találta, és nem mellesleg csuda jóképűnek.
- Én pedig Eric Cartman! - próbált bekapcsolódni a beszélgetésbe Cartman, mikor végre nagy nehezen odabicegett Drew és Gigi párosához. Előbbi meglepetten vonta fel a szemöldökét, de azért udvariasan biccentett a fiúnak.
- Ti is a south parki iskolába jártok? - érdeklődött tovább Drew, szavait egyértelműen Giginek címezve. Választ azonban mégis Cartmantől kapott.
- Igen, mindketten tizedikesek vagyunk - magyarázta Eric. - Gigi és én szinte mindent együtt csinálunk, együtt lógunk a szünetekben, együtt kajálunk... - És még a végtelenségig folytatta volna a felsorolást, ha Gigi nem lép közbe.
- Drew, te is a mi sulinkba jársz? Még soha nem láttalak - érdeklődött, remélve, hogy Eric végre befejezi a közbeszólogatásait.
- Igen, tizenegyedikes vagyok - felelte nem titkolt büszkeséggel a fiú, ügyet se vetve Cartman megjegyzéseire. - Néhány hete költöztünk ide New Yorkból. Idén kezdtem az iskolát, eddig magántanuló voltam... De nagyon élvezem! - tette hozzá vidáman. - Olyan jó találkozni mindenféle érdekes emberekkel!
- Például velem? Én nagyon érdekes vagyok - vélte Cartman. Félt ugyanis, hogy a szó érvényét Drew Gigire fogja majd kiterjeszteni, bókolást, netán flörtölést pedig nem tűrt volna meg a két fiatal között.
- Hozzátok jár például az a kártyaember, nem? - folytatta zavartalanul Chalpha.
- Igen, ő Cartaman. Nagyon rendes fiú... vagyis kártya, csak nem tud beszélni. És ott van még Butter is, aki szintén nagyon érdekes vajdarab - bólintott Gigi,de tekintetét továbbra sem vette le Drew arcáról.
- Nahát, ez remek! - lelkendezett Drew. - Igazán különleges osztálytársaid vannak, Gigi. De biztosra veszem, hogy mind között te vagy a legérdekesebb - fűzte hozzá egy elbűvölő mosoly kíséretében.
- Gigi tényleg nagyon érdekes, bár nem annyira, mint én, de majdnem - próbálta megtörni a romantikus hangulatot Cartman. - Úgyhogy most talán jobb is lesz, ha mindenféle érdekes dolgot csinálunk együtt, tőled meg, unalmas new yorki szarzsák, most elbúcsúzunk.
- Eric! Nem látod, hogy éppen Drew-val beszélgetek? - hordta le Cartmant a lány. - Figyelj, nincs kedved enni egy kis gulyáslevest? Az apukám szerint nagyon finomat főznek a Piroska Csárdában! - szegezte a kérdés Drewnak.
- Dehogynem, bármikor! - válaszolta kedvesen az tizenegyedikes. - Már régen ki akartam próbálni a magyar konyhát, főleg, mióta Kovács Áron emlegette a Popdarálóban - magyarázta, miközben elindult az étterem felé Gigivel, maguk mögött hagyva a dühöngő Cartmant. - Mellesleg mit szólsz, hallottad, hogy ő nem jutott ide? Szörnyű, hogy eltűnt a viharban, nem?
- De valóban - komorodott el a lány. - Képzeld, a legjobb barátnőm is kint maradt, és senki nem akar kiengedni, hogy megkeressem! - kesergett.
- Hát ez szörnyű! - vonta össze a szemöldökét Drew. - A helyedben én kiszöknék, és megkeresném őt.
Természetesen a fiú hazudott; esze ágában se lett volna senki kedvéért kimenni a tomboló viharba. Abban azonban biztos volt, hogy válasza elnyeri majd Gigi tetszését, és nem is tévedett: a lány szemei felragyogtak az ötlet hallatán.
- Végre valaki, aki megért! Mindenki azt mondja, hogy nem mehetsz ki, nem látod mekkora vihar van, te is el akarsz tűnni..bla bla bla - magyarázta Gigi csillogó szemekkel. - Csak az a baj, hogy a kulcs Stan Marsh zsebében van...
- Figyelj, van egy tervem - mondta izgatottan Drew, miközben kihúzott egy széket Giginek a Piroska Csárda előtt, majd mikor a lány leült, ő mellé telepedett. - Éjjel, mikor már mindenki alszik, kilopjuk a kulcsot Stan zsebéből, és együtt lelépünk. Megtaláljuk és visszahozzuk a barátnődet meg Kovács Áront, mielőtt felkel a Nap, reggelre pedig, mire a többiek felkelnek, már mind itt leszünk a plázában. A végén még hálásak is lesznek, és megbánják, hogy így viselkedtek veled!
- Ez egy remek terv Drew! Annyira rendes vagy velem... - mosolyodott el a lány. - Csak egyet mondj meg nekem! Mit jelent az, hogy "megbánják"? Tudod, nemrég kölötztünk ide Párizsból, és még gyakorolom a nyelvet - pirult el Gigi.
Drew felnevetett. Igazán kedves nevetése volt, ami rögtön elnyerte Gigi tetszését.
- Azt jelenti, hogy sajnálni fogják - magyarázta -, sajnálni, hogy milyen ostobán viselkedtek. Mit szólnál ahhoz, ha éjjel egykor találkoznánk a bejáratnál?
Drew már akkor eldöntötte magában, hogy semmiképp se hagyja el a bevásárlóközpontot. Hülye lett volna kockáztatni az életét Kovács Áron és valami ismeretlen csaj miatt, akinek nem volt annyi esze, hogy idejében elbújjon egy biztonságos helyen. Viszont tudta, hogy ezt kell mondania Gigi elcsábításához, azt pedig, hogy pontosan hogyan ússza majd meg a szökést, úgy vélte, elég később eldöntenie.
- Az nagyon jó lenne - bólintott a lány, és szélesen elmosolyodott. Egyre szimpatikusabbá vált számára a fiú. "Egyáltalán nem olyan, mint a többiek... nem olyan, mint Eric, Butter vagy Stan... ő kedves és sokkal érettebb, mint ők!" gondolta.
- Akkor ezt megbeszéltük. - Drew barátságosan nézett Gigire, szinte zöld szemei is mosolyogtak. A lány belepirult a pillantásba, és gyorsan lesütötte szemeit.
- Na, mit lehet itt kapni? - tette fel a költői kérdést a Chalpha-fiú, miközben tanulmányozni kezdte a menüt Gigi társaságában, nem is sejtve, hogy nem messze tőlük Eric Cartman máris bosszút forral...
a
A szél fokozatosan erősödésével Sharon kétségbeesése is nőtt. Nem szívesen vallotta volna be magának, de kezdett félni, és mikor nem messze tőle egy fa nagyot reccsent, ijedtében felpattant helyéről. "Ez nem mehet így tovább!" gondolta magában a lány, "most azonnal összepakolok és hazamegyek! Kinek hiányzik, hogy még az eső is rákezdjen?"
A tőle telhető leggyorsabban kapkodta össze szétszórt cuccait - olvasószemüvegének a tokját, könyveit és szánalmasan lapos kis sonkás szendvicsét mind apró, világoskék hátizsákjába erőltette, majd hátára kanyarintotta azt. Rendkívül bosszantó módon, mikor felállt, egyszerű kis szoknyája a magasba emelkedett, láthatóvá téve a lány formás lábait. Sharon ijedten próbálta lelapogatni szoknyáját, de ekkor szőke haja tolult az arcába teljesen, úgy, hogy az orráig se látott tőle. "Még jó, hogy senki se látja, hogy mit össze szerencsétlenkedek" jutott a lány eszébe a gondolat, ami némileg megnyugtatta. Azonban ekkor belé hasított a felismerés: "Tényleg, hogyhogy nincs senki ebben a parkban? Máskor tömve van gyerekekkel, most meg egy emberi hangot se hallani..."
A park valóban ijesztően kihalt volt, csak egy üres hinta lengedezett, ahogy a szél fújta előre.
Sharon megerőltette magát, és elindult, de minden lépés nehezésre esett. Köhögni, majd prüszkölni kezdett, ráadásul felváltva törtek rá a hőhullámok és a jéghideg - érezte, hogy máris megfázott.
Ekkor hangos dudaszóra lett figyelmes. Az úton egy kis piros autó hajtott, nagyon lassan. Ablakán egy ismerős alak hajolt ki, egyik kezével a dudát nyomva, másikkal pedig hevesen integetve. "Te jó ég, ez Kovács Áron" hasított a lányba a felismerés.
- Hé, te ott! - szólította meg Kovács Áron a megdöbbent lányt. - Gyere, szállj be, mielőtt valami bajod esik!
Sharon eleinte nem is jutott szóhoz a döbbenettől, erejéből csak annyira futotta, hogy némán megrázza a fejét. Kovács Áront láthatóan meglepte az elutasító válasz, hiszen látta, mennyire rosszul van a szőke lány. Fékezett, és leparkolt az út szélén, majd intett Sharonnak, hogy jöjjön közelebb - ő azonban nem mozdult.
AJÁNLOM AZ OLDALT
