- Nem szállhatok be idegenek kocsijába - válaszolta szerencsétlenül Sharon. Abban a pillanatban úgy érezte, nem is mondhatott volna nagyobb ostobaságot, de hiába: Charlestonék nevelése kiütközött minden szavában, az pedig, hogy ne álljon szóba idegenekkel, és főleg ne üljön be az autójukba, alapszabály volt, amit még Kacsacsőrű Kelly is ismert.

- Én nem vagyok idegen! - mondta Kovács Áron, majd büszkén kihúzta magát. - Én a Popdaráló műsorvezetője vagyok. Most pedig szállj be, mielőtt bajod esik - magyarázta, majd kinyitotta az ajtót, és megpróbálta betuszkolni a lány kis Fordjába.

- Vegye le a kezét rólam! Hallja? Mindjárt hívom a rendőrséget! Segítség! - kiabálta kétségbeesetten Sharon, ám mivel minden reménytelenül kihalt volt, senki sem válaszolt, ráadásul Áron az anyósülésre rakta őt, és lezárta az ajtókat. "Elrabolt egy popsztár!" tudatosult Sharonban, "jaj, most mégis mit tegyek? Bárcsak itt lenne most velem valaki..."

Mivel azonban teljesen magára volt maradva, csakis a saját erejére hagyatkozhatott. Úgy döntött, semmiképp sem hagyhatja, hogy Kovács Áron elrabolja őt - ha kell, az utolsó erejéig harcol!

 - Megpofozlak! - kiáltotta váratlanul, és csakugyan lekevert egy pofont Áronnak. - Felképellek jobbról, balról, mert nem tisztelsz engem!

 Mivel semmiféle harcművészetet nem ismert, Sharon végső elkeseredésében Léon módszerét alkalmazta. Sajnos az korántsem hozta meg a várt eredményt.

- Hé, hagyd abba! Zavar a vezetésben! Ráadásul, mi ez? Ez nem pofon! - háborgott Áron. - Jesszus, mekkora vihar közeleg - jegyezte meg mellékesen.

- Hova visz? Kérem, engedjen vissza! - Sharon az eredménytelennek mutatkozó pofozkodás után a kétségbeesett könyörgéshez folyamodott. - A szüleim annyi pénzt adnak magának, amennyit csak akar, de kérem, ne raboljon el...

- Elrabolni? - nevetett fel Áron. - Dehogy akarlak elrabolni, csak hazaviszlek, mert elég rosszul nézel ki. Elrabolni... én... - kuncogott magában, de jókedvének hamar vége is lett, mivel egy hatalmas faág csapódott a szélvédőre. A férfi kétségbeesetten sikoltozott.

Sharon csatlakozott a visongó Áronhoz. A szélvédő egy hatalmas csattanás kíséretében ripityára tört, teljesen eltakarva a kilátást. S ha ez nem lett volna elég, abban a pillanatban az ághoz tartozó fa egy hangos reccsenés kíséretében eltört, majd egyenesen az útszakasz közepére dőlt, teljes mértékben blokkolva a haladást.

Áron félig rettegve, félig dühösen felordított. Már épp rálépett volna a gázpedálra, az esemény láttán azonban természetesen félbeszakította a mozdulatot.

 - A büdös francba! - káromkodott. - Most mit csináljunk?!

- Én tudjam?! - csattant fel dühösen Sharon. - Maga rángatott be a kocsijába!

A lány tanácstalanul figyelte a környezetüket. Hamarosan három másik fa is kettétört, végképp elzárván a kijáratot előlük, az erős szél pedig már tárgyakat sodort magával: egy plüssjáték, egy fényképkeret és egy sapka repült el mellettük sebes iramban.

 - Nem hagyhatjuk el az autót - vélte a lány, és megpróbált nyugalmat erőltetni magára. - Talán az lenne a legbiztonságosabb, ha egy ideig itt maradnánk, és megvárnánk, amíg csendesedik a vihar.

- Jó - bólintott Áron, majd szélesen elvigyorodott. - Nincs kedved Unózni? - mondta, majd előkapott egy pakli kártyát.

- Magának elment az esze?! - méltatlankodott dühösen Sharon. - Inkább imádkozzunk, hogy ne legyen semmi bajunk! Ó, remélem, anyáék biztonságban vannak... és nem felejtették el bezárni Kellyt a ketrecbe. Amilyen kis pehelykönnyű, a végén még őt is felkapja a szél! - A gondolatra, hogy húga a tomboló vihar áldozata lesz, végigfutott a hátán a hideg. Aztán Gigiék jutottak az eszébe, akik még nem ismerik ki magukat a környéken... vajon tudják, mi a teendő? Sharon csak reménykedni tudott benne, hogy igen.

- Naaa... csak egy partit... légyszi - kérlelte Áron nagy szemeket meresztve. - Meglátod remek lesz!

Sharon már épp ráförmedt volna Áronra a felelőtlensége miatt, ám mikor tekinte találkozott a férfi kérlelő, kék szemeivel, meggondolta magát. Talán csak hasznára válhat, ha egy kicsit elterelődnek a gondolatai.

 - Csak egyetlenegy partit! - engedett neki.

- Oké! - lelkesedett a férfi, majd lapokat osztott.

Sharon elmerengve bámult ki az autó ablakán. Egész életében arra várt, hogy végre történjen vele valami izgalmas, olyasmi, ami egy regénybe illene, ám most, hogy a tragédia kezdett kibontakozni, visszarettent. Egyszerre minden túlságosan félelmetesnek tetszett. "Talán nem pont efféle izgalmakra vágytam" gondolta a lány, arra azonban, hogy akkor pontosan miféle változásokat kívánt, még magának se tudott választ adni.

                                            a

Mindeközben Cartaman továbbra is a nyerőgépek előtt ült. Már több kisebb nyereményhez hozzájutott, de most a főnyereményre pályázott. Egy millió dollár! Mi mindent kezdhetne ezzel a rengeteg pénzzel... Először is meghívná Izzyt a lány kedvenc éttermébe, a Casa Bonitába. Ott megkóstolnának minden finomságot, és talán a lány beleszeretne... A kártyaember felsóhajtott (némán). Igen, muszáj megnyernie azt a pénzt!

Cartaman elmélyülten nyomkodta a gombokat, húzogatta a karokat, és teljes figyelmét a játékra fordította. A siker azonban még váratott magára: egyre inkább úgy tűnt, nem is olyan jó befektetés a dolog. Már nem sok aprója maradt Cartamannek, csupán négy cent, amit végül mind a játékautomatába szórt. "Lesz, ami lesz" gondolta a kártya eltökélten, "mindenképp meg fogom próbálni!"

A játék elindult, az ismerős gépzene felcsendült, a fények villogtak... Cartaman utolsó meccse következett.

- Cartaman! Cartaman, mit csinálsz ott? - hallatszódott egy kellemesen ismerős hang a kártya lapja mögött. - Csak nem szerencsejáték?

A kártya hátrapillantott. Izzy Mackenzie állt mögötte, kedvesen érdeklő arccal szemlélve a gépet. Cartaman mélyen elvörösödött volna, ha nem lett volna papírból. Így azonban csak bólintott, és ismét a játékra fordította figyelmét. Most egész jól ment, egyetlen hibát se vétett; Izzy jelenlététől azonban remegni kezdtek a vezérlőket tartó kezei.

 - Jaj Cartaman, te aztán nagyon jól kened! - dicsérte a kártyalapot Izzy, még hevesebb kézremegést váltva ki Cartamanből.

Cartaman egy bájvigyort villantott Izzyre a háta mögött. A dolognak meg is lett az eredménye: nem találta el a fémtáblán száguldó golyót, ami így a mélybe a zuhant. Cartaman utolsó négy centje is az enyészeté lett, s végül a kártyaember egy fityinget se nyert. Csüggedten fordult meg, és elkeseredetten vonta meg a vállát Izzy felé.

- Ó, elfogyott a pénzed? Én tudok neked kölcsönadni! - szedte elő tárcáját a lány, majd a kártya mancsába nyomott négy centet. - Gyerünk Cartaman, te vagy a legjobb!

Cartaman döbbent boldogsággal fogadta Izzy szavait, ám mikor a lány a pénzt nyújtotta csak rázta magát lemondóan. "Nem fogadhatok el négy centet egy lánytól, főleg Izzytől nem" gondolta a gáláns kártya.

- Tessék, fogadd csak el! - nyújtotta ismét a kártya felé a pénzt, majd miután az megint megrázta magát, így folytatta - Figyelj, ha nyersz valamit, akkor elfelezzük! Így jó lesz?

Cartaman egy pillanatra elbizonytalanodott, ám végül a pénz iránti vágy felülkerekedett benne, így bólintott, és elvette Izzytől a négy egycentest. Újra játszani kezdett. Szinte érezte magán a lány közelségét, lehellete csiklandozta vékony papírlapját, de most nem hagyhatta, hogy izgalma felülkerekedjen a figyelmén. Igyekezett teljes mértékben a játékra koncentrálni.

Cartaman ügyesen haladt a pályán, már csak egy kicsi kellett a végéig. Kikerült egy földönkívülit, átugrott egy tavacskán és... ... BEÉRT A CÉLBA!

- Ezt nem hiszem el, ezt nem hiszem el! - sikoltotta Izzy. - Cartaman, megnyerted az egymillió dollárt! - s ha ez nem lett volna elég, a lány ekkor magához ölelte az önkívületben lévő kártyát, és ugrálni kezdett.

A játékgép ebben a pillanatban ontani kezdte magából a dollárokat, egymást követték a zöldhasú bankók, Izzy és a bágyadt Cartaman pedig egyre csak ugráltak egymás karjaiban.

- Úristen, Cartaman, Izzy, megnyertétek az egy millió dollárt? - robogott oda Gigi, nyomában Drew-val.

- Igen! - kiáltott fel Izzy, kiszabadítva magát a kártya karjaiból. - Cartaman annyira ügyes volt!

Cartaman csak úgy virult a boldogságtól, de nem a pénz miatt, hanem Izzy dicsérő szavai hallatán.

 - Bárcsak nekem is lenne ennyi pénzem... - mondta sóvárogva Drew, majd felvidulva hozzátette: - Gratulálok, Cartaman!

 - Hmm hmm - morfondírozott Cartman, aki akkor ért oda. Először a szívéhez kapott a rengeteg pénz láttán, ám hamarosan körvonalazódni kezdett benne egy gonosz terv.

- Cartaman, tiéd ez a sok pénz? - kérdezte Mr. Garrison. - Szedd össze fiam, mielőtt valaki ellopja!

- Mi történt? - szaladt oda Wendy is. - Stannel hallottuk a nagy csengetést, és egyből ideszaladtunk!

- Cartaman megnyerte az egy millió dollárt! - újságolta Drew izgatottan. Majd a kíváncsi pillantások miatt hozzátette: - Én Drew Chalpha vagyok, Gigi... - nézett tétovázva a lányra.

- Drew, egy barátom - mondta a lány, átkarolva a fiút. Ezt Cartman egy gyilkos pillantással díjazta.

- Nahát, egymillió dollár! - fordult ekkor Cartman a kártyaember felé. - Mr. Garrisonnak igaza van, Eric, jobb lenne, ha a lehető leghamarabb eltennéd azt a pénzt! Ki tudja, kik fenik rá a fogukat, hiszen nem mindenki olyan jóindulatú, mint én... - jegyezte meg, látványosan a gyanútlan Drew-ra meredve.

 - Na és mire fogod költeni, Cartaman? - érdeklődött Stan.

Cartaman lelkesen válaszolt... volna Stannek, ha tudott volna beszélni, de mivel képtelen volt megszólalni, így egy lapra firkantotta rá ezt a néhány szót: elviszem vacsizni Izzyt.

- Nahát, Cartaman, milyen kedves tőled! - sikkantott fel Izzy boldogan. - De nem rám kéne költened a pénzed, hanem...

 - Mondjuk rám - ajánlotta Cartman. Gigi lemondóan megforgatta szemét, de rajta kívül senki se hallotta a fiú megjegyzését, vagy ha mégis, nem törődött vele.

 Stan barátságosan elmosolyodott, ahogy elolvasta a kártya cetlijét. Tökéletesen tisztában volt azzal, mennyire odáig van Cartaman Izzyért, és örömmel konstatálta, hogy a lány nem részesíti elutasításban a kártyát, mi több, kifejezetten lelkesnek tűnik az ötlet hallatán. Cartaman persze ragaszkodott hozzá, hogy elvigye magával Izzyt, így hamarosan megegyeztek, hogyha vége a tornádónak, együtt elmennek vacsorázni a Mackenzie-lány kedvenc éttermébe, a Casa Bonitába.

 Cartman sértetten húzta fel az orrát az ötlet hallatán (az ő kedvenc étterme is a Casa Bonita volt, de őt sose hívta meg senki), de mindenki más jóindulattal figyelte az eseményeket, és egy időre meg is feledkeztek a kint dúló viharról. Hiba volt.

Hirtelen feldörrent a tévé a Piroska Csárdában, félbeszakítva a Terrence és Phillip maratont:

 - Megszakítjuk adásunkat, hogy közöljük: a tornádó elérte Denvert, ahol két család esett a tomboló szél áldozatául. Számításaink szerint néhány órán belül a katasztrófa eléri South Parkot is, teljes erősséggel. Bár a kint tartózkodók eddig is erős szelet tapasztalhattak, hamarosan maga a tornádó is megérkezik, ami hatalmas erővel sújt majd le a városra. Mindezért nyomatékosan megkérünk mindenkit, hogyha még nem tette meg, keressen biztonságos óvóhelyet! Ajánljuk a helyi bevásárlóközpontot, ahol a város nagy része gyülekezik. Most pedig folytatódjon a Terrence és Phillip! - fejezte be vidáman a bemondónő, mire a képernyő szinte azonnal visszaváltott a kanadai humoristákra. Az emberek némán meredtek a képernyőre. A hátborzonmgató csendet Léon törte meg.

- KÉÉÉT CSALÁÁÁÁÁD, AZ MAJDNEM NÉÉÉÉÉÉÉGY!

- Léon, kussolj már be! - ripakodott rá Token, mire a fiú hangos sírásba tört ki.

- MIÉÉÉRT?? MIÉÉÉÉRT??

- Még szerencse, hogy csak egy south parki rekedt kint - mondta megkönnyebbülten Mr. Tweek, mire Sharon apja sértődötten felcsattant:

 - Na de kérem! Az az én kis...

De a férfi nem tudta befejezni mondandóját, mert Mr. Garrison a szavába vágott:

 - Igen ám, de Kovács Áron is kinn rekedt!

Ez általános döbbenetet váltott ki az emberekből. Mind Cartaman dollármillióiról, mind Sharonról teljesen megfeledkezve kétségbeesetten kezdték ecsetelni egymásnak, hogy szörnyű, miféle veszélybe keveredett a műsorvezető, és hogy mekkora kár lenne, ha bármiféle baja esne ennek a remek embernek. Majdnem mindenkit teljesen lefoglalt Kovács Áron - de csak majdnem. Gigi Prouvaire izgatottan tervezgette magában, hogyan fog majd meglépni a bevásárlóközpontból, mikorra mindenki elaludt, s milyen fantasztikus lesz majd Drew-val lenni a tomboló viharban. Eric Cartmannek ezzel szemben kevésbé romantikus gondolatai voltak. Ő azt fontolgatta, hogyan fogja majd ugyancsak az éj leple alatt ellopni a kártyaember pénzét, aki az ő szerény véleménye szerint csöppet sem érdemelte meg az egymillió dollárt. "Hiszen csak egy kártya", gondolta lenézően a fiú.

Drew Chalphát se foglalta le túlzottan Kovács Áron eltűnte, egyrészt mivel ő már kitárgyalta a témát Gigivel, másrészt pedig sokkal inkább lekötötte, hogy kifundálja: miként kerüli majd el az éjjel a szökést, amit személy szerint idióta és felesleges próbálkozásnak tartott. Végül úgy döntött, amint kijutnak a bevásárlóközpontból, valamilyen váratlan balesetet vagy betegséget, netán rohamot színlel majd, ami felébreszti Gigiben a női ösztönöket, és ápolni fogja őt - mindamellett, hogy csodálja majd bátorságáért, hogy kimerészkedett a szabadba. Drew remeknek találta a többféle előnnyel kecsegtető tervét.

 Az órák gyorsan teltek ilyen bizonytalan időkben. A tornádó késett, az emberek izgatottsága pedig az idő elteltével folyamatosan csitult. Hamarosan leszállt az est, ami a legtöbb south parki számára az alvás idejét jelentette... három kivételtől eltekintve.

                                            A

Gigi iszonyatosan izgatott volt. Percenként az óráját bámulta, alig várta már, hogy elérkezzen a hajnali egy. Mikor végre-valahára a kívánt időt mutatta karórája, lassan felült, és körbenézett. Úgy tűnt, a körülötte lévők mind alszanak. Feltápászkodott, és lábujjhegyen indult az ajtó felé. "Legyen nyitva, legyen nyitva, legyen nyitva" szurkolt magának. Az igazat megvallva semmi kedve nem volt Stan Marsh gatyájában turkálni. Sajnos az Úr nem hallotta meg rimánkodását - az ajtó kulcsra volt zárva. Körbepillantott, próbálta megkeresni a fiút a tömegben. Hamarosan észrevette - az ajtótól nem messze feküdt. Szuszogásából ítélve minden bizonnyal őt is elnyomta az álom. A lány odalopakodott, és letérdelt mellé. Először a fiú jobb zsebével próbálkozott, de sajnos nem járt sikerrel."Jaj, csak fel ne ébredjen!" gondolta.
 Az is rendkívül bosszantotta Gigit, hogy Drewnak nem volt se híre, se hamva, mintha meg se ígérte volna a fiú, hogy vele tart majd a terv során. "Biztos átvert" gondolta a lány csalódottan, miközben óvatosan becsúsztatta a kezét Stan bal zsebébe, amit legnagyobb megrökönyödésére szintén üresnek talált. "Jaj, ne!" borzadt el Gigi, "ezt csakis azt jelentheti, hogy a kulcs... a farzsebében van!"

  Mindeközben Eric Cartman is ébren tevékenykedett a sötétben. Ő Cartamanhez lopakodott oda. Egyáltalán nem volt nehéz megtalálnia a pénzt, amit a kártyaember a billiárdasztalba rejtett, a tartalék golyók közé, főleg mivel ő maga javasolta neki azt a rést rejtekhelyül. "Ez szinte túl egyszerű", gondolta vidáman Cartman, ahogy szedegette ki a dollárokat szép halkan a billiárdasztalból, mikor léptek hangjára lett figyelmes.

Drew Chalpha vidáman sétált a nagykapuhoz. Már kitalálta a tökéletes tervet, hogy elkerülje a kutatást a viharban. Alaposan átgondolta a dolgokat, és arra a következtetésre jutott, hogy a legmegfelelőbb az epilepsziás roham eljátszása. A második emeleti vécében gyakorolta az arckifejezést, amit néhány perc alatt a tökélyre fejlesztett. Gigi nem tűnt annyira okosnak, hogy rájöjjön, Drew csak megjátssza a rohamot.
  Cartman áthajolt az első emeletet körülvevő korláton, hogy jobban lássa a földszinten folyó eseményeket. Amint meglátta annak a fiúnak a körvonalait, akit Gigi egy barátjaként mutatott be, Eric szája szinte a füléig szaladt boldogságában. Ennél jobban nem is alakulhattak volna a dolgok - nem csupán egymillió dollárt szerezhetett, hanem bajba is keverhette a nemkívánatos trónbitorlót.

Sietve tért vissza a pénz kiszedegetésének fontos és precizitást igénylő feladatához - szerette volna egytől egyig megszerezni az egészet, s csak aztán kívánta felhívni a south parkiak figyelmét az éjjel lopakodó Chalphára. "Ezért biztos kiteszik majd a szűrét" gondolta vidáman Cartman.

 Eközben Drew végre elérte Gigit, aki némán és kissé kétségbeesetten meredt a sötétben Stan Marshra, aki láthatóan mélyen aludt - hanyatt fekve.

 - Megvan a kulcs, Gigi? - kérdezte suttogva Drew.

- Még nincs - rázta meg a fejét a lány. - Azt hiszem a farzsebébe tette... Meg kéne fordulnia, hogy kivehessem.

Drew nem tudta elrejteni széles vigyorát, mikor meghallotta, hova is rejtette Stan a kulcsot. Szerencsére a sötétben nem kellett rejtegetnie arcát, így hangjára komolyságot erőltetve csupán annyit felelt:

 - Figyelj, én óvatosan a hasára gördítem, te pedig gyorsan kikapod a zsebéből a cuccot!

- Nem fog felébredni? - kérdezte a lány.

- Ha elég ügyesek vagyunk, nem - mosolyodott el Drew, majd csábosan hozzátette: - Márpedig én biztos vagyok abban, hogy nagyon ügyes leszel. - Azzal megragadta Stan vállait - a fiú felhorkantott álmában, de nem ébredt fel -, és óvatosan a hasára fordította a tizedikest. Stan teste tompán puffant egyet - itt még Drew is összerezzent ijedtében -, de szerencsére semmi egyéb nem történt. Stan nadrág borította feneke, a kulcsot tartalmazó zsebbel szinte hívogatóan meredt a magasba. Cartman, aki már befejezte a pénzgyűjtést, érdeklődve hajolt ki ismét a korláton, várva a megfelelő pillanatot.

- Na jó, nagy levegő... és megcsinálom - motyogta Gigi bizonytalanul. Sajnos már nem volt visszaút, kénytelen volt megtenni. Összeszorított ajkakkal nyúlt be a fiú zsebébe.

Tenyere rásimult a farmerre, ujjai pedig kutakodóan matattak a meglepően nagy lyukban, mikor valami fémes, apró tárgy simult bőréhez. Felvidulva ragadta meg a kulcsot, ám ekkor...

 - ÁÁÁÁÁÁ! - kiáltotta Stan, és sietősen hanyatt fordult, hogy lássa "zaklatóját".

 - ÁÁÁÁÁÁ! - csatlakozott hozzá Drew Chalpha, akit meglepett a váratlan fordulat, hiszen teljesen biztos volt benne, hogy terve sikerrel jár majd. Annyira megijedt, hogy hátat fordított Gigi és Stan párosának, és elrohant a földszint közepén lévő szökőkút felé, folytatva a kétségbeesett visongatást.

 - ÁÁÁÁÁÁ! - kiáltotta Gigi is, bár a hanghatást belőle a fájdalom váltotta ki: a jobb keze még mindig Stan farzsebébe volt szorulva, s mikor a fiú megfordult, a lány ízületei érezhetően meghúzódtak.

- ÁÁÁÁÁ-HÁ! - kiáltotta végül leleplezően Cartman, és felkattintotta a villanyt. - Megvagy, Drew Chalpha!

Drew viszont nem állt meg, mint aki szellemet látott, úgy rohant be a fiúvécébe, ahová Eric Cartman követte.

Mindeközben Gigi másik kezét Stan szájára nyomta, és ijedten pillantott körbe. Meglepődve konstatálta, hogy a nagy ordibálásra egyedül George Michael ébredt fel, aki bamba arccal bámult rájuk.

- Meg fogok fulladni - adott volna hangot tiltakozásának Stan, ám nem tudott emberi hangokat kiadni Gigi tenyerének egyre erősödő szorítsától. Szavaiból így a lány csupán összefüggéstelen hümmögést vélt kihallani.

- Elengedlek, ha megígéred, hogy nem kiabálsz, hanem csak suttogva beszélsz - alkudozott Gigi. Semmi kedve nem volt hozzá, hogy mások is meglássák, ebben a kínos szituációban. - Bólints, ha beleegyezel!

Stan tiltakozott volna, de úgy érezte, Gigi teljesen elzárja légjáratait kezével, így lemondóan bólintott. Gigi tétovázva lefejtette ujjait a fiú arcáról.

 "Talán most kéne elkezdeni ordibálni" jutott Stan eszébe, ám mégis letett ezen tervéről - nem akarta South Park teljes lakosságát felébreszteni, na meg számára is elég kellemetlen volt a helyzet, amibe akaratlanul is került. Így végül dühösen suttogva szegezte Giginek a kérdést:

 - Miért fogdosod a fenekem, miközben alszom?

- Nem fogdostam a fenekedet! - háborgott Gigi, viszont az igazat nem akarta bevallani, ezért úgy döntött, hazudik valamit: - Csak a vécét kerestem!

- A farzsebemben?! - csattant fel Stan a vártnál nagyobb hangerővel.

- Pssz már! Igen a farzsebedben. Tudod, én egy SEGGHÜLYE FRANCIA VAGYOK - magyarázta erősen megnyomva az utolsó három szót.

- Te teljesen megőrültél - állapította meg Stan tárgyilagosan. - Vedd már ki a kezed! - förmedt rá a lányra, kicsit megemelve a fenekét, hogy a művelet mindenképpen sikerrel járjon.

 - Amúgy a vécé ARRA van - mutatott a földszint egyik sarkába a fiú. - Mint láthatod, fel is van ott kapcsolva a villany, úgyhogy nem lehet olyan nagy rejtély megtalálni.

Gigi felvonta az egyik szemöldökét, majd elindult a vécé irányába. Mikor kellő távolságra került a fiútól szétnyitotta kezeit és alaposan szemügyre vette a kis kulcsot. "Hát mégis sikerült! Igaz, majdnem letört a kezem, de sikerült!" gondolta izgatottan.

- Jól tudom, hogy mit csináltál, Chalpha! Ne is próbáld tagadni! - hallotta ekkor a lány Cartman diadalmas hangját. Gigi gyorsan a zsebébe süllyesztette a kulcsot, és tovább hallgatózott.

 - Miről beszélsz? Engem egyáltalán nem érdekel Cartaman pénze! - tiltakozott Drew. Gigi szíve nagyot dobbant a fiú hangjának hallatán.

- Persze, Drew, persze, hogy nem érdekel! Azt hiszed hülye vagyok? Láttam mit csináltál! És megmondalak! - fenyegetőzött a fiú.

- De hiszen nincs nálam semmi! Senki se fog hinni neked! - magyarázta Drew.  - Én csak azért keltem fel, mert... a vécét kerestem. Stan Marsh gatyájában.

- Na na na na na! A te szavad az enyémmel szemben semmi! - mondta Cartman. - Ráadásul ki az a hülye, aki a vécét Stan gatyájában keresi?

Mivel Drew erre a kérdésre nem tudott értelmes választ adni, Cartman elégedetten elvigyorodott.

 - Most pedig megmondalak Mr. Garrisonnak! - jelentette be vidáman. - Nyenyenyenyenyenyenye! És ki fognak rúgni a suliból! Nyenyenyenye!

 Drew kétségbeesetten próbált ellentmondani a fiúnak, de egy érv se jutott eszébe. Tudta, hogyha bevallja, hogy Gigivel meg akartak szökni, ugyanúgy kirúgják őket,

- Eric - lépett ekkor elő Gigi a rejtekhelyéről. - Tényleg itt van a mosdó? Hú! George Michael azt mondta, hogy Stan gatyájába másszunk be...

Eric Cartman - mint mindig - most is a szívéhez kapott Gigi láttán.

 - Hogy úgy? - kérdezte a fiú meglepetten. - Én meg már azt hittem, Drew el akarta lopni Cartaman pénzét.

- Jaj, Eric, de kis butus vagy - dorgálta a fiút Gigi mosolyogva. - Miért akarta volna ellopni Drew Cartaman pénzét?

- Mert egymillió dollárból degeszre ehette volna magát a Casa Bonitában, a világ legjobb kajáldájában, ahol van finom, csipős mexikói kaja, tánc, zene és egyéb szórakozási lehetőségek?

- Mi? - kérdezte Drew Chalpha, aki nem tudta tartani a tempót.

 - Mozgást hallottam - magyarázta Cartman -, valaki ellopta Cartaman pénzét. Biztos, hogy nem te voltál, Drew Chalpha?

Ekkor azonban váratlanul kinyílt a vécé ajtaja.

 - Mi folyik itt? - kérdezte a belépő George Michael nagyon, nagyon lassan.

- George Michael! Miért mondtad azt nekünk, hogy a vécé Stan Marsh gatyájában van? - szegezte a kérdést a fiúnak Gigi.

George Michael erősen elgondolkodott a dolgon. Egyáltalán nem emlékezett semmi ilyesmire, de úgy gondolta, ha Gigi azt állítja, hogy megtörtént, akkor biztos igaza van.

 - Mert... én is azt hittem, hogy ott van? - A mondat inkább kérdés volt, mintsem kijelentés.

 - Hazudik! - förmedt rá Cartman, majd, hogy saját bőrét mentse, hozzátette: - Ő lopta el Cartaman pénzét. El akarta terelni a figyelmeteket, amíg megszabadította őt a dollárjaitól!

- Na, de Eric! George Michael nem lophatta el Cartaman pénzét! Ő túl... khm... kedves hozzá! - kapargatta össze szavait Gigi.

- Biztos, hogy nem én voltam? - morfondírozott George Michael. - Nekem gyanús...

 - Mi a jó eget csináltok itt? - hallatszódott a gyerekek háta mögül egy hang. Stan Marsh lépett be a férfi vécébe, álmosan dörgölve a szemeit. - Negyed kettő van!

 - Valaki ellopta Cartaman egymillió dollárját! - sietett közölni a nagy hírt Cartman.

 - Valóban? És ezt te honnan tudod? - vonta fel a szemöldökét meglepve Stan.

 Cartman zavarodottan elhallgatott.

 - Lehet, hogy én voltam! - kurjantotta vidáman George Michael.

 - Áhá, most bevallotta! - kiáltotta Cartman.

- Ó, szóval nem a gatyádban van a vécé? - színlelt meglepetést Drew.

 - Ti mind megőrültetek! - szörnyedt el Stan.

- Csss! - intett le mindenkit Gigi. - Van valaki a vécében!

Valóban halk motozás hallatszódott az első fülkében.

- Áh, hát ez jól esett! - jelentette ki a fülkéből kilépő Barbrady, miközben begombolta a gatyáját. - Nincs is jobb, mint egy kiadós kakkantás. Á, jó estét, diákok! Nincs már egy kicsit késő a traccspartihoz? - érdeklődött a rendőr, teljesen figyelmen kívül hagyva a tényt, hogy az imént egymillió dollár tűnt el az épületben.

 - Minden bizonnyal - bólintott Drew, aki igyekezett menteni az irháját. - Talán jobb is lenne, ha mind lefeküdnénk.

 - Hátrább az agarakkal, Chalpha! - kiáltott rá Cartman. - Még mindig nem tudjuk, ki lopta el Cartaman pénzét!

- Szerintem ezt ráérünk holnap is megbeszélni! - vetette közbe Gigi, de egyből megbánta a dolgot, mert így Mr. Barbrady tekintete rávándorolt.

- Ki vagy te? - kérdezte a lányt. - Még sosem láttalak itt... a férfi vécében.

- Öhm... mert.. én nem szoktam a bevásárlóközpontban pisilni! Illetve... - folytatta férfiasabb hangon. - Én nem hugyozok a bótba'.

Cartman értetlenkedve, kissé bambán meredt rá a lányra, csakúgy, mint George Michael. Bár ő életének minden pillanatában így tett.

Drew azonban azonnal "fogta az adást".

 - Ő itt a haverom New Yorkból... Gi.. G. I. Joe - magyarázta Barbradynek.

- Igen... én vagyok G.I. Joe - bólintott Gigi, hálásan, bár kicsit kétkedve pillantva Drew-ra. - És én fiú vagyok - tette hozzá. - Úgyhogy beengedne a budiba?

- Hú, de ciki, én végig azt hittem, lány vagy - döbbent meg George Michael, mire Drew tarkón vágta.

 - Jól van - engedte át a vécé felé igyekvő lányt Barbrady. - Gyerekek, jobb lenne, ha minél hamarabb lefeküdnétek - ajánlotta a rendőr. - Nem biztonságos itt mászkálni, a legtöbb bűntény - tapasztalatom szerint éjjel történik.

 - De hiszen máris megtörtént! Drew Chalpha ellopta Cartaman pénzét!

- Nem loptam el! - tiltakozott a fiú dühösen. - Jó lenne, ha végre leszállnál rólam öreg! Mégis mi a bajod velem?

- Az, hogy pénzt lopsz az emberektől - vágta rá Eric.

 - Nahát, de az csúnya dolog! - botránkozott meg George Michael.

Barbrady behunyta a szemét. Nem elég, hogy fel kellett kellnie az éjszaka közepén, hogy használja a vécét, ráadásul most háborgó tizedikeseket kell pesztrálnia, akik összevesztek néhány dolcsin.

 - Ugyan hogy lopta volna el? - tette fel a kérdést Barbrady. - Hiszen Cartaman olyan jól elrejtette!

- Olyan jól? -horkantott fel Cartman. - Még egy hülye is megtalálta volna! - gúnyolódott, majd miután rájött, hogy elszólta magát, a szájára csapott.

- Ahha! - mutatott rá George Michael. - Hülyének tartasz engem!

- Szóval maga a tettes, George Michael Bluth! - kiáltotta diadalmasan Barbrady. - Mindig is sejtettem!

 - Én is, de nem voltam biztos benne - csatlakozott hozzá George Michael.

Stan elképedve figyelte az események alakulását. Először a vécé-kutatás a gatyájában, aztán George Michael tolvajlása... valami nem stimmelt.

- Jaj, George Michael, ne legyél hülye! Ne vallj be olyat, amit nem te csináltál! - hallatszódott ki Gigi hangja a vécéből.

- Álljunk csak meg! - kiáltott fel Cartman. - Szerintem a bűnös Drew Chalpha!

- Szerintem G. I. Joe az! - szállt vele vitába Barbrady.

 - Szerintem... Stan Marsh volt az - mondta Drew, aki csak találomra mondott egy nevet.

 - Hogy mi?! - adott hangot megrökönyödésének Stan. - Nem én voltam! Eric Cartman volt az!