2. fejezet

 Far Anders kissé ősemberes ujjai még utoljára a bőrönd kallantyújára kulcsolódtak. Izmait megfeszítve igyekezett bevonszolni a méretes táskát Jan gigantikus kertjébe. Egyedül az a gondolat vigasztalta, hogy ez az utolsó darab a pakkból, mellyel körülbelül egy fél órája elindultak, bár némileg lelombozta a tény, hogy a nála húsz évvel idősebb Onkel bácsi energikusan, az erőlködés minden jele nélkül cipel egyszerre két degeszre tömött csomagot a vállán.

Az Anders család ugyanis költözött, egyenesen Jan Kage-Latte házába. Far még mindig nem hitte el, hogy elfogadta az ajánlatot. Tegnap este viszont így határozott - persze nem teljesen önszántából. Azt történt, hogy miután hazatértek, Onkel bácsi észérvekkel (majd a MUSZKLIJAIVAL) győzte meg a férfit arról, hogy be kell költözniük. A hatalmas, lila karika szemmel látható mementója volt a nem teljesen erőszakmentes párbeszédnek, mely előző nap folyt le a két férfi között. Far, akinek kicsit még mindig sajogtak a csontjai (mert Onkel bácsi alaposan MEGROPOGTATTA őket), magában visszaidézte az este fontosabb eseményeit.

 - El se hiszem, hogy ilyen önfejű vagy! - támadt neki Onkel Anders unokaöccsének, amint a négy gyerek lefeküdt aludni. - Ennél jobb ajánlatot nem is kaphattál volna!

- De nem akarok a terhére lenni! Egyébként is, ha hozzáköltöznénk, akkor hamarabb rájönne.. ARRA A DOLOGRA.

- Hát épp ideje elmondanod neki! - szegült vele szembe Onkel Anders. Farral mindketten leültek a kockás terítős konyhaasztalhoz. - Mi lesz, ha teszem azt... feleségül akar majd venni?!

 - Én... nem tudom! Már arra is gondoltam, hogy... legjobb lenne, ha szakítanék Jannal. Ki gondolta volna, hogy a bosszúm ideáig fajulhat? - A férfi nagyot sóhajtott. - Az egész azzal kezdődött, hogy bosszút akartam állni rajta... nőnek öltözve flörtölni vele, aztán ejteni. Ki gondolta volna, hogy beleszeretek a főnökömbe... aki korábban kirúgott engem? Ez olyan siralmas! - Itt Far zokogott egy kicsit, persze csak úgy FÉRFIASAN.

- Ho ho oh oh! - paskolta meg a férfi hátát Onkel bácsi. - Ne itasd az egereget, kiskomám!

- Mit tegyek, Onkel bácsi? A legjobbat szeretném adni neked és a gyerekeknek, ami adott esetben Jan háza lenne, de... félek, hogy ezzel csak tovább bonyolítanám a dolgokat.

- Ami engem illet, szívesen látnám újra azt a csinos bejárónőt!

- Jaj, Onkel bácsi! - csapott az asztalra váratlanul Far, olyan hevesen, hogy még szőke parókája is lepottyant, szabaddá téve kopaszodó feje búbját. - Te mindig csak magadra gondolsz! Fogalmad sincs, min megyek keresztül!

- Ami azt illeti, te nem törődsz velem eléggé! - pattant fel az idős ember.

- Hogy ÉN nem törődöm veled?! - reccsent rá Onkelre Far. - Hogy ÉN nem törődöm veled?! - ismételte meg, hátha a bácsika elsőre nem értette, mert süket, mint az ágyú. - Mit gondolsz, egyáltalán MIÉRT fordult meg a fejemben, hogy odaköltözzünk Janhoz? Nyilván nem azért, mert én erre vágyom... - (itt szavait meghazudtolóan elVERESedett egy kicsit) -, ...hanem hogy a nyakunkon lévő kilakoltatás után is legyen tető a fejünk felett!

- Elég legyen! Beköltözünk és kész! - csapott az asztal - helyett Far kopasz fejtetőjére Onkel bácsi.

- Onkel bácsi! Ez már több a soknál! - hallatott egy harci RIKOLTÁST Far, majd az asztalon átugorva nekitámadt a nagybátyjának. Ütötte, ahol csak érte, de ellenfele jóval erősebb volt nála. Onkel Anders kiváló bunyósnak bizonyult; első mozdulatával egy jobbegyenessel leterítette Fart, majd a teljesség kedvéért a férfi FARÁRA csapott.

Far arca ekkor grimaszba rándult. Még mindig zsibbadt a bal feneke, meg is kellett DÖRZSÖLNIE. Sajnálatos módon Jan épp ekkor lépett ki a házból, így szemtanúja volt a mozdulatsornak.

- Ó, kedvesem, viszket a FAROD? - kuncogott, majd mikor Far elveresedett, hozzátette: - Nekem is szokott!

Far nem válaszolt semmit; a helyzet túlzottan is megalázó volt számára.

 - Úgy örülök, hogy végül a beköltözés mellett döntöttetek! - lelkendezett Jan. - A gyerekek mit szóltak hozzá?

- Nagyon.. izé.. ÖRÜLTEK NEKI..- nyögte ki a férfi nagyon lassan.

- Ó, ez csodás! Azonnal meg is mutatom a szobáitokat! - jelentette ki Jan vidáman. - A harmadik emelet szinte teljesen LAKATLAN, úgyhogy ott fogtok élni... - kezdett bele a lelkes magyarázásba.

- Lesz elég szoba a gyerekeknek? És persze Onkel bácsinak... - Far a nagybátyjára tekintett, aki viszonozta a pillantását. Az idős férfi lassan felemelte eres kezét, majd - Far félelmeit beigazolva -  a H20-s erőfitogtatást csinálta. A fiatalabb férfi hátán végigfutott a hideg.

 - Hát persze, te kis butus! - legyintett vidáman Jan. - Onkel bácsi alhat Bertával, te pedig... velem! - toldotta meg a szavait egy pajkos kacsintással.

A romantikus hangulatnak Sósperec vetett véget, aki épp arra sétált. (XDD)

- Akkor megmutatja, hol van a szobánk vagy sem? - kérdezte komoly, fensőbbséges arckifejezéssel.

- H-hát persze.. - veresedett el Jan, aki segghülyének érezte magát, a titokzatos lányok kiköltözése óta először.

- Igyekezzeeeeeen! - csatlakozott a nővéréhez az idegesítő Ollé. Hozzászólásával azonban ő már nem tudott a Sósperecéhez hasonló hatást kiváltani Janból; a férfi biccentett, majd kezével invitáló mozdulatot tett.

 - Gyertek, fiúk-lányok! A harmadik emeleten kaptok majd fejenként egy-egy szobát, remélem, nem lesz kifogásotok ellene.

- Juhhú! Vajon abba a szobába költözünk, ahol az a.. - kiáltozta Perjel, de ekkor Miez a meglendített táskájával (far)pofán csapta a kisfiút, megakadályozva ezzel, hogy a kis hülye leleplezze tegnapi kiruccanásukat. Sajnos ennek is volt hátulütője, ugyanis Perjel iszonyatos hisztibe kezdett, miközben mancsait vérző orrára tapasztotta.

- Ap... FAAAAAAAR! - bömbölte a kisfiú. - Miez már megint szemétkediiiik!

 - Pofa be, Perjel! - förmedt rá a nővére.

 - Gyerekek, maradjatok már csöndben egy percre! - kérlelte a kicsiket Far a halántékát masszírozva. - Csak egyetlen percig maradjatok csöndben!

 - Hmm... talán jobb lenne, ha én ápolnám egy kicsit anyátokat - merengett el Jan némi idétlen viháncolással, amit Perjel tátott szájjal, Sósperec pedig szemforgatással fogadott.

 - Ahogy akarja, csak előbb mutassa meg a szobánkat! - követelte a lány.

- Bertaaaaaaaaa! - sikoltotta ekkor Jan, mire a kínai (igaziból néger) bejárónő pillanatok alatt kint termett.

- Igen, Mr. Kage- Latte? - kérdezte, miközben szemeivel Onkel bácsit fürkészte.

- Mutasd meg a vendégeinknek a szobáikat! És vidd fel a csomagokat is! - adta ki az utasítást a férfi. - Te pedig, Far, gyere velem, sétáljunk egyet a kertben..

- Máris, uram. Gyerünk, kicsikéim! - mondta zavaróan bizalmaskodó hangnemben Berta. Perjel még egy utolsó, kétségbeesett pillantást vetett Farra, aki azonban hátra sem nézett - túlzottan lefoglalta az őt elvezető Jan, és annak keze, amit történetesen a FARára csúsztatott (mármint a Far farára, nem a sajátjára XD)

 Végül mind a négy Anders-gyerek követte Bertát be a házba, majd a harmadik emeletre. Onkel Andersről, aki már egy szál alsógatyában várta Bertát a konyhában, látszólag megint mindenki elfeledkezett.

- Nos, itt is volnánk - jelentette ki Berta, mikor felértek a harmadik emeletre. - Ez a négy szoba a tiétek, válasszatok bátran.

- Ez itt az enyééém! - áriázta Ollé, majd berohant a hozzá legközelebb eső szobába - ami szerencsétlenségére a leggagyibb volt a négy közül. Sósperec szomorúan csóválta fejét - úgy tett, mintha értelmesebb lenne öccsénél(na jó, az volt, de csak egy kicsit XD).

Őt Miez követte, aki alaposan szemügyre vette a maradék három szobát. Az egyik mini-uszodából lett átalakítva nappalivá, majd később tárolóhelyiségként funkcionált; így a régi bútorok pora lepett el mindent. A másik szoba kicsi volt, legalábbis a többihez képest; egy négyszemélyes függőágy és egy kétméteres átmérőjű plazmatévé is épp' csak elfért benne. A harmadik azonban rögvest elnyerte a

tetszését: nem volt se túl szűk, se túl tágas, és édes kiskutyák képei borították a halványkék tapétájú falakat. A lejtős plafonba széles ablakok voltak beépítve, s Miez már látta maga előtt, hogy fog reggelente a Nap édesen simogatú sugaraira felkelni.

 - Nem is tudom, nagyon nehéz a döntés... - A lány igyekezett úgy tenni, mintha habozna, holott magában már réges-rég meghozta a döntést. - De azt hiszem, ezt a szobát kérem.

- Neeem! Az az enyém! - kiáltotta Perjel, ám Miez ismét megcsapta táskájával, és gyorsan beszaladt a szobába.

- Nos, veletek ellentétben, én tökéletesen megelégedek ezzel.. vagyis inkább a másikkal - jelentette ki Sósperec, majd ő is elfoglalta az új lakhelyét.

Perjel szomorú arcot vágott. Mikor Sósperec kisajátította a kissé poros, de legalább NORMÁL MÉRETŰ szobát, neki nem maradt más, csak a gagyi négyszemélyes ágyas, plazmatévés kis LYUK. A fejét lehajtva kullogott be a helyiségbe, maga után vonszolva játékelefántját, Bodilt.

 Sósperec mindeközben mély sóhajjal heveredett végig az ágyán. Némi köhécselést követően pedig már tudta is, hogy mit fog tenni most: előkapta a mobiltelefonját, és barátja, Álájos számát tárcsázta.

- Csá csumi csá csőtészta! - harsant fel ekkor a fiú ismerős hangja.

- Szia, Álájos! - köszöntötte a lány. - Képzeld, végre beköltöztünk!

- És milyen a kéró? - érdeklődött Álájos.

- Egyszerűen fantasztikus! Hatalmas, van külön golfpálya, medence, relaxiációs központ és jacuzzi... viszont a három titokzatos lányról még mindig nem tudni semmit. Nem tudom, most mit tegyek... szerinted mondjuk el a dolgot apának és Jannak? Mi lesz, ha apa megsértődik, és visszaköltözünk a putriba? Vagy ha Jan teszi ki a szűrünket? Vagy...

- Jaaaj, Perec, én igazán NEM IS TUDOM. Az a helyzet, hogy PISZKOSUL KIVAGYOK... de délután BEHUPPANHATNÉK... legalább megkukkintanám a 'kást - kente a szlenget a fiatal fiú.

- Ó, édesem, az remek lenne! Már alig várom! - ujjongott Sósperec, és letette kagylót.

                                                                    *

Miután a gyerekek elfoglalták a szobáikat, és Jan is bement a házba, Far még egy ideig sétálgatott - élvezte a friss levegőt és a virágok illatát. Lassan rótta a köröket a hatalmas kerben, tüzetesen szemügyre véve mindent. Már a 46. körénél járt (ugyanis SZÁMOLTA), mikor feltűnt neki egy fehér lapszerű dolog, amit a ház felé vezető ösvényen ejthetett el valaki (jó sokág tartott, mire észrevette).
Far kevés érdeklődéssel nyúlt a lapocska felé. Biztosra vette, hogy valamelyik gézengúz gyereke követhette el a szemetelést. Már kezdte is felkészíteni magát arra, hogy alaposan leszidja az illetékest, mikor megfordította a lapot. Kiderült, hogy egy fotót talált, azt azonban nem tudta megállapítani, kiket ábrázolhat a kép. A három lány teljesen ismeretlen volt a számára.

- Héé, mi a pálya?! - köszöntötte őt egy rövid kurjantással legnagyobb lányának kedvese, Álájos. Farnak fogalma sem volt,  a fiú mióta tartózkodott a házban.

 - Jó estét, Álájos - húzta el a száját Far.

 - Korallság, királyság, haver - fűzte tovább a mondandóját Álájos, ám az akkor éppen visszatérő Jan félbeszakította:

 - Far, miért nem csatlakozol hozzánk?

- Azonnal, csak valami fontosat szeretnék kérdezni.. de nem tudom mi volt az - Far percekig tehetetlenül vakargatta ostoba fejét, majd mikor pillantása véletlenül a kezében tartott papírlapra esett, végre leesett neki a TANTUSZ. - Jaj, de buta vagyok! Arra lennék kíváncsi, hogy ki hagyta el ezt a képet a kertben? - tette fel a roppant érdekfeszítő kérdést, majd magasba emelte a fotót, és körbemutatta.
Az Anders-gyerekek persze rögtön felismerték a képet; ez volt az, amit a három titokzatos lány szobájában láttak. Sósperec gyilkos pillantást lövellt Perjel felé, aki behúzta a nyakát.
 - Senki sem tudja? – kérdezte Far, aki élvezte, hogy az előtérbe nyomakodhat.
 - Add csak ide azt a képet, majd én megnézem – jelentette ki széles vigyorral Jan, mit sem sejtve arról, hogy micsoda bajt hoz a saját fejére.

Mikor azonban egy pillantást vetett a képre, rögtön lehervadt az arcáról a mosoly.

- Honnan szerezted ezt a képet, Far? - kérdezte tőle szokatlanul komolyan.

- Már mondtam, hogy a kertben találtam a földön...

- De az nem lehet, hiszen ez a kép az én... - kezdte Jan, majd gyorsan elharapta a mondat végét.

- A te? - érdeklődött vidáman Onkel bácsi.
Jan nem válaszolt.
 - A SZERETŐŐŐŐŐIIIIII! – vágta ki a magas cét a székére pattanva Ollé.
 - Aszta-paszta cipőpaszta! – adott hangott döbbenetének BIZARR módon Álájos. – Ez már döfi!
 - Gyerekek, állj, mindent félreértetek! – mentegetőzött Jan. – Nem az, aminek látszik...
 - A kicsi még most se lehet több tízévesnél! – kiabálta túl a férfit Miez, akiből váratlanul tört ki a VADÁLLAT. – Ez egyenesen UNDORÍTÓ!
 - Eléééég! – fakadt ki dühösen Jan. – Ők nem a szeretőim, hanem...
 - Ó, Kage-Latte úr kislányait nézegetitek? – lépett be ekkor a földszinti konyhába Berta, kezeiben egy hatalmas tál pizzát egyensúlyozva. – Tündériek, nem?

- A kislányai? - kérdezték egyszerre az Anders család tagjai.

- A kislányai? - visszhangozta Álájos is, bár nem is tudta igazán, mi ezen olyan megdöbbentő.

- Igen, van három lányom - ismerte be Jan elveresedve.

- Mr. Kage- Latte, hát nem mesélt róluk? - dorgálta meg a férfit Berta.

Far (far)szőrzete is megmerevedett a döbbenettől.
 - Jan... miért nem említetted ezt sosem? – hebegte az erősen kopaszodó férfi.

Jan odarohant Farhoz, és a piros kosztümjénél fogva megragadta őt, majd vadul magához rántotta. Sósperec elhúzta a száját, a gyépés Ollé pedig énekelve öklendező hangokat hallatott.

- Túlzottan is szerettelek – suttogta Jan szenvedélyesen.

Far teljesen összezavarodott ettől a választól. Ismét megmerevedett egész testében, s látszólag beállt nála a kékhalál. Öreg száját tátva felejtette, üveges, kék szemei kifejezéstelenül meredtek a semmibe.
 - Ap.. FAAAR! – rikoltotta félelmében Miez. – Jól vagy?
 - ...Éhes vagyok – közölte ekkor a szokottnál is mélyebb hangon Far.

- Hot..pizza? – javasolta Berta, de ekkor JAN egy GYILKOS pillantást küldött FELÉ.

- Ki vagy RÚGVA! – jelentette ki Jan.

- Akkor... nem kell pizza? – érdeklődött Berta, de ezt Onkel bácsi kivételével mindenki figyelmen kívül hagyta (az öregember szintén éhes volt).

- Far, kérlek, mondj valamit, aminek értelme is van! – lépett közelebb Jan a férfihoz.

 - ...Jan, ez nem volt egy jó kifogás – közölte tárgyilagosan Far, meglepően értelmes hangnemben, de ostoba arckifejezését le nem vetve. – Ha tényleg szeretsz engem, mindent el kell mondanod az életedről.
Az elmondottak meglehetősen ironikusan hangzottak, főleg annak fényében, hogy Far valójában pasi volt, de erről elfelejtett szólni szerelmesének, na mindegy. Mindenesetre Jan igazán elszégyellte magát, és bólintott.
 - Igazad van, drágám – sóhajtotta, és óvatosan lemászott Farról (mert már rajta taposott). – Meg tudsz nekem bocsátani?
 - Hmmm... igen, ha mindent elárulsz a gyerekeidről – egyezett bele Far.

- Hát jó – egyezett bele Jan, majd belefogott a történetbe...