Perjel, Ollé, Miez és Sósperec engedelmesen helyet foglaltak Far mellett, aki az asztalfőnél ülő Jan jobbján ült. Onkel Anders azonban nem válaszolt, mi több, teljesen eltűnt Andersék látóköréből.

- Onkel bácsi, merre van? Onkel bácsi! - kiáltotta kétségbeesetten Far, magában átkozva nagybátyját, hogy ilyen kínos helyzetbe hozza őt Jan előtt. Már majdnem feladta a keresgélést (amibe amúgy nem fektetett annyi energiát, mert végig a székén ült, na mindegy), mikor izgatott, női suttogás ütötte meg a fülét:

- Ne itt, Onkel úr... jöjjön vissza az éjjel... Ohh, maga kis csintalan!

Jan lemerevedett döbbenetében, a gyerekek kuncogni kezdtek, Far pedig ismét elvörösödött, és lehajtotta a fejét. A hang a konyha felől érkezett, és minden kétséget kizáróan Bertához tartozott.

- Éhes vagyok.. - jelentette ki a pár perc múlva belépő, meglehetősen elégedettnek tűnő Onkel bácsi, majd lehuppant Sósperec mellé. Far dühösen pillantott rá – ugyanis nem kerülte el a figyelmét az idős férfi arcán lévő, hatalmas rúzsfolt.

- Itt is van a vacsora! - tolt be egy egészségtelen ételekkel megpakolt zsúrkocsit Berta, majd az idős úrra kacsintott. Onkel bácsi megmozgatta a szemöldökét, mire Berta elpirult, és kuncogva osont vissza a konyhába.

 - Nyami! Telített zsírok! - lelkendezett Jan. - Már alig várom, hogy burkolhassak... ti nem, gyerekek?

- Nem tudoooom, Far sose főz nekünk egészségtelen kajááááát - foglalta egy szomorú balladába az igazságot Ollé.

 - Igen, néha kapunk egy kis abonettet vagy bulátát, de fehérkenyeret kolbásszal sosem - folytatta Miez, amit az ikertestvére elkezdett. Még Perjel is csatlakozott a nyafogókhoz:

 - De jó lenne néha egy kis rántott izom... - merengett el a kisfiú álmodozó tekintettel.

 - Gyerekek, elég legyen! - veresedett el Far. - Jól tudjátok, hogy nem azért eszünk ilyesmit, mert annyira ellenzem a kalóriadús táplálkozást, hanem mert... nem és kész. Egyébként meg miért rontjátok el mindenki kedvét a siránkozásotokkal?! Most itt van előttetek a finom hamburger, nem?! - Far azon kapta magát, hogy ordítozik csemetéivel.

- Nyugodj meg, egyetlenem - próbálta megnyugtatni őt Jan. - Hidd el, ez nem megfelelő módja a gyereknevelésnek. Legyél velük türelmes.

 - Hah! Nem mintha te értenél hozzá! Nincsenek is gyerekeid! - vágott vissza Far, mire Jan elveresedett. Egy ideig kínos csend állt be, amit végül Ollé tört meg.

- Együnk mááár!

- Ja! Együnk mááár! - utánozta a fiú hangját Onkel bácsi, mire Sósperec erőltetetten felnevetett, az öregember pedig elégedetten elvigyorodott.

 - Egyetértek - mondta Miez, és beleharapott a hamburgerbe, amit előzőleg Berta rakott a tányérjára. - Hmm, de finom! Életemben nem ettem még ilyen jót!

 - Mennyei ízharmóniaaaa -  dalolta vidáman Ollé, mire még Far is elmosolyodott: fia annyira gyépés volt, hogy sosem bírta ki nevetés nélkül, ha huzamosabb ideig kellett hallgatnia.

 - Örülök, hogy ízlik - mosolygott elégedetten Jan. - Látom, egy kicsit jobb kedvre derültél - fordult ekkor szerelméhez a férfi.

 - Igen... a hamburger nagyon jót tett... - mosolyodott el Far, eltúlzott arcmimikával.

- Ugye? Tudod mit kéne kipróbálnod még? A Hot Bananast! Isteni finom, engem mindig jó kedvre derít! - javasolta Jan.

- Mi az a Hot Bananas? - kérdezte őszínte érdeklődéssel Onkel bácsi.

 - Forró, sült banánok - fogott bele a magyarázatba nagy lelkesedéssel Jan, miközben egy marék, zsírban, és még véletlenül sem szívbarát olajban sült krumplit tömött a szájába. - A legjobb, legfinomabb, leg... a HOT BANANAS a legek lege! - áradozott. - Sokat sütöttem egy régi, régi nyáron... szinte minden nap... nagyon szerették.

 - Kik? - kapta fel a fejét Sósperec.

- Hát... a szomszédaim - vágta ki magát Jan. - Ugyanis a forró banánoknak még az illata is mennyei!

 - Ja, hogy úgy... a szomszédok... - morogta Far gyanakvó pillantást vetve a Janra.

- Öhm... mi lenne, ha.. izé.. KÖRÜLNÉZNÉTEK A LAKÁSBAN? - ajánlotta fel gyorsan Jan, gondosan elterelve a szót.

- Az nagyon jó lenne! Gyere, Bodil! - kapta a hóna alá a plüsst Perjel.

- Előtte fejezzétek be a vacsorát, gyerekek! - intette le őket Far.

 - De már befejeztük! - tiltakozott Perjel. Igaza volt: üres tányérja arról tanúskodott, hogy a kisfiú pillanatok alatt betakarította a két hamburgert, nagy adag sültkrumplival és kólával megfejelve. Far megdöbbenve tapasztalta, hogy mindegyik gyereke hasonló gyorsasággal táplálkozott. Még Onkel bácsi is úgy tömte magába az ételt, mint egy halálraítélt.

 - Ennyire éhesek voltatok? – kérdezte megrökönyödve Far.

 - Tegnap este óta nem ettem egy falatot seeeeem - áriázta Ollé, mire Far abban a pillanatban már bánta is, hogy feltette a kérdést.

 - Rendben, akkor nézzük meg Jan bácsi házát! - indítványozta végül. (Far nem volt valami jó az efféle TERELŐSZÖVEGEKBEN).

 - Gyertek, gyerekek! Menjünk fel az emeletre! Ott van a pezsgőfürdő, a könyvtár és galériám is! - magyarázta lelkesen Jan, miközben felterelte őket az üveglépcsőkön.

A ház tényleg igazán lenyűgöző volt, krémszínű falaival és a csodás antik bútorokkal. Far álla leesett, és begurult egy viktoriánus korabeli kredenc alá.

- Nos fiúk-lányok, nézzetek nyugodtan körül, addig megmutatom Farnak a relaxációs központomat a Zen kerttel - vigyorgott barátságosan Jan, majd belekarolt szerelmébe, és máris a FÜVESÍTETT szoba felé vonszolta.

Amint Far és Jan eltávolodtak, Andersék egyszerre százfelé futottak a Kage-Latte kúriában.

- Nahát, tényleg van pezsgőfürdő! - ámélkodott Sósperec, amint benyitott az egyik szobába. Gyorsan körülnézett, hogy egyik testvére, vagy esetleg Onkel bácsi nem követi -e, majd mikor megbizonyosodott arról, hogy egyedül maradt, kulcsra zárta a fürdő ajtaját, és forró vizet kezdett engedni magának.

      Eközben Miez és Ollé a könyvtárat vették szemügyre. Az impozáns szobában sorakoztak az antik polcok, melyek telis-tele voltak romantikus regényekkel. "Milyen szívélyes, udvarias ember ez a Jan Kage-Latte" gondolta a lány, kezében egy vaskos Jane Austen-kötetet tartva, melyet láthatóan rongyosra olvastak. "Végülis az se nagy baj, hogy férfi..."

      Míg Miez és Ollé elmerültek a könyvek birodalmában, a kis Perjel össze-vissza kóválygott a hatalmas házban. Nem tudta, hogy a testvérei merre mentek, így Bodillal rótta a köröket a lakásban. Hirtelen megpillantott egy fehér ajtót, amit rengeteg festmény díszített,  sőt apró KÉZLENYOMATOK is voltak rajta. A fiú megdöbbent... egy kicsit, majd úgy döntött megkeresi tesóit - egyedül (vagyis Bodillal) - ugyanis nem mert benyitni a rejtélyes szobába.

       Arról sejtelme sem volt, hogy Onkel bácsi merre lehetett; gyanította, hogy ismét Bertát kereste fel; jobbnak látta tehát, ha nem zargatja a férfit. A Zen-kertben romantikázó Fart és Jant se szerette volna félbeszakítani; így végül a galériába nyitott be – az azonban teljesen üres volt. Perjel azért bekukkantott, mert szerette a színes képeket nézegetni. Megdöbbenve konstatálta, hogy a festmények ecsetkezelése, színhasználata nagyon hasonlít a titokzatos, fehér ajtón függő képekre – bár ezt ő hangyányi gyerekagyával nyilván nem ilyen szabatosan fogalmazta meg, csak annyira jött rá némi megmerevedés kíséretében, hogy a munkák majdnem egyformák.

 - Perjel, mit csinálsz itt egyedül? – kérdezte ekkor a belépő Miez, nyomában Olléval.

 - Csak ezeket a festményeket nézegettem – szabadkozott a kisfiú -, esküszöm, semmi rosszat nem tettem!
 - Nem is vádolt senki! – engesztelte ezúttal punk/rockos hangnemben Ollé az öccsét. – Csak kérdeztük, hö!
 - Elég furák ezek a képek – húzta el a száját Miez. – Nekem nem tetszenek. Túlságosan vadak és összevisszák.

Perjelnek a képek láttán ismét eszébe jutott, miért is indult el valójában.

- Képzeljétek, a folyosó végén van egy NAGYON FURCSA ajtó! Gyertek, nézzük meg mi van bent! - kérlelte testvéreit a kisfiú.