- Jan szeretői! Milyen fiatalok... és milyen bizarr, hogy ilyen jóban vannak - jegyezte meg Miez. - Úristen! A legkisebb alig ötéves, legalábbis ezen a képen... Szerintetek Jan bácsi  egy pedofil?

 - Mi az a ped... pedo... - fogott volna bele a kérdésbe Perjel, de Sósperec leintette.

 - Biztos, hogy nem a szeretői! Lehet, hogy csak vendégségben voltak itt párszor. Tudjátok, távoli rokonok...

 - És ezért van külön szobájuuuuuuk? - tette fel a logikus kérdést Ollé. Sósperecet kellemetlenül érintette, hogy elméletének ilyen gyorsan ellent mondtak - ráadásul áriázva.
 - Lehet, hogy.. izé.. nagyon JÓBAN  VANNAK! - vágta ki magát Sósperec.

- És akkor nekik sütötte a Hot Bananast? - kérdezte Perjel, miközben alaposan megbámulta a plüssmedvét szorongató kislányt.

 - Nem tartom kizártnak – motyogta a legidősebb Anders-gyerek. – Mit gondoltok, elmondjuk a dolgot apának?

 - Jaj, még ne! – Perjel könyörgő kiskutyaszemekkel nézett nővérére. – Ha most elrontjuk a kedvét, talán soha többé nem jöhetünk vissza ebbe a házba... pedig annyira tetszik! Kérlek, Sósperec, várjunk vele egy kicsit!...

Sósperecnek se volt kőből a szíve, így hamar belement a dologba.

- Nem bánom – mondta végül a lány -, de ugye tudjátok, hogyha ezek a lányok tényleg közel állnak Jan bácsihoz – akármilyen kapcsolat is fűzi össze őket -, előbb-utóbb apának is tudnia kell róla.

   - Oké, akkor majd elmondjuk neki - legyintett Miez. - Szerintem ez a három lány nagyon kedvesnek tűnik.

- Igen! Alig várom, hogy megismerkedjem velük.. - vigyorgott Perjel. - Főleg azzal a kis szőkével! Mondd, Sósperec, lehet, hogy már felnőttek?

 - Hát... meglehet – gondolkodott el a szőke lány. – Már elég elnyűtt kép, biztos sokat forgatták, viszont elég éles és színes ahhoz, hogy elmondhassuk, hogy nem a nyolcvanas években,  vagy a kilencvenes évek elején készült – magyarázta Sósperec, élvezve, hogy végre okoskodhat. – Én azt mondanám, hogy úgy öt éves lehet a fotó, maximum hét – foglalta végül össze a gondolatait az üggyel kapcsolatban.
 Ekkor azonban Onkel Anders szexi hangja zavarta meg beszélgetésüket. A férfi a folyosón keresgélte a gyerekeket.

 - Perjel, Miez, Ollé! Sóspereeec! – kurjantotta a bácsi. – Gyertek, gyerekek, haza kell mennünk!

- Megyüüünk! - felelte kórusban a négy gyerek.

Miez, Ollé és Sósperec gyorsan kirohantak a szobából, Perjel azonban még habozott egy cseppet.

- Perjel! Gyere már! - hallotta ekkor Far hangját. A kisfiú lassan elindult, de mikor az ajtóhoz ért, hirtelen visszafordult, és odarohant a táblához. Egy pillantást vetett a képre, majd leszakította és bedugta a zsebébe.

- Perjel! Ne kelljen mégegyszer szólnom!

- Megyek már! - kiáltotta a fiú, majd követte testvéreit.

      Jan, Far, Onkel bácsi és a többi Anders-gyerek már ott toporgott a bejárati ajtónál. Onkel bácsi szexi pofazacskóin az  elmúlt negyed órában megsokszorozódtak a rúzsfoltok, és inge is ki volt gombolva, láttatni engedvén buja ősz szőrzettel borított mellkasát. Perjel persze még túl kicsi és nyomi volt ahhoz, hogy értse ennek a jelentőségét.

- Úgy sajnálom, hogy máris itthagytok engem, Far - motyogta Jan. Valóban szomorúnak tűnt. - Olyan jó volt együtt lenni veled... veletek... - Kezével tétován végigsimította Far arcát (aki magában hálát adott a sorsnak, hogy reggel nem felejtett el alaposan borotválkozni). - Far drágám! Még mindig olyan gondterheltnek tűnsz... Tudod, hogy nekem mindent elmondhatsz.

- Hát.. jó - motyogta Far. - Előbb-utóbb úgyis el kellett volna mondanom... ez nektek is szól gyerekek! Az a helyzet, hogy... a bank küldött egy levelet..Mivel az utóbbi néhány hónapban nem dolgoztam, ezért igencsak felgyülemlett az adósságunk. A TIMMY Bank úgy döntött, hogy elveszik tőlünk a házat.. - fejezte be Far, majd gyermekeire pillantott, akik arcára döbbenet ült ki.

 - De ap... anya! – fakadt ki dühösen Sósperec. – Ezt mégis mikor akartad nekünk elmondani?

 - Abban reménykedtem, hogy megoldhatom a helyzetet, de képtelen voltam rá – magyarázta keserves arcot vágva Far. – Sajnálom, Jan, hogy ilyen hasznavehetetlen és szomorú voltam egész este, de... ez a helyzet.

- Far, édes kicsi farom! – vonta magához lágyan Jan a másik férfit. Sósperec arcizma megrándult a jelenet láttán, de a többiek fa( r )pofával viselték a dolgot. – Hát miért nem meséltél erről nekem hamarabb? Hiszen ennél könnyebben megoldható probléma nem is létezik! Egyszerűen a gyerekekkel együtt ide költöztök hozzám, állást pedig majd szintén adok neked én! Úgyis most bocsátottunk el a céggel egy tucatnyi alkalmazottat...

- Jaj, anya, az nagyon jó lenne! - kiáltotta Miez lelkesen.

- Nem hiszem, hogy el kellene fogadnom ezt az ajánlatot. Nagyon kedves tőled, Jan, de nem akarok a terhedre lenni - rázta meg a fejét Far (persze óvatosan, nehogy lerepüljön a parókája).

- De Far... - kezdte Jan. - Legalább fontold meg!

- Én... nem is tudom – mormolta a nem létező bajsza (hála a szőrtelenítésnek!) alatt Far. Látván, hogy nem csak gyerekei, hanem még Onkel bácsi is könyörögve pillant rá (bár valószínű, hogy az öregember nem azért akart Jannál élni, hogy tető legyen kopaszodó feje felett, hanem hogy tovább kacérkodhasson új kedvesével, Bertával), végül azt mondta: - Nos, majd meglátjuk. Azt hiszem, még ráalszom egyet, aztán holnap felhívlak, hogy mi lesz.

- Rendben, kicsim - mosolygott Jan, majd a többiekre kacsintott (egyenként). - Ti meg próbáljátok meggyőzni a mamátokat, rendben?

- Rendben! - feleték kórusban a gyerekek, és Onkel bácsi, aki a legtovább nyújtotta ezt az egyetlen szót, így mikor Far és a gyerekek már az udvar közepén tartottak, ő csak akkor fejezte be a beleegyezést.

Mikor eljött az ideje, hogy Andersék búcsút vegyenek vendéglátójuktól, már teljes sötétség borult a tájra; csak régies gázlámpák világították az utat az emelkedő felé. Jan kikísérte őket a kapuhoz.

 - Ha gondoljátok, elvihetlek titeket kocsival – ajánlotta fel lovagiasan a férfi, mire Perjel szeme felcsillant.

- Köszönöm, de erre semmi szükség, Jan drágám – visszakozott Far. – Már így is rengeteget tettél értünk... no meg idefelé is kibírtuk gyalog, visszafelé bizonyára sokkal könnyebb lesz az út.

- Rendben, te tudod.. - vonta meg a vállát a férfi mosolyogva. - Tudod, Far, csodálom, hogy ennyire kemény. belevaló nő vagy.

- Ó, köszönöm - pirult el Far, majd könnyed puszit nyomott Jan arcára. - Jóéjt, kedvesem!

- Jóéjt, szerelmem - suttogta bele az éjszakába Jan Kage-Latte, mikor az Anders család már befordult a sarkon. Majd mikor azok végleg eltűntek a szeme elől, maga is visszahúzódott hatalmas házába.