- Már negyed órája ez megy! - kiabált a fiú dühösen. - Egyszerűen képtelenség aludni ebben a hangzavarban! Mégis, mi történt?

- Valaki ellopta Cartaman pénzét - mondta lassan George Michael.

- És szerintem Drew Chalpha volt az! - ismételte elméletét Cartman.

- Ja? Eric Cartman volt az - vonta meg a vállát Kyle. - Azt hittem, ez nyilvánvaló.

 - Egy csöppet sem! - tiltakozott George Michael. - Mi van, ha én voltam?

 - Ne szórakozz már! - vonta össze a szemöldökét Kyle. - Hiszen ott lógnak ki a dolcsik Cartman zsebéből.

- Az..az az én pénzem! - magyarázta Cartman, és betuszkolta zsebébe a pénzt.

- VAGY az enyém - tette hozzá George Michael. Kyle azonban már nem törődött vele; Gigi ugyanis abban a pillanatban kifordult a vécé ajtaján, hogy Drew védelmére keljen.

 - Gigi, mit keresel te itt? - döbbent meg a Broflovski-fiú. A lány érezte, hogy ingoványos talajra tévedt.

- Én nem Gigi vagyok.. hanem G.I. Joe - mondta a lány könyörgő szemekkel nézve a fiúra. - Légyszi! - tátogta a fiú felé.

Kyle azonban egyáltalán nem értette, mit akar tőle a lány.

 - Ti franciák mind segghülyék vagytok - állapította meg bosszúsan. - Azt hittem, kicsit normálisabb vagy, mint Léon, de tévedtem... Barbrady, maga meg, ha nem hisz nekem, kutassa át Cartman zsebeit! Nem látja, hogy dagadoznak a bankóktól?

Ekkor viszont Cartman, mint a villám kirohant a fiúvécé ajtaján. Egyenesen Cartaman pénzének rejtekhelye felé vette az irányt. Eldöntötte, hogy mint a villám visszacsempészi a pénzt, és azt mondja, tévedett, senki nem lopta el a kártya vagyonát.

- Biztos rájött az altesti fürgeség - merengett el Barbrady.

 - Vagy ő is Stan gatyájában keresi a vécét! - vihorászott George Michael.

Stan és Kyle sokatmondó, fáradt pillantást váltottak.

 - Bánom is én - mondta végül Stan. - Kyle, szerintem menjünk aludni, engem már egyáltalán nem érdekel se Cartman, se Cartaman.

- Oké, zúzzunk aludni - egyezett bele Kyle, és barátjával elindultak a hálózsákjaik felé.

Cartman hátrapillantva döbbenten konstatálta, hogy senki se rohan utána megnézni, hogy hova siet annyira. "Ebben az esetben nem is kell visszatennem a pénzt" gondolta elégedetten. Affelől azonban bizonyos volt, hogyha nem talál számára egy megfelelő rejtekhelyet, hamarosan fény derülhet titkára. Végül a Spar szaküzlet mélyhűtőibe, a tévévacsorák közé dugta a dollárokat, majd dolga végeztével hálózsákjába bújt, és elaludt. Nemsokára Drew Chalpha, Barbrady és George Michael is követték őt, akik megunva a várakozást, hogy visszatérjen, szintén leheveredtek, s hamarosan elnyomta őket az álom. Hajnali kettőre már mindenki az igazak álmát aludta - kivéve Gigi Prouvaire-t.

                                            a

Ginette Prouvaire sosem az a fajta lány volt, aki könnyen feladja, amit eltervezett. Legyen szó egy apróságról, vagy egy komolyabb dologról, mindig addig hajtotta magát, amíg el nem érte, amit akart. Így volt ez most is. Sajnos a lánynak rá kellett jönnie, hogy Drew Chalpha segítségére immár nem számíthat, főleg a Cartaman-ügy után. Ha visszatért, kideríti, hogy ki lopta el igaziból a pénzt, de most egy sokkal fontosabb dolga akadt. Még mindig a zsebében volt a bevásárlóközpont ajtajának a kulcsa, ezért úgy döntött: nem vár tovább, most azonnal el kell indulnia. Magára kapta a kabátját, és elindult a kapu felé. Igyekezett a lehető leghalkabban mozogni, hogy ne keltsen zajt - ha Stan vagy bárki más mégegyszer felébred, biztos, hogy nem tudja újra kimagyarázni magát. Óvatosan kihúzta a zsebéből az apró kulcsot, és a zárba dugta, majd elfordította... az ajtó pedig engedelmesen kitárult. Ami odakint várta nem volt semmi. A szél süvített, és az eső is zuhogott. Egy kicsit habozott, majd vett egy nagy levegőt, és kilépett. Behúzta maga után az ajtót, majd a biztonság kedvéért rázárta a többiekre, a kulcsot pedig a zsebébe gyömöszölte. Sietve elindult a teljesen kihalt utcán, melyet kettétört fák, tetejüktől megfosztott házak kereteztek. A lány nehézkesen gázolt végig a bokáig érő vízben, erős küzdelmeket folytatva az arcába fújó széllel. Körülbelül száz méter megtétele után megtorpant. "Ez így nem fog menni", gondolta, "hiszen Sharon bárhol lehet South Parkban! Talán meg kéne próbálnom felhívni őt..."

 Gigi előkapta a mobiltelefonját, és tárcsázta Sharon számát. A telefon kicsöngött, egyszer, kétszer, háromszor, de csak a hatodik csengésnél történt valami. A lány legnagyobb meglepetésére egy férfihang szólt a kagylóba.

- Halló?

- Ki maga, és mit csinált Sharonnal?! - kiáltott az idegenre a lány.

- A nevem Kovács Áron, és nemrég fejeztem be vele az ötvennegyedik parti unót - válaszolta engedelmesen az illető. - Most éppen alszik, mint minden normális ember.

- Jól van? Nem történt semmi baja? - aggodalmaskodott Gigi.

- Az előbb fél méterrel arrébb sodorta a kocsinkat a tornádó - jegyezte meg kedélyesen Kovács Áron. - De egyébként teljesen jól van... és én is, bár ezt nem kérdezted - tette hozzá egy kicsit sértődötten a műsorvezető. - Mellesleg, elárulnád végre, hogy ki vagy?

- A nevem Gigi - felelte sietve a lány. - Hol vannak most?

- Természetesen South Parkban!

- Ajj, de azon belül hol vannak? Melyik utca? - kérdezte Gigi. Már nagyon kezdett elege lenni ebből az emberből.

- Nem igazán tudom elolvasni az utca nevét, mert vizes az ablak - sajnálkozott Áron. - Viszont sok itt a ketté tört fa, ami azt illeti, kettő közé szorultunk. Pocsolyák is akadnak itt bőven.

- Legalább azt mondja meg, milyen a környék? Van valami jellegzetes dolog? Vagy milyen színűek a házak?

- Egészen szivárványszerűek! Van piros, narancsszínű, és... hé! - kiáltott fel ekkor sértetten Áron. Egy pillanat erejéig senki se szólt a telefonba, majd hirtelen Sharon izgatott hangja hallatszott:

 - Gigi, te vagy az?

- Igen! Én vagyok - kiáltott a telefonba Gigi vidáman. - Figyelj, hol vagytok most? Ez a hülye Kovács Áron nem képes elmagyarázni!

- Boróka utca, a hetes és tizenegyes szám között félúton - magyarázta lelkesen a lány. - És nem tudom, miről beszélt Áron, mert itt csak lila és szürke házak vannak... Na mindegy. Hol vagy most? Mi két leszakadt fa közé szorultunk!

  - Én nemrég jöttem ki a bevásárlóközpontból. Mindenki itt van rajtatok kívül. Figyelj, ne mozduljatok, mindjárt ott leszek!

- Rendben. Vigyázz magadra, Gigi! - mondta Sharon, és kikapcsolta a telefonját.

 Gigi letette a telefont. Csak sejtette, hol lehet a Boróka utca, mivel nem nagyon nézte az utcatáblákat, miközben jött - ment a városkában. Az a tény, hogy Sharonék jól vannak újult erővel töltötte fel, szinte vidáman lépkedett, és akkor sem ijedt meg mikor épp elé esett le egy hatalmas faág. Már jócskán bőrig volt ázva, vörösesbarna haja nedvesen tapadt arcához, facsarni lehett volna belőle a vizet.

Szaporán szedte lábait, erősen koncentrálva arra, hogy figyelje az utcatáblákat. Hamarosan megpillantott egy hatalmas kidőlt fát, ami félig eltakart egy piros kis autót. "Ezek Sharonék" gondolta, majd odarohant az gépkocsihoz.

   - Helló! - szólt ki neki vidáman Kovács Áron, és vidáman integetett szavaihoz. - Mit szólnál egy parti unóhoz?

- Egy parti... mihez? - kérdezte Gigi, de választ nem várva Sharonhoz fordult. - Hogy vagy? Nem esett semmi bajod?

- Minden rendben, de már kezdek kiakadni Kovács Árontól - húzta el a száját a lány. - Folyton csak unózni akart... na mindegy. Mennyire van messze az a bevásárlóközpont? Mindenki ott van, csak... én nem?

 - Meg én - fűzte hozzá sietve Kovács Áron.

- Igen, mindenki más ott van - bólintott Gigi. - Nem akartak kiengedni, hogy megkeresselek titeket, de kiszöktem - vigyorgott a lány.

- Tök jó! - mosolyodott el Sharon is, bár gesztusából hiányzott minden vidámság. Vajon a többiek, ha mind a bevásárlóközpontban gyülekeztek, direkt nem szóltak neki? Azt akarták, hogy baja essen?... Sharon szeretett úgy tenni, mintha egyáltalán nem érdekelné, mit gondolnak róla az osztálytársai, most azonban tudatosult benne, mennyire fáj neki a többiek viselkedése. "De itt van Gigi, aki szembeszállt velük a kedvemért" jutott a lány eszébe, mire hálás melegség öntötte el a szívét. Korábban sosem volt egyetlen barátja sem.

 - Mi remekül elvagyunk itt, esetleg csatlakozhatnál - ajánlotta fel Giginek nagylelkűen Kovács Áron.

- Szerintem vissza kéne mennünk a bevásárlóközpontba. Vagy legalább valami biztonságos helyre, nemsokára itt a tornádó! - javasolta Ginette. – Gyertek, siessünk!

Ekkor azonban egy villám csapott bele a fiatalok melletti fába. Kovács Áron hatalmasat sikoltott, és a földre vetette magát.

- Nem hinném, hogy az biztonságos lenne - mondta Sharon. - Mi lenne, ha itt töltenéd az éjjelt velünk, a kocsiban? Hátha reggelre csitul egy kicsit a vihar. Felhívhatnád a bátyádat telefonon, hogy ne aggódjon miattad.

- A bátyám a legkevésbé sem fog aggódni miattam - vonta meg a vállát Gigi. - De rendben, maradjunk itt este, és holnap reggel visszamegyünk.

- Egy parti Unó? - ajánlotta fel Áron ragyogó mosollyal.

 - Rendben - bólintott Gigi, és beszállt az autóba. Kovács Áron ujjongva, Sharon halvány mosollyal szorított helyet neki. Aznap éjjel egyikőjük se aludt - egyrészt a felerősödő tornádó vihar miatt, másrészt meg Kovács Áron mindig felrázta a lányokat, ha egyikőjük általa túl hosszúnak vélt ideig tartotta lehunyva a szemét. A körülményekhez képest felhőtlen hangulatban telt az éjjel, csak Sharon nem tudott szabadulni a furcsa, csalódott, szinte keserű érzéstől ami birtokba vette a szívét.

                                            A

Cartaman annak ellenére mámoros hangulatban ébredt, hogy hátsó lapját eléggé nyomta a pláza kőpadlója. Még mindig nem tudta teljesen felfogni, hogy az előző nap egymillió dollárt nyert, s hogyha vége a viharnak, elviheti Izzyt a Casa Bonitába... A vihar!

Cartaman meglepetten emelkedett fel fektéből. "Milyen különös" gondolta, "egyáltalán nem hallani, ahogy a szél rázza a fákat és ahogy az eső veri az ablakot... lehetséges volna?..." A kártyaember gyorsan a hozzá legközelebb eső ablakhoz futott, és kitekintett rajta. Először nem is akart hinni a szemének: kint ugyanis tökéletes nyugalom honolt. A tornádó elvonult South Parkból! Örömében máris odahajolt a hozzá legközelebb eső emberhez, a mélyen alvó Léon Prouvaire-hez, ám mielőtt megrázhatta volna a fiút, hogy felébressze, feltűnt neki valami. Elvileg bátyja mellett aludt az éjjel Gigi Prouvaire is, Cartaman azonban nem látta a lányt - hálózsákja összegyűrve, de teljesen üresen hevert a helyén.

A kártyaember legszívesebben hangosan kiabálta volna a lány nevét, de mivel nem tudott beszélni, ezt képtelen volt megtenni. Odaszaladt Izzyhez és felkeltette a lányt.

- Na, Cartaman, mit csinálsz? - érdeklődött Isabella álomittas hangon.

A kártya felkapott egy földön lévő szalvétát és ráfirkantotta mondanivalóját. A papírt a lány kezébe nyomta.

- Hogy Gigi eltűnt? - kérdezte elkerekedett szemekkel Izzy. - Biztos ez, Cartaman? Lehet, hogy csak elment kakkantani egyet.

 Cartaman azonban válaszul hevesen megrázta magát, és a kihalt női vécére mutatott. Igazság szerint az egész bevásárlóközpont ijesztően csöndes volt, hiszen kettejükön kívül még mindenki aludt.

 - Gondolod, hogy megszökött? - kérdezte a kártyát Izzy.

A kártyalap megvonta a vállát. Ismét papírt vett elő és ráírta gondolatait. "Szólni kéne erről valakinek. Mondjuk Mr. Garrisonnak!"

- Neked mindig olyan jó ötleteid vannak, Cartaman! - mondta a lány, mire a kártyaember mélyen elpirult - mint mindig, ha Izzy dicséretben részesítette. - Jó, akkor keressük meg Mr. Garrisont! Ha jól láttam, ő a gagyi bolt közelében feküdt le... ha tudnám, miért... Menjünk oda, és keltsük fel! Remélem, nem fog haragudni... de vészhelyzet van! - Azzal, nyomában Cartamennel, Izzy odaszaladt az alvó tanárhoz, aki éppen Mr. Furkót szólongatta álmában.

 - Mr. Garrison! Mr. Garrison, tessék felébredni! - próbálta ébresztgetni őt Izzy, miközben Cartaman egy kissé megrázta a férfi vállát.

- Mi van? Mi az? Miért keltettetek fel, kis pöcsök? - ébredezett a tanár. - Ajánlom, hogy fontos legyen, mert éppen jót álmodtam!

- Mr. Garrison, Gigi Prouvaire eltűnt! Nem találjuk sehol, és lehet, hogy megszökött! - hadarta Izzy sürgetőn. - Mit tegyünk most?

 - Hát semmiképp sem megyünk utána, mert csak egy francia - állapította meg Mr. Garrison. - Ja, meg mert kint tombol a tornádó, pöcsfejek.

 Cartaman azonban megrázta magát, és az ablakra bökött, remélve, hogy Mr. Garrison követi majd tekintetével a mutatott irányt.

- Az egy ablak, Cartaman - magyarázta a férfi, aki hajlamos volt úgy kezelni a kártyaembert, mintha nem csak a teste, hanem az agya is papírból lenne.

- Nem, Mr. Garrison, Cartman azt akarja mondani, hogy elmúlt a vihar - magyarázta Izzy, aki az együtt töltött idő miatt, már úgy ismerte a kártyalapot, mint a tenyerét.

- Elmúlt... a vihar? - kérdezte hitetlenkedve Mr. Garrison, és végre kinézett a szabadba. - Valóban vége! Juhé! - ugrott fel vidámon, és már szaladt is volna, hogy szóljon Mr. Furkónak, ám Izzy elkapta az ingét, maradásra bírva a férfit.

 - Tanárúr, most megkereshetnénk Gigit, Sharont és Kovács Áront! - mondta jelentőségteljesen.

- Nos, nem vagyok benne biztos, hogy Gigi valóban megszökött volna, ugyanis a kulcsot biztos helyre tettük. Stan Marsh gatyájába! Viszont, ha elkéritek tőle a kulcsot, megkereshetjük Kovács Áront - egyezett bele végül Mr. Garrison.

- Remek! Köszönjük, Mr. Garrison! - hálálkodott Izzy, és már indult is, hogy felébressze Stant - erre azonban nem volt szükség, mert a fiú éppen azon igyekezett, hogy feltápászkodjon fektéből, némi álmos szemdörzsölgetés és ásítozás kíséretében.

- Stan! Stan, nem fogod elhinni, mi történt! - kiabált neki már messziről Izzy, mire többen morgolódva kinyitották a szemüket.

- Micsodaaa izgalmaaak! - dalolta Léon, és odaszökkelt Izzyékhez. - Naaa mondd, mi törtéééééééént??

Cartaman azonban leintette a fiút, majd Izzyhez fordult, és bólintott neki.

- Stan, nálad van a kulcs? - kérdezte Izzy a fiútól.

- Persze, itt van a farzsebemben - biccentett a fiú. - De minek az neked? Hiszen tilos kimenni!

- Nee kérdezz semmiiit, csak vedd elő a kulcsoooot! - áriázta Léon.

- Dehogynem kérdezek, hülye pöcs - ellenkezett mérgesen Stan. - Nem lehet kimenni és kész, Garrison bácsi megmondta mindenkinek!

 - Stanley, vedd elő a kulcsot - lépett oda Mr. Garrison. - Ezek a kis hülye pöcsök azt hiszik, hogy Gigi megszökött, pedig ez lehetetlen, mivel nálad van a kulcs. Gigi pedig nem nyúlkált a seggedhez! Mint más sem!

 - Ami azt illeti, de igen, nyúlkált - vallotta be fülig vörösödve Stan. Bejelentésének hallatán Izzy és Cartaman eltátották a szájukat, és még Mr. Garrison is meglepődött egy kicsit.

 - Mármint, nem úgy – próbált magyarázkodni a fiú -, Ne értsétek félre! Gigi csak... a vécét kereste a farzsebemben – mondta, és abban a szent pillanatban rádöbbent, mekkora oltári nagy hülyeséggel ámította őt a lány az éjjel.

- Stanley... te elhitted neki, hogy a vécét kereste a zsebedben? - kérdezte Mr. Garrison halkan.

   - Nem, dehogy! - Stan igyekezett legalább némi meggyőző színt vinni a hangjába, de nem járt sikerrel. - Természetesen nem! Amúgy nem lophatta ki a kulcsot a farzsebemből, mert még idejében elkaptam. - Azzal a fiú már nyúlt is a farzsebébe, hogy mondandója bizonyítékaként felmutathassa az említett tárgyat, ám legnagyobb megrökönyödésére hiába kutakodott, nem talált semmit. Arcára fokozatosan kiült a kétségbeesés.

Stan, mondd, hogy nálad van a kulcs - könyörgött neki Mr. Garrison. - Kérlek, mondd, hogy az a kis hülye francia fruska nem tudott átverni téged, és nem vette el a kulcsot! Mondd!

- Sajnálom, Mr. Garrison - válaszolta lemondóan Stan, miután megbizonyosodott affelől, hogy farzsebében csupán egyetlen, használt zsebkendő leledzik -, azt hiszem, túljárt az eszemen. Nincs nálam a kulcs.

- Akkor nincs más hátra, be kell törni az ajtót, hogy kijussunk - jelentette ki az ott tébláboló Mr. Barbrady. - Persze csak miután kakkantottam egy nagyot.

- Na na na! Ne olyan gyorsan Mr. Barbrady. A tévé szerint korai az öröm: még lesz egy nagyobb utóvihar. Míg annak vége nem lesz, nem megyünk ki! - magyarázta Mr. Dichuk.

- Remek, legalább zavartalanul kakkanthatok! - nyugtázta elégedetten Barbrady, és elvonult a vécé irányába. Mr. Garrison is hátat fordított Stannek, Izzynek és Cartamannek,  mint aki jól végezte dolgát.

 - Mr. Garrison, mi lesz akkor Gigivel? Nem hagyhatjuk, hogy egyedül kószáljon a viharban! - aggodalmaskodott Izzy, Cartaman pedig lelkesen bólogatott hozzá.

- Izzy. Gigi csak egy francia. Könnyen pótolható - vonta meg a vállát Mr. Garrison. - Viszont Kovács Áron... ő egy igazi kincs! - hüppögte, majd elcsoszogott kávéért.

- Nem tudom, ti hogy vagytok vele - morogta ekkor Stan -, de nekem már a tököm tele van Kovács Áronnal.
 Cartaman egyetértően biccentett, és még Izzy is megkockáztatott egy mosolyt, bár a helyzet egyáltalán nem adott okot vidámságra (elvégre mégiscsak eltűnt Kovács Áron!)

 -  Bízzunk benne, hogy nem lesz semmi baja - gondolkodott hangosan Izzy. - Gigi ügyes és találékony lány, hiszen sikerült kilopnia a kulcsot a farzsebedből... nos, talán akkor az életben maradás se okozhat neki túl sok gondot - fejezte be, majd mikor tekintete a bús kártyaemberre tévedt, hozzátette:

 - Ne aggódj, Cartaman! Nemsokára vége lesz a viharnak, és akkor végre ehetünk egy kis tacót a Casa Bonitában Dichukék ízetlen gulyása helyett!

A kártyaember elülső lapja felragyogott a boldogságtól. Alig várta már az Izzyvel töltött estét, és az igazat megvallva már rohadtul elege volt a bevásárlóközpontból. Elhatározta, ha a viharnak vége van legalább két hétig be sem teszi a lábát a boltba.

                                    A

- Megint én nyertem! - jelentette be ragyogó arccal Kovács Áron immár százhuszonnyolcadjára azon a reggelen. A műsorvezető kitűnő tehetségnek bizonyult a kártyajátékok, kiváltképp az uno területén, bár nyerő szériájában az is közrejátszhatott, hogy Gigi és Sharon már alig tudtak koncentrálni. Félre-félrebakkanó fejjel, leragadó szemekkel küzdöttek az álmossággal, az pedig, hogy a vihar egy kis időre megszűnt, teljesen elkerülte a figyelmüket.

 - Én ezt már nem bírom tovább - mondta elhaló hangon Sharon. - Ha még egy menetet kell játszanom Kovács Áronnal, kipurcanok.

 A férfi lelkesedése azonban - sajnálatos módon - nem lankadt.

 - Még egy parti? - kérdezte vidáman.

- Hány óra van? - kérdezte Gigi, hatalmasat ásítva.

- Fél nyolc! Na, csak még egy játékot! - kérlelte őket Áron vidáman.

- Szerintem lassan elindulhatnánk, nem? - javasolta Gigi kipillantva az ablakon. - Már egészen kellemes az idő, nem is esik!

- Csak egy a probléma! Az autó be van szorulva két hatalmas fa közé! Ezért kéne inkább Unózni! - magyarázta Áron, és nekilátott megkeverni a kártyákat.

- Szó sem lehet róla! - ellenkezett Sharon. - Ha kell, megmászom azt a fát, de hogy nem játszok még egy menetet, az is biztos!

 Ám abban a minutumban, hogy a lány kiejtette ezen szavakat a száján (és Kovács Áron látványos csalódottsággal eresztette le kártyalapokkal tömött kezeit), esőcseppek koppantak a Ford vastag üvegablakján.

 - Jaj, ne! - húzta el a száját Sharon. - Úgy tűnik, újrakezdődött.

 - Nahát, milyen kár! - sajnálkozott Kovács Áron, bár hangja teljesen más érzelmekről árulkodott - mintha örült volna a fordulatnak. - Úgy fest, folytatnunk kell az unózást! - És már osztotta is lapokat lelkesen.

 Az eső egyre gyorsabban kezdett hullani az égből, a kopogás hangja pedig felerősödött. A lányok jeget véltek felfedezni az esőcseppek között, s hamarosan az ég is elsötétült.

 - Na jó, én ezt nem bírom tovább! Gyerünk szabadítsuk ki valahogy az autót és húzzunk el innen, mielőtt nagyobb lesz a vihar! - mondta Gigi, és kipattant az kocsiból. Sharon követte őt, viszont Áronnak nem nagyon akaródzott kimászni.

- Mi az, nem jön? - kérdezte Sharon.

- Mi lesz, ha fejbetalál egy jégdarab? - aggodalmaskodott Áron. - A szép kis buksim nem érdemli meg!

- Akkor maradjon itt! - förmedt rá baratságtalanul Sharon. Találkozásuk elején úgy gondolta, talán még tudná kedvelni a jókedélyű műsorvezetőt, az együtt töltött órák tapasztalatai azonban megcáfolták feltevését. - Mi mindenesetre megyünk.

 Áron végül nehézkesen kitápászkodott az autóból, kiérve pedig feljebb hajtotta elegáns zakóját, melyet még a Cleóval eltöltendő randijára válaszott.

Ez azonban nem sok védelmet nyújtott a hidegtől.

 A két lány látszólag egyáltalán nem törődött az egyre rosszabbodó időjárással. A közeli farönkhöz futottak, mely széltében magasabb volt náluk, és megpróbáltak a tetejére kapaszkodni.

A szél ekkor egészen felerősödött, s újra hallani lehetett a roppanó fatörzsek horrorisztikus hangját. Hamarosan hatalmas dörrenéseket kísérő villámok jelentek meg

az égen.

 - Majd én segítek - ajánlotta fel Áron, majd Gigi mellett termett. - Ha felveszlek a nyakamba, talán eléred a tetejét.

A lány már épp hálásan bólintott volna, ám ekkor szemei elkerekedtek a félelemtől, a szó pedig a torkára forrt: a szél abban a pillanatban felkapta az autót, és egyetlen, hirtelen mozdulattal a farönknek csapta. Közvetlenül mellettük csattant a jármű, olyan borzasztó hangot hallatva, melyet még egyikőjük se tapasztalt.

Sharon érezte, hogy valami éles dolog végigszántja a karját, s hogy vér buggyan ki a friss sebből.

- Sharon! - kiáltotta egyszerre Áron és Gigi, majd a lányhoz szaladtak.

- Ezt be kell kötni! Ezt be kell kötni! - visongta Kovács Áron, majd elájult. Világéletében nem bízta a vér látványát, sőt, szó szerint rosszul lett tőle.

- Jó, de mivel? Sharon, mit csináljak? - kiabálta Gigi, majd egy hirtelen ötlettől vezérelve odapattant  a műsorvezető ájult teste mellé, és levette a nyakkendőjét. - Szerinted jó lesz, ha ezzel bekötöm? - kérdezte a halálra vált arcú barátnőjét.

Sharon, akiből hirtelen ijedtségét inkább az esemény váratlansága, mintsem a fájdalom váltotta ki, most elvigyorodott.

 - Hát, elég ronda rózsaszín, de ha nincs jobb... - Azzal felemelte jobb karját, és hagyta, hogy Gigi bebugyolálja Áron csúf nyakkendőjével a friss sérülést. - Te jól vagy? Megsérültél?

- Nem, nincs semmi bajom - rázta meg a fejét Gigi. - De Áron elájult, és lefejelte az aszfaltot. Most van egy randa karcolás a fején, de ezen kívül semmi. Locsoljuk fel valamivel?

- Esik az eső. Majdcsak felébred - vonta meg a vállát Sharon, s valóban: Kovács Áron szemei abban a pillanatban felpattantak, s arca rögvest iszonyodó fintorba torzult.

 - Jaj, jaj, meghalok! - nyöszörögte fájdalmasan. - Itt és most meghalok! A gyönyörű kocsim ripityára tört, és azt hiszem, agyrázkódást kaptam.

 - Dehogy kapott! - ellenkezett Sharon, és bal kezét odanyújtva igyekezett felsegíteni az ernyedt testű férfit, aki csak nehézkesen és lassan volt hajlandó feltápászkodni. - Inkább segítsen, hogy átjuthassunk ezen a fatörzsön!

 Majd mikor látta, hogy a műsorvezető továbbra is fájdalmas arcot vág, némileg barátságosabban hozzátette:

 - Ne siránkozzon, a biztosító biztos fizet az autóért! Most az a lényeg, hogy biztonságban elérjük a bevásárlóközpontot!

A kis csapat úgy döntött,jobb, ha minél hamarabb elérnek a bevásárlóközpontba, így gyalog indultak útnak. Az eső megállíthatatlanul zuhogott, mindhárman úgy nézek ki, mintha most szálltak volna ki a zuhany alól. A villámok egyre gyakrabban követték egymást, a szél pedig folyamatosan mozgatta a dolgokat. A lányok azon szurkoltak, hogy csak őket ne emelje fel a tornádó. Áron azonban vidámnak tűnt.

- Sing in the rain! - énekelte, és körbefordult a tengelye körül.

- Elég legyen! - szakította félbe a férfit Sharon, akiben nem tengett túl a muzikális hajlam.

Miután sikeresen vették a fatörzs okozta akadályt (az eddig teljes mértékben haszontalannak bizonyuló Kovács Áron segítette át a lányokat, majd ő maga is átmászott), elindultak a bevásárlóközpont felé. Az út nem bizonyult teljesen biztonságosnak, és menet közben Gigi is sérülést szenvedett, de ettől eltekintve viszonylag biztonságban eljutottak a bevásárlóközpontig. Mikor megpillantották a robosztus épületet, Gigi szíve a megkönnyebbüléstől, Sharoné pedig a fájdalomtól facsarodott össze - ismét emlékeznie kellett rá, hogy a többiek nem törődtek biztonságával, mi több, direkt rosszat akartak neki.

 - Lehet... hogy én inkább nem megyek be - jelentette be, mikor már csak úgy száz méterre voltak a plázától.

- De... miért nem akarsz bejönni? - kérdezte Gigi megdöbbent arccal.

- Szeretném inkább ebben a sarokban megvárni a vihar végét. Szimpatikus hely - magyarázta Sharon nem túl meggyőzően. - Na meg... a többiek se látnának szívesen - tette hozzá halkan.

- Dehogynem Sharon, honnan veszed ezt a hülyeséget? - kerekedtek el Gigi csokiszínű szemei.

- Hát mert... nekem nem szólt senki - motyogta kelletlenül a szőke lány. Utálta az érzést, hogy nem csak Gigi, hanem Kovács Áron is hallgatja ezt a kínos beszélgetést.

- De nem direkt nem szólt senki... igazából Kyle-nak kellett volna, de ő azt hitte én majd szólok neked - magyarázta Gigi, kiközben gyilkos pillantást vetett a fülét hegyező műsorvezetőre. - Én meg nem is tudtam, hogy neked szólnom kéne. Bonyolult, de az a lényeg, hogy mindenki aggódott érted.

Sharon arca pillanatok alatt elhidegült, ahogy meghallotta Kyle Broflovski nevét, s onnantól fogva figyelmen kívül hagyta Gigi monológjának összes többi részét.

 - Hogy úgy? Szóval Kyle hibája? Tudhattam volna, hogy ő tehet róla! - kiabálta sértetten a lány. - Na, majd megkapja a magáét, ha találkozom vele!

- De nem direkt nem szólt neked - magyarázkodott Gigi, de minden próbálkozása hiábavaló volt, Sharont ugyanis elvakította a düh. Olyan gyorsan szedte a lábait, hogy az Áron, és a rá támaszkodó Gigi nem bírták tartani vele a tempót.

Sharon szikrázó szemekkel robogott a bevásárlóközpont bejárata felé, nem is törődve a jeges esővel, sárral, pocsolyákkal és az őt hiába szólongató Gigivel. Egyetlen rúgással törte be a bejárati ajtó üvegét, ami ezer apró darabra tört. A bent lévő south parkiak felkiáltottak döbbenetükben.