1. fejezet
Hamburger sültkrumplival –

Titkos szobák és smacik a bejárónőtől

               A lenyugvó nap utolsó aranysugarai misztikus fénnyel vonták be a külváros kicsiny utcácskáját; a porszemek apró ékkövekként ragyogtak a gyenge, kora tavaszi szélben, mely kissé megkavarta a nehéz, áporodott levegőt. Az út mellett folyó, apró patakban olyan lassan csordogált a víz, mint a kohóból kicsorduló olvadt fém. Egy szóval különös este köszöntött a dániai Lollandra azon a bizonyos márciusi napon.

Far Anders népes családjával kimerülten baktatott felfelé az emelkedőn, mely elválasztotta őket szerelme házától. Érezte, hogy parókája alatt fejbőre megizzadt; meleg kesztyűjét pedig legszívesebben egyetlen mozdulattal lerántotta volna kezéről... azonban jól tudta, hogy ezt nem teheti meg, így inkább kitartóan folytatta az erőltetett menet vezetését. Mikor csapatuk végre vette az emelkedő nyújtotta akadályt, Far lefékezett egy pillanatra kedvese gigantikus háza előtt, és kifújta magát.

- Nem értem, miért nem jöttünk kocsival - reklamált Far legidősebb gyereke, Sósperec; egy magas lány, kinek szép vonású arcát egyenes, lenszőke haj keretezte. - Szegény Onkel bácsi teljesen elfáradt a sétában!

- Sósperec, nem pazarolhatjuk feleslegesen a benzint! - feddte meg őt Far, egy sajnálkozó pillantást vetve a mellette pihegő öregemberre. - Jól van, Onkel bácsi?

- Persze, persze édes lányom.. remekül - szuszogta a még mindig dögös, idős ember. - Megérkeztünk már?

- Igen, itt van Jan háza! - mutatott Far az előttük PÖFFESZKEDŐ hatalmas épületre.

- Juj, biztos nagyon sok pénze lehet, ha ilyen szép háza van! - suttogta izgatottan Miez, Far másik lánya, majd izgatottan betúrt hajába. Fülei - mint mindig - most is kikandikáltak vereses tincsei közül.

- Hát igen, hiszen ő a főnököm - vonta meg a válltömésektől még szélesebbnek tűnő vállát Far. - Nos... akkor készen álltok? Mehetünk?

 - Csak egy pillanaaaat - trillázta Ollé, egy szőkésbarna hajú, fogszabályzós fiú; Miez ikertestvére. Egészen normális kinézetű gyerek volt, sokan kedvelték is - legalábbis addig, amíg rá nem jöttek, hogy a szerencsétlent azzal verte a sors, hogy csak dalban tudja kifejteni mondanivalóját - de az is sok barátot idegenített el tőle, hogy azok egy váratlan pillanatban közelebbről megszemlélték Ollé bizarr szemkörnyékét.

 - Mi a baj, Ollé? - érdeklődött Far. - Igyekezz, Jan már vár minket...

 - Csak bekötöm a cipőfűzőőőőőm.... Így ni, KUKORICA... derce - fejezte be higgadtan rögtönzött dalát Ollé, majd csatlakozott családjához, akik már összegyűltek a kapucsengő előtt. Sósperec unott, Miez izgatott arcot vágott, Onkel Anders magán kívül volt (de nem az örömtől, hanem mert már öreg és szenilis volt, és hirtelen elfelejtette, hol is van éppen). Far negyedik, legkisebb gyermeke, a kilenc éves Perjel aggodalmas tekintettel szorította magához játékelefántját, Bodilt.

- Ó, hát itt is vagytok? - vágta ki az ajtót Jan, aki - még számára is megdöbbentő módon - egész este az ajtó mellett gubbasztott, várva a pillanatot, hogy szerelme és annak családja megérkezzen.  - Gyertek be, Bertalankatalankirekitinoukachiviky sütött mézeslapost is! - mutatott az apró kínai bejárónőre, aki vidáman bólintott.

- Mézeslapos? Bodil is kaphat? - kérdezte Perjel, a nő arcába nyomva kedvenc plüssét.

- Nem, ő nem kaphat - próbált viccelődni Jan, de mivel senki se nevetett rajta (és még véletlenül se kiáltották, hogy: TISZTELEEET!), a férfi gyorsan kijavította magát: - Hát persze, hogy kaphat!

 Perjel megkönnyebbülten bólintott, majd Farra tekintett, várva, hogy az bemutassa őket.

 - Jan, édesem, ez itt a családom - mutatott az összegyűltekre Far. - Ő itt apám öccse, a drága Onkel bácsi. - Itt Onkel Anders bohókásan pukedlizett egyet, és megpörgette ujjai körül a sétabotját.

- A lányaim, Sósperec és Miez - fordult az említettek felé Far. Az idősebbik Anders-lány hidegen üdvözölte Jant, Miez pedig úgy elpirult, hogy el- és kiálló füle paradicsomszínt öltött.

- Végül pedig a fiaim. A kisebbik Perjel... ő pedig itt a nagyfiam, Ollé.

- Örvendek a szerencsééééének.... - áriázta a fiú, mire Jan meglepetten felvonta a szemöldökét.

- Csak dalban tud beszélni - közölte feszengve Far. - Egyébként néma.

- Milyen sajnálatos - jegyezte meg Jan. - Gyertek, kerüljetek beljebb! - invitálta Anderséket, akik engedelmesen az előszobába léptek, kettesben hagyva a családfőt szerelmével.

- Már nagyon hiányoztál, vadmacskám - suttogta Jan Far fülébe, aki, ha lehet, még lányánál is jobban elpirult.

- Grr... - morogta vissza Far PUSSYCATDOLLZOSAN.

- Nem jöttök? - szaladt vissza az előszobába Perjel. - Képzeld, Mr. Jannak akkora tévéje van, mint a... MOZIBAN! - kiáltotta, majd kézen fogta Fart, é s a nappali felé rángatta.

- Valóban, nagyon különleges készülék - dadogta zavartan Far, és kicsit megalázva érezte magát, hogy fiát ennyire lenyűgözi Jan házának elegáns berendezése. "Most biztos azt gondolja, hogy lepukkant csórók vagyunk... bár, igaza is van" morfondírozott elkeseredetten az Anders-család feje. "Örülhetünk, hogy még tető van a fejünk felett - a kilakoltatás után már ezt se mondhatjuk majd el magunkról..."

- Mi a baj, édesem? Gondterheltnek tűnsz...- suttogta Far fülébe vendéglátójuk.

- Ó, semmi...- sóhajtotta Far. - Mi lenne, ha elkezdenénk vacsorázni?

- Rendben! - derült fel Jan arca. - A kedvencedet süttettem! Hamburgert és sültkrumplit! Sok ketchuppal!

- Ez.. nagyon.. jó - veresedett el mégjobban az.

- Tudom, hogy szereted a vöröshúsokat - folytatta kacéran Jan (és bár szavaiban semmi félreérthető nem volt, megtoldotta őket egy PAJKOS kacsintással is). - Na, akkor üljünk az asztalhoz! Az én drága Bertám már megterített. Szép munka! - dicsérte a nőt.

- Hogy lehet, hogy a bejárónője kínainak mondja magát, közben néger? - akadékoskodott Sósperec, aki továbbra sem barátkozott meg a gondolattal, hogy Far szereti ezt a Jan nevű férfit.

Karjait összefonva beszélt, a kandallónak támaszkodva; éppen eltakarva egy fényképet, mely három, számára ismeretlen személy körében ábrázolta vendéglátójukat.

- Afroamerikai lenne? Nekem eddig nem tűnt fel... - jött zavarba Jan, majd alaposan szemügyre vette a bejárónőt. - Hmm! Valóban az... nohát, üsse kavics! A szívem mélyén, egy icipicit szeretem a négereket.

- Ó, hogy maga mennyire jószívű ember, Mr. Kage-Latte! Bárcsak több ilyen férfi lenne a világon! - áradozott Miez bájosan mosolyogva.

- Nos... köszönöm - húzta ki magát egy cseppet Jan, majd hozzátette: - Milyen aranyos a kislányod, Far!

- Igen, Miez nagyon rendes gyerek... - vigyorgott rá lányára Far.

- Az... - szomorodott el egy pillanatra Jan, de másodperceken belül ismét felvidult. - Berta, feltálálnád a vacsorát?

- Hát persze, uram! - sietett oda a néger bejárónő, aki kínainak álcázta magát, és mindeddig a konyhában tüsténkedett. - Egy perc, és hozom - azzal visszarohant a tűzhelyhez, feltehetően a hamburgerestálért.

 - Asztalhoz, mindenki! Ha szépen megkéritek Jan bácsit, vacsora után körbevezet titeket a házában, de előbb együnk.