- ... Nem - válaszolta félrebiccentett fejjel Léon, majd megvonta a vállát. - Na jó, majd megkínálom újra később. Stan, itt a szeleteeed - nyújtotta a kismacskák által díszített rózsaszín porcelántányéron lévő epertortacikket Stannek, és elbalettozott a telefon felé, azzal a szándékkal, hogy felhívja Cartmant. Talán ha megmondja neki, hogy torta is van, a fiú meggondolja magát, és eljön.

- Na, milyen? - kérdezte a lány Stant. - Rossz? Léon legutolsó sütési próbálkozásánál apát be kellett vinni a kórházba. Összekeverte a kakaót a virágfölddel. De azóta vett egy szakácskönyvet, és minden nap alaposan áttanulmányozza.

- Tudod mit? Nem rossz - mondta Stan, mintha maga is meglepődne a dolgon. - Ez a fehér krém a legfinomabb. Biztos, hogy nem kérsz egy kicsit? - kérdezte, villájával egy falatkát nyújtva a lány felé. - Te mondtad, hogy ennyitől nem hízik el senki!

- De nekem nem szabad - rázta meg a fejét a lány ismét. - Tényleg nem.

- De miért? - érdeklődtött tovább a fiú. - Ha nem a diéta miatt... valamilyen egészségügyi okból? Allergiás vagy az eperre?

- Nem, imádom az epret. Én... cukorbeteg vagyok, úgyhogy nem szabad - nyögte ki végül Gigi.

A lány várta, hogy Stan hangos nevetésben törjön ki, esetleg gúnyolni kezdje, mint már sokan mások tették, most azonban nem ez történt.

 - Ja, csak ennyi? - vonta meg a vállát a fiú, majd bekapta a tortafalatot. - Tudod, a haverom, Kyle is cukorbeteg. Egyes típusú - magyarázta hevesen gesztikulálva villájával.

- Tényleg? Ezt nem is tudtam - mosolyodott el a lány.

- Ja, viszont Cartmannek ne kösd az orrára - tanácsolta a fiú, szájába gyűrve az utolsó torta-falatot. - Kyle-t is eleget cikizi miatta. Na, kezdjük a dolgozatot?

- Aha - mondta a lány, majd elgondolkozott. - Szerinted, ha Cartman megtudná, hogy cukorbeteg vagyok... békénhagyna?

- Ki van zárva - rázta a fejét Stan. - Inkább halálra gúnyolna, de biztos, hogy nem hagyna békén.

- Hát jó - sóhajtott fel Gigi, majd elvigyorodott. - Na, térjünk vissza a teljesen őrült Kachandy-nővérekhez!

- Oké. Szóval ott tartottunk, hogy a krumplitermesztés gyönyörei..

Míg Stan és Gigi meglepően nagy egyetértésben a házijukkal foglalatoskodtak, Léon Cartmannel folytatott elkeseredett vitát a telefonon.

 - De torta is vaaaaan! - vetette be végső érvét a szőke fiú, Cartman azonban hallani se akart róla.

 - Inkább kapok egyest, mintsem hogy az idióta francia pereputtyoddal lógjak! - ellenkezett a fiú.

- De Cartmaaaan! Bulit is szerveztem! Haydn is eljött - próbálkozott tovább Léon, de Cartman hajthatatlan maradt.

- Nem érdekel Haydn vagy ki a pöcs! Ráadásul a közös munka ölhet is! Nem hallottad mi történt Kennyvel?

- Miiii?

- George Michael csak nyitott szájjal bámult, ő meg felrobbant az idegességtől! - kiabált a kagylóba Cartman. - Na, kapd be te francia gyík, én leléptem!

- De Eriiiic! - visította kétségbeesetten Léon, ám hiába: megszakadt a vonal. A fiú lelombozva rakta le a kagylót, és elkeseredetten Gigiék felé balettozott.

 - Ezt nem hiszem el! Eric gyűlöl engem! - panaszkodott. - Azt akarja, hogy szenvedjek!

- Léon, ne szomorkodj, inkább menj fel a szobádba, és táncolj egy kicsit! - tanácsolta neki a húga.

- Igazad van! Az mindig megnyugtat! Au revoir, Stanley! - intett búcsút párosuknak a hirtelen fellelkesedett Léon, majd felkapta a Haydn-szobrot, és eltáncolt vele a szobája felé. Nemsokára újult erővel harsant fel a Varázsfuvola, amit Léon vidám kacaja és Haydn időnkénti koppanása kísért.

 - Azt hiszem, végeztünk - mondta ekkor Stan, elégedetten szemlélve a lekörmölt sorokat. - Garrison elégedett lesz!

- Remélem is! Semmi kedvem sincs újra elolvasni ezt a gagyi verset - jegyezte meg a lány. - Soha többet - zárta be a könyvét.

Stan elmosolyodott a lány szavai hallatán, és abban a pillanatban végre megértette, miért érzi úgy, hogy megkedvelte őt. "Gigi olyan, mint Kyle, csak lányban... szókimondó, de bizonyára jó barát, ha hajlandó volt a gatyámban turkálni, hogy megmentse Sharont. Talán félreismertem őt" gondolta, és barátságosan Gigire mosolygott. A lány viszonozta a gesztust.

                                               A

Hétfő reggel a gyerekek úgy cseverésztek a tornádóról az osztályteremben, mintha nem lettek volna részesei mindannyian a katasztrófának. Hadarva, egymás szavába vágva mesélték egymásnak Cartaman nyereményének és Sharonék eltűnésének történetét, s olyan izgalommal ontották magukból az információt, mintha nem lettek volna mindannyian tisztában az eseményekkel. Úgy tűnt, a legtöbben teljes mértékben megfeledkeztek a házi feladatról, ami a krumplis vers elemzése volt. Mr. Garrison azonban bízott benne, hogy a történtek nem vették el teljesen diákjainak maradék eszét, így bizakodva lépett be az osztályterembe, mikor reggel háromnegyed nyolckor becsöngettek az első órára.

 - Jó reggelt, kis pöcsök! - köszöntötte a gyerekeket a szokásos módon.

- Csókolom Garrison bácsi - köszöntek vissza a gyerekek kórusban.                                                                                                                                                                            - Nos, gyerekek, egy fontos közlendőm van a számotokra. Mint tudjátok, idén a mi feladatunk lesz, hogy az év eleji előadást megszervezzük. Mivel elfelejtettem

az egészet, csupán egy hetünk maradt, hogy felkészüljünk. Ezért kértem meg Sharon Charlestont, hogy írja át a Nem Vagy Okosabbat, és segítsen kiosztani a szerepeket. De mielőtt ez megtörténne hallgassunk meg néhány verselemzést! - jelentette be Mr. Garrison. A szavait néma csend fogadta, egészen addig, amíg a tanár újra megszólalt: - George Michael, felolvasnád a tiéteket?

A szólított, akár a lassított felvétel, igen komótosan felállt, majd a kezében tartott papírlapra meredt.

 - A vers a krumpliról szól - jelentette be, természetesen hasonló tempóban. - Krumplit növeszteni jó, mert... sajnos csak ennyit írtunk, mert itt Kenny felrobbant dühében, és meghalt - magyarázta George Michael.

 - Kicsináltad Kennyt! - vádolta Stan George Michaelt, mire Kyle nem késlekedett a válasszal:

 - Te szemét!

 - Jól van, George Michael, bár kimondhatatlanul szar írás volt, de azért kaphatsz rá egy kettest. Megpróbálta! Tapsoljuk meg! - indítványoza a tanár, mire az osztály lelkesnek nem nevezhető és meglehetősen rövid tapsviharban tört ki. Eric Cartman ásított egyet unalmában, Léon pedig imádkozott, nehogy legközelebb őt szólítsa Garrison - sajnálatos módon túl sok időt töltött táncolással, így házi dolgozatáról végképp megfeledkezett.

 - Ki legyen a következő?... - morfondírozott Mr. Garrison. - Stan, esetleg felolvasnád a fogalmazásotokat?

A fiú elővette a sűrűn teleírt papírlapot, majd elkezdte annak felolvasását.                                                                                                                                                                 - A Kachandy - nővérek elmésnek éppen nem nevezhető verse tagadhatatlanul a krumplitermesztés gyönyöreiről szól. Az írók hosszan elmerengenek afelett, hogy főzzék vagy süssék-e a krumplit, vagy esetleg nyersen használják bőrkúrálásra. Több versszakon keresztül ecsetelik, mikor érdemes nekifogni a termesztésnek, és hogyan kell kapálni, gyomlálni. A vers mélyebb értelme, a burgonya iránti szinte őrültnek nevezhető szeretet, amely csak úgy árad minden egyes szóból...

- Jó, ennyi elég lesz - szakította félbe a fiút Mr. Garrison. - Nem tudom, ezt honnan vettétek, Stan és Gigi, de határozottan jó volt, majdnem olyan jó, mint Cartamanék alkotása. Jelest kaptok - mondta, mire Stan vidáman a helyére ült, és váltott egy boldog vigyort Gigivel. Cartman feldühödve, Kyle értetlenkedve figyelte a jelenetet.

 - Jól láttam, Stan, hogy rámosolyogtál Gigire? - hajolt oda

azonnal a fiúhoz Cartman. - Mondtam már, hogy nem akarsz te az ellenlábasom lenni, Stan?

 - Utálom ezt mondani, de Cartmannek igaza van - csatlakozott hozzá Kyle. - Stan, minek akarsz te ettől a zűrös francia bigétől?

- Semmit se "akarok tőle" - vonta meg a vállát Stan. - Csak jól elvoltunk tegnap, ennyi.

 - Na, még egy ember írását szeretném meghallgatni - emelte fel a hangját Mr. Garrison -, Ki lehetne az? Sharon, vállalod?

A lány bólintott, majd feltápászkodott ültőhelyéből. Előkapott  legalább húsz oldal nyomtatott szöveget, majd nekikezdett a dolgozata felolvasásának.

- Először egy kis életrajzi résszel kezdeném - jelentette be Sharon, mire az osztály felmorajlott. - Khm... Reika és Dorothia Kachandy egy fiatal testvérpár, akik már gyerekként is rengeteg történetet írtak. Ezekben a húguk Christianna is sokat segített nekik. Az első komoly történetük a Sakk Matt volt, amit rengeteg további regény követett...

- Jól van Sharon, nem ugorhatnánk a verselemzésre? - szólt közbe Mr. Garrison.

Sharon sértett arccal tette a húsz lap felét a pad szélére (mely részletesen kitért a Kachandy-nővérek írói tevékenységének minden apró részére) majd nagy levegőt vett, és a krumplis verssel folytatta beszédét. Kyle eleinte büszkeséget érzett, hiszen maga se végezhetett volna kiválóbb kutatómunkát a Kachandy-lányokkal kapcsolatban, ám mikor meghallotta Sharon verselemzését, rögtön lehervadt arcáról a mosoly.

 - A Pityóka-bolondéria című műalkotás már első soraiban felhívja a figyelmet az emberi mulandóság kényes témájára. A Kachandy-nővérek remekül elemzik a folyamatot, míg az ifjú palántából érett, nagydarab krumpli lesz, s arra is kitérnek, hogy szakítja meg ezt a pompás élettörténetet az ember azáltal, hogy leszüreteli és megeszi a fent említett zöldségeket. Teszik mindezt olyan megindító módon - tele szinesztéziákkal, hasonlatokkal és metaforákkal - hogy mindenki számára érthetővé válik a vers alapvető mondanivalója, azaz hogy milyen rövid és értelmetlen az élet... - A lány még folytatta volna, ám ebben a pillanatban Kyle Broflovski felpattant a helyéről, és félbeszakította őt:

 - Nem, nem, nem! Ez egy hatalmas baromság!

- Kyle, nem valami szép dolog félbeszakítani valaki feleletét, még akkor sem, ha az az illető Sharon Charleston - vonta össze a szemöldökét Mr. Garrison, ám a fiú nem törődött vele.

 - Szerintem szó sincs erről! - hadarta Kyle. - Semmi halállal kapcsolatos dolog nincs a versben! Gondolkodtam, és rájöttem... persze egy megmerevedés által kísérve - fűzte hozzá pirulva -, hogy ez egy szerelmes vers! A Kachandy-nővérek titkos szerelmüket próbálták kifejezni valamely férfi iránt, kit mindketten ismertek és kedveltek azáltal, hogy a krumpli álnévvel illették! Azonban egészen biztos, hogy valójában ódát írtak a szerelmükhöz, és nem kizárt, hogy James McAvoy volt a múzsájuk, hiszen kutatásaim szerint - pillantott papírjaira -, őt mindketten kedvelték!

 - Miért írtak volna olyat, hogy James McAvoy egy krumpli, akit megesznek?! - csattant fel Sharon. - Ennek semmi értelme!

- Ha átértelmezzük a verset, egyértelműen kiderül, hogy a krumpli James McAvoy, a kapálás, gyomlálás pedig a gondoskodást jelképezi! Mikor azon gondolkoznak, hogy főve vagy sülve egyék-e meg egyértelműen a hódítási praktikákat szimbolizálja, mivel az evési folyamat maga az elcsábítás! - kiabálta Kyle. Az osztály nagyja már azt sem tudta, hogy a két osztálytársuk miről beszél, annyira zavarosnak tűnt a sok hasonlítgatás és azonosítás.

- Tényleg? És amikor megemésztik és kiszarják James McAvoyt, az mit jelent? - gúnyolódott Sharon. - Térj már észhez, Kyle! Ne próbálj itt okoskodni, mert fogalmad sincs arról, miről szól a vers!

 - Ami azt illeti, Sharon... - Mr. Garrison közbe akart lépni, ám a fiú túlkiabálta.

 - Mert te talán érted! - kiabált át a termen Kyle. - Akkor se ismernél fel egy romantikus verset, ha szembejönne veled az utcán! Fogadjunk, hogy még a hülye kacsacsőrű testvéred is jobban tudná értelmezni ezt a verset, mint te!

 - Mit mondtál? - fortyant fel Sharon. - Még hogy Kelly hülye?!... Várjunk csak, ő tényleg hülye. De a vers akkoris a halálról szól! - tette hozzá emeltebb hangnemben.

 - James McAvoy!

 - Halál!

 - James McAvoy!

 - Eléééééég! - robbant ki az elkeseredett kiáltás Mr. Garrisonból. - Fejezétek már be! - dühöngött Mr. Garrison. - Nem tudnátok végre megérteni, hogy ez a rohadt vers a rohadt KRUMPLIRÓL SZÓL! Nincs benne hasonlat, metafora, rejtett dolgok! Ez a vers arról szól AMI LE VAN ÍRVA BENNE! KRUMPLIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIII! - fejezte be az ordibálást a tanár. Kyle és Sharon döbbenten nézett rá: nem szokták meg az ilyesfajta dühkitöréséket a Garrison bácsitól. A hangulat a tetőfokára hágott, mikor Butter, az kiáltozás vége után néhány másodperccel hangos zokogásban tört ki. Mindig is érzelmes vajdarab volt, és nem szégyellte a bömbölést: saját bevallása szerint, csak az igazi FÉRFI képes sírni.

Sharon dühösen forgatta a szemeit - Buttert a legidegesítőbb osztálytársai között tartotta számon -, Kyle pedig még mindig döbbenten ereszkedett vissza a székére.

 - Butter, menj ki a mosdóba, és sikáld le az arcod! Egy könnyes vaj nem valami szép látvány - utasította a tejterméket Mr. Garrison. - Sharon, Kyle, tőletek meg egyetlen szót se akarok hallani az óra végéig!

A két megnevezett dühösen ült le a helyére.

- Nos, Sharon, kitaláltad már, hogy ki milyen szerepet kapjon? - érdeklődött kellemesebb hangnemben Mr. Garrison. Majd miután a lány nem felelt semmit, hozzátette: - Most megengedem, hogy megszólalj.

- Arra gondoltam - vezette be mondandóját Sharon, még mindig kissé zaklatottan -, hogy Heidi, Millie és Wendy játszanák a három lányt, azaz övék lenne a főszerep.

A három lány hangos üdvrivalgásban tört ki.

- Mr. Garrison - fordult ekkor a lány tanárja felé -, elvállalná Béla szerepét? Igazán jól alakítaná a gazdag milliomost.

- Gazdag milliomos? - kérdezett vissza a tanár mosolyogva. Hízelgőnek tartotta, hogy Sharon szerint olyan, mint egy gazdag ember ( persze a véleménye hamar megváltozott, miután megismerte Béla igazi karakterét, de akkor már túl késő volt a változtatásra). - Természetesen elvállalom.

- Köszönöm, tanárúr - biccentett felé Sharon. - George Michael, te lehetnél Turcsány, mit szólsz?

Ám George Michael olyan sokáig gyűjtögette mondanivalóját, hogy a lánynak elfogyott a türelme, és a következő névre ugrott listájában:

 - Cartman, te lennél a legmegfelelőbb Levi szerepére.

- Levi? Ő is egy jóképű milliomos? - kérdezte Cartman.

- Hát... - gondolkodott el Sharon. Milliomosnak semmiképp sem lehetett nevezni Levit, és Sharonnak a fiú külseje se nyerte el nagyon a tetszését. - Nagyon hasonlít rád - mondta végül, amit a fiú elégedett mosollyal nyugtázott.

 - Akkor az - felelte Cartman, és hátradőlt székében. A döntéssel azonban nem volt mindenki olyan elégedett, mint Eric.

 - Miii? Cartman lesz Levi? - húzta el a száját Wendy. - Miért nem Stan vagy Clyde? Ők jobban hasonlítanak rá! És... én nem akarom lesmaccantani Cartmant! Fúj!

- Sajnálom Wendy, de ez van - szúrta közbe Mr. Garrison, aki a milliomos - dolog után eldöntötte, hogy mindenben igazat fog adni Sharonnak. - Sharon, folytasd kérlek!

- Nos... arra gondoltam, hogy Kenny lenne a tökéletes Pancserál - pillantott fel a lány a lapjaiból.

- Mmmh mhhhpf - adott hangot nemtetszésének a fiú, ám Sharon megnyugtatta:

 - Ne aggódj, Kenny, neki alig van szövege, biztos menni fog! Clyde, te leszel a három lány apja, azaz Lacus.  Butters, te lehetsz Matyi, ha elvállalod, Cartaman, te pedig Dzsihai, Dorottya modellje...

 Kyle ekkor felnyújtotta a kezét.

 - Tessék - fordult felé összehúzott szemekkel Sharon. - Valami nem tetszik, Broflovski?

- Igen - mondta a fiú. - Mivel én is szláv származású vagyok, azt hiszem, jobban alakítanám Matyit, mint Butters. Még orosz akcentust is tudok mímelni. Megmutassam? - ajánlotta fel, ám Sharon gonoszul elmosolyodott, és félbeszakította:

 - Nem, neked másik szerepet szánok, Broflovski. Te leszel Perverz Ferenc Herkules!

- Micsoda?! - háborodott fel Kyle. - Nem akarok egy öreg ...kutyaperverz, volt pehelysúlyú birkózó lenni, aki fakocsikat gyárt! Mr Garrison...

- Sajnálom Kyle, de mint már mondtam, Sharon dönt. Amúgy meg nem is gondoltam volna, hogy olvastad a könyvet! Hogy tetszett?

- Nem volt rossz.... - gondolkozott el a fiú, egy pillanatra megfeledkezve a szerepéről. - De ne tereljük a szót! Én nem akarok Perverz Feri bácsi lenni!

- Nos, Kyle, ha sikerül meggyőznöd Sharont, tőlem lehetsz más is. A szereposztást teljes mértékben rábíztam.

Kyle igyekezett könyörgő kiskutya-szemekkel nézni Sharonra, aki azonban gúnyosan pillantott vissza rá, és így szólt:

 - Mr. Garrison, én nagyon gondosan válogattam embereket a szerepekre, és nem szeretném megbontani ezt a finom egyensúlyt! Még Mr. Furkó is kapott szerepet!

- Ó, valóban? - csillant fel a tanár szeme.

 - Igen, ha elvállalja, ő lehetne Raszpútyin - bólintott Sharon.

 - Nos ez esetben úgy vélem, tényleg nem lenne jó ötlet összekeverni azt, amit Sharon már ilyen gondosan elrendezett, Kyle. Minden marad úgy, ahogy van. Mellesleg, Sharon, meggondoltam magam és egyetértek veled: a krumplis vers valóban az elmúlásról szól.

 - De... - kezdte Kyle, ám a tanár

nem hagyta folytatni:

 - Azt hiszem, nincs is több szerep, igaz, Sharon?

- Nincsen. Gigi csinálná a jelmezeket, a többiek pedig díszleteznének. Kellene még egy koreográfus is... - kezdte a lány a füzetét lapozgatva.

- Már meg is taláááltaad édees! - pattant fel a helyéről Léon, és megfordult a tengelye körül. - Akár nééééééégy különböző koreográfiát is betanítok!

- Jó - egyezett bele Sharon kelletlenül. - Akkor Léon lesz a koreográfus.

   - Ollálá! - pattant a katedra közepére Léon. - Plié, demi-plié és zár! - magyarázta, miközben bemutatta az első mozdulatsort, majd ragyogó arccal fordult az osztályhoz:

 - Remekül fogunk szórakozni!

A gyerekek már éppen felháborodottan tiltakoztak volna, mikor hirtelen megszólalt az óra végét jelző csengő. A legtöbb diák egyből Sharonhoz lépett, hogy tiltakozzon a megkapott szerepe miatt, vagy különleges kívánságaikat mondják el.

- Arra gondoltam, drága Sharon - kezdte Cartman behízelgő hangon - , hogy lehetne egy saját öltözőm, benne rózsákkal, meg monogramos törölközővel.

- Megőrültél, Cartman? - háborodott fel a lány. - Hiszen összesen két öltöző van az egész iskolában - egy a fiúknak, és egy a lányoknak!

- Lehetne mindenki az egyikben, én meg egyedül a másikban - próbált segíteni a fiú, ám javaslata süket fülekre talált.

- Sharon, muszáj megcsókolnom Cartmant? - kérdezte Wendy. - Nem lehetne, hogy... nem csókolom meg?

- Nem, nem lehetne - tiltakozott Sharon. - Ez a történet egyik fontos része!

- De én sem akarom, hogy a barátnőm lesmaccantsa Cartmant! - tiltakozott Stan.

 - Ez egy művészi feladat - állt fel a helyéről Sharon -, ne úgy nézzetek rá, mint egy igazi csókra, csak mint egy jelenetre, amit el kell játszani. Most pedig engedjetek ki, szeretnék sétálni egyet az udvaron. Gigi, van kedved jönni?

- Aha, persze, mehetünk - mosolyodott el a lány, és belekarolt barátnőjébe.

- Milyen nyafogósak! - jegyezte meg Gigi, mikor már az udvaron sétálgattak. - Nem hittem volna, hogy ennyit hisztériáznak majd!

- Én se. Bár azért be kell, hogy valljam, elég vicces látni, hogy egyesek mennyire kiakadtak - kuncogott Sharon.

  - Igen! A legjobb Kyle reakciója volt! Perverz Ferenc Herkules... hogy jutott ez az eszedbe?

- Először tényleg Matyi szerepét szántam neki - fogott bele a magyarázatba a szőke lány -, de miután olyan hülyén viselkedett, míg felolvastam a fogalmazásomat.... - szavait itt félbeszakította egy mély sóhajjal. - Nem tudom, mi baja van velem Broflovskinak, de már kezd nagyon elegem lenni abból, hogy bármit is teszek, neki semmi se tetszik!

- Aha - mondta együttérző hangon Gigi. - Próbáltál már beszélgetni erről vele?

- Úgyse fogná fel - legyintett Sharon. - Valamiért ki nem állhat... Na mindegy. És te hogy boldogultál tegnap Stan Marshsal? Egész jó lett a fogalmazásotok, bár egy kicsit hasonlított a Cartamanékére.

- Akár hiszed, akár nem, egészen jól éreztem vele magam - vigyorodott el a lány. - Pedig azt hittem borzalmas lesz, főleg a gatyában turkálás után, de nem volt vészes. Amúgy a fogalmazásunk a Cartamanéké volt, csak egy kicsit átírva.

- Stan még a normálisabb fiúk közé tartozik - jegyezte meg elmerengve Sharon. - Csak az a baj vele, hogy hülye emberekkel van együtt. Mint Kyle, vagy a barátnője, Wendy... egyáltalán nem illenek össze.

- Sharon, a szív útjai kifürkészhetetlenek... - sóhajtott Gigi. - Képzeld... megismertem egy fiút...

- Nocsak! - vonta fel a szemöldökét a lány. - Ide jár a suliba? Hogy hívják?

- Drew Chalpha - Gigi elbűvölve ejtette ki a fiú nevét.

- Hogyan? Drew Chalpha? - Sharon, bár még sose beszélgetett a fiúval, pontosan tudta, miféle szerzet ez a Chalpha. Bár még csak néhány hete tartózkodott South Parkban, máris minden ötödikessel járt, kapcsolatai pedig sosem tartottak tovább pár napnál. Sharon tudta, hogy Drew összetörné Gigi szívét, ám úgy döntött, amíg nem biztos abban, hogy kapcsolatuk nem csupán plátói, nem szól a dologról.

- Tudom, ki az... - motyogta végül. - Na és... beszélgettetek már? Vagy csak úgy megtetszett? - kérdezte, reménykedve az utóbbiban - ez esetben rövid időn belül alábbhagyhat a szenvedély. Csalódnia kellett.

 - Hát... azt hiszem járunk - suttogta a lány elpirulva. - Végül is a videófelvétel alatt smaccantottunk, úgyhogy....

- Komolyan?! - rökönyödött meg Sharon. Olyannyira megdöbbent, hogy majdnem eltátotta a száját, ahogy George Michael szokta - szerencsére azonban még időben észbekapott, és meglepettségét csupán azzal fejezte ki, hogy megtorpant. - Gigi, én nem vagyok semmi jónak az elrontója, de... valamit tudnod kell Drew-ról. Nem épp a hűségéről híres, és már minden ötödikes lánnyal járt... talán nem a legmegfelelőbb barát a számodra.

- Sharon, nem kéne ennyire bizalmatlannak lenned - rázta meg a fejét a Gigi. - Drew mesélt néhány lányról, akivel járt, és azt mondta, hogy én más vagyok, mint ők.

- Hát... remélem, nem fogsz csalódni benne - vonta meg a vállát bizonytalanul Sharon. Abban a pillanatban megszólalt a  csengő, így a két lány - kevés lelkesedéssel - elindult, hogy részt vegyen Mr. Garrison nyelvóráján. Mindketten Drew Chalphára gondoltak befelé menet, azzal a különbséggel, hogy míg Gigi az első szerelem rajongásával, addig Sharon aggodalmasan, balsejtelmekkel idézte fel magában a fiút.

 A tanórán se tudtak koncentrálni. Sharon egyáltalán nem jelentkezett, és okoskodni is teljesen elfelejtett (Kyle szinte csalódott volt, hogy senki se vágott a szavába, mikor elmondta a megoldásokat), annyira lefoglalta, hogy barátnője szerelmi életén elmélkedjen. "Valahogy finoman a tudtára kéne hozni, hogy Drew nem érdemli meg a szerelmét" tanakodott a lány. "De hogyan?"

Nem kellett volna aggódnia; a szakítás pillanata nem sokáig váratott magára, s sokkal hamarabb eljött, mintsem azt Gigi és Sharon gondolták volna.

                                           A

Az utolsó óra végét jelző csengő hamarosan megszólalt, és a gyerekek elindultak az étkezőbe. Sharon, Izzy, Cartaman és Gigi egy ablak melletti kis asztalhoz ültek le, hogy nyugodtan elfogyaszthassák az ebédjüket, és közben megbeszélhessék a nap eseményeit.

- Sharon, gratulálok a darabhoz! - mondta vidáman Izzy. - Rendezni is te fogod, vagy csak átírod a történetet?

- Ketten rendezzük Mr. Garrisonnal - felelte a lány -, az én feladatom elsősorban a forgatókönyv megírása volt. De majd a próbák közben végig ott leszek és segítek, ha valami nem megy. Márpedig az a gyanúm, hogy adódni fog egy-két probléma..

- Ezt honnan gondolod? - kérdezte a sötét hajú lány, belekanalazva a gyümölcslevesébe.

- Ahogy a többiek reagáltak - vonta meg a vállát a lány. - Pedig igazán senkinek se akartam rosszat... Na jó, Kyle és Wendy kivételével.

- De miért? - érdeklődött továbbra is Izzy. - Szerintem mindketten egész rendesek!

- Veled kedvesek - mosolygott savanyúan Sharon. - Engem azonban valamiért mindketten utálnak.

A lány tekintete az ajtó sarkában eszegető négyesfogatra terelődött. Éppen Kyle magyarázott valamit a többieknek, amit Stan lelkesen, Cartman pedig hitetlenkedve fogadott. Kenny mély hallgatásba burkolózva lapátolta magába a tejbegrízt. Ekkor kinyílt a bejárati ajtó, és Drew Chalpha, valamint ötödikes fiúkból álló sleppje lépett be rajta.

- Szia Drew! - intett oda a fiúnak Gigi.

- Gigi drága! - kiáltotta mézesmázosan Drew. Odasietett a Gigihez, és egy könnyed puszit nyomott az arcára. Az asztalnál tartózkodó másik két lányt és a kártyaembert teljesen figyelmen kívül hagyta. - Milyen napod volt, édesem? - kérdezte barátságosan, és kissé arrébb lökte Cartamant, hogy szembe telepedhessen Gigivel. A kártya sértődötten húzódott félre, és még Izzy is ellenséges arcot vágott.

- Remek - mosolyodott el a lány. - És neked?

- Jó, főleg hogy be se jöttem az órákra - válaszolta laza vigyorral Drew. - A haverokkal a városban mászkáltunk, és... - Itt a  kezében szorongatott szatyrába nyúlt -, nézd, mit vettem neked!

Gigi mosolya egyből lehervadt, mikor meglátta, hogy mit hozott neki a fiú.

- Ez meg... mi? - kérdezte a lány, miután Drew a kezébe nyomta a ciklámen ruhadarabot.

- Hát a szexi szoknya, amit a ma esti randinkon viselni fogsz! - vágta rá vidáman Drew, a kelleténél nagyobb hangerővel. A környezetükben többen is feléjük fordultak, és érdeklődve, vigyorogva figyelték, milyen arcot vág Gigi a flitteres, rózsaszín ruhadarab láttán.

- Először is... ez nem egy szoknya - forgatta meg a lány a kezeiben a flitterekkel televarrt anyagot. - A szoknya ennél hosszabb. Ez egy bugyi, amit nem varrtak össze. Másodszor, én ilyet NEM veszek fel. Soha! - jelentette ki, és a fiú ölébe dobta a "szoknyát".

- De olyan csinos lennél benne! - kérlelte a lányt Drew. Sharon gúnyosan felhorkantott, Cartaman pedig a szemét forgatta. - Figyelj, Gigi kicsim, az ilyen csinos lábakat vétek bő gatyába rejteni, mutogatni kell őket! És ha már itt tartunk, nem ártana, ha néha feltennél egy kis sminket, kihangsúlyozná a szemeidet! - tanácsolta egy pajkos kacsintás kíséretében a fiú. Sajnos Gigi tetszését egyáltalán nem nyerte el az ötlet.

- Drew, ha felvenném ezt a szoknyát, a fenekem is kint lenne belőle! - csattant fel Gigi. - És sminkelni sem fogok, mert szerintem felesleges, és hülye dolog!

- Hogy úgy?! - csattant fel Drew. - Tudod mit, Gigi? Én meg nem akarok egy ilyen toprongyos csajjal lógni! Köztünk mindennek vége! - kiabálta drámaian, majd hátat fordított, és elrobogott Wendy, Gabriella és Bebe irányába.

 - Ó, ó, ó! - adott hangot döbbenetének Léon, aki mindeddig az asztal alatt kuporogva hallgatózott, most azonban felemelkedett, és egy újabb áriába fogott. - Mily' tragikus, az összetört szíved helyett is zokogok én, ó! Mi jó a tündérkaszinó, óóó...

Gigi egy ideig szóhoz sem jutott, némán meredt a fiúra. Majd lassan felemelkedett ültőhelyéből, egyik kezébe a szoknyát vette, másik kezébe pedig a levesestálját. Majd komótosan elindult a neki háttal álló, Gabriella Gomezzel társalgó Drew-hoz.

- Drew - szólította meg a fiút, aki lazán megfordult, és csábos mosolyt villantott a lányra. Úgy gondolta, a szakítással való fenyegetőzés tökéletesen meggyőzi a lányt, és abban a pillanatban úgy érzte nem is tévedett.