- ...és ezért döntöttem inkább úgy, hogy jobb lesz, ha a lányok a St. Trinian’s-be kerülnek.

Az Anders-gyerekek egytől egyig döbbent arcot vágtak, még Ollé örökké gyépés fintorba torzult vonásai is félelemről árulkodtak. Álájos, aki a többiekkel ellentétben nem az asztalnál, hanem a sarokban, egy kutyatálnál foglalt helyet, szintén megdöbbent.
 - Húazannya! – jelentette ki, de ezzel senki sem törődött.
 - Szerintem ez nem helyes! – okoskodott Far, pedig nem volt okos. – Eltaszítottad magadtól a kicsikéidet egy-két gyerekes csíny miatt? A szülői ház mindennél fontosabb!

- Szerinted gyerekes csíny marihónalját termeszteni a hátsó kertben, és eladni a Kispiacon? Vagy felrobbantani az iskola ebédlőjét azért, mert kihűlt a rántott izmuk? Vaaaaaagy... ÖE...

 - Drágám, minden rendben? – kérdezte Far, és alaposan megütögette Jan húsos hátát.
 - Persze, csak cigányútra ment a szalonna – szabadkozott a férfi, majd egy zsebkendővel megtörölgette mocskos száját. – Szóval, hol is tartottunk?

- Ott, hogy a három lánynak vissza kell jönnie! – vágott bele a LECSÓBA ellentmondást nem tűrően Miez.

- Na, kicsim! Összelecsózod a szép terítőt! – teremtette le lányát Far, majd a piszkos szalvétájával törölgetni kezdte a terítőt – ami ennek következtében immár egy hatalmas debreceni kolbász-folttal gazdagodott.

- Én nem is tudom - gondolkodott el a homlokát ráncolva Jan, miközben aggodalmas pillantásokat lövellt a terítő felé, ami már majdnem annyira mocskos volt, mint Jan fantáziája. - Ti nem ismeritek a lányaimat. A legneveletlenebb, a leg... megzabolázhatatlanabb teremtések a világon. És most, hogy ti is ideköltözök... nem akarom még jobban megnehezíteni a dolgotokat.

- Jan, azért ANNYIRA csak nem lehetnek rosszak.. igaz lányok-fiúk? - Far támogatást próbált kicsikarni gyermekeiből - azonban helyettük Álájos adott választ neki.

- Talán pigidi-pengébben mencsiznének a dolggantok, ha összegyűlne a csigidi-család! - rappelte a fiú, de mivel mindenki gyilkos pillantást vetett rá, ismét elsüllyesztette arcát a kutyatálban, és ehhez hűen, kutyamódra evett.

Végül Sósperec sietett apja segítségére; az egyetlen, akiben nem keletkeztek negatív érzések az ostoba szlenget kenő fiú válaszának hallatán.

 - Álájosnak igaza van - mondta a lány. - Én biztos vagyok benne, hogy kedvesek azok a lányok. Talán még barátok is lehetnénk - tette hozzá bizakodón.

 - Hmm... hát, ami azt illeti, mindig is nagy családról álmodtam, hét gyerekkel! - közölte Jan. - Rendben

van, meggyőztetek. Kiveszem a lányaimat az iskolából, és mind együtt fogunk élni!

- Hurrá! ÉLJEEEEN! Ez tutkóra CSICCSENTÉS lészen, kistyütyörkéim! Bizti, hogy mind TÖKIRE csallancsul livingolunk majd! - kezdett táncba Álájos - de ez már SENKIT nem érdekelt.

                                                                       *

- Pár perc, és odaérünk - bíztatta újdonsült családtagjait a kormánynál helyet foglaló Jan Kage-Latte, ám Andersék mintha meg sem hallották volna szavait. Rémült, ostoba tekintetüket egytől egyig az utat szegélyező, ijesztő faragványokra, totemoszlopokra függesztették; Perjel pedig égre-földre esküdözött, hogy egy pisztolyt tartó lányt látott a fák között. Igaz, senki se hitt neki, mert Perjel

még kicsi, és mindig kitalál mindenfélét. Mindenesetre az egyetlen, aki még mindig felhőtlen örömmel várta a találkozást, a kedélyes Onkel Anders volt.

- Jaj, milyen kedves környék! Nézzétek, ott egy farkas! Juj, egy édes kis farkas-barkas! Gyere apucihoz farki! - A férfi már megpróbálta volna kinyitni a mozgó jármű ajtaját, mikor Far visszarántotta.

- Onkel bácsi! Tessék megülni a szép kerek fenekén. Legalább, míg odaérünk - sóhajtotta Far, akinek valahogy rossz előérzetei támadtak, ahogy egyre közelebb értek az iskolához. ,,Mi van, ha Jan nem

túlzott, és a gyerekek borzalmasak? Mi van, ha utálni fognak engem? Mi van, ha... megverik Perjelt?" gondolta a férfi, bár az utolsó kérdésére pontosan tudta a választ. ,,Mi lenne? Egy kis pöcs, megérdemli."

Ahogy Far jobban belegondolt, és végignézett porontyain, rájött (és megmerevedett), hogy tulajdonképpen bármelyik gyerekére ráférne az elnáspángolás ("Különösen Olléra", gondolta, mikor tekintete megakadt fia undorító szemkörnyékén), és a gondolat olyannyira megnyugtatta, hogy rögvest abbamaradt a gyomorgörcse, jóllehet szíve mélyén még mindig aggódott egy kicsit, hogy esetleg ő maga is céltáblájává válhat a Kage-Latte lányok gúnyolódásának, és egyéb, borzalmas csínyeinek.

 - Talán az idő során szelídebbek lettek - adott hangot reményeinek Far, miközben izgatottan hátrarázta szőke műhaját. - Végülis iskolában vannak már egy jó ideje. Bizonyára alaposan megnevelték őket.

- Ha ha ha JANKAGELATTENEVETÉS! Álmodik a nyomor... - kuncogott fel Jan, az abszurd feltételezésre. - De mindjárt magad is megtapasztalhatod, ugyanis megérkeztünk. - Jan balra fordult, majd leparkolt egy hatalmas, réginek tűnő épület előtt. Úgy tűnt, az iskolában teljes a nyugalom - sehol nem hallatszódott egy pisszenés sem.

- Úristen, úristen, hiszen ez gyönyörűszép! - hadarta izgatottan Miez, aki köztudottan egy kis seggnyaló volt, így nem is válaszolt neki senki, csak Ollé kontrázott (természetesen dalban: )

 - Akáááár egy erődítmény... yeah! - tette hozzá, hiszen éppen egy rockszámot mímelt (meglehetősen silányan).

 - Milyen csöndes - jegyezte meg Sósperec, miközben elégedett mosollyal kiszállt az autóból. - Bizonyára mindannyian buzgón tanulnak... nagyon helyes!

- Nos akkor... be is mehetünk, nem? - érdeklődött Far, majd a választ meg sem várva, egyenesen az épület bejárata felé masírozott.

- Héj, héj, Farcsi, véjt a minit, havercsocsi! - kászálódott ki a kocsiból Álájos, négykézláb, mint egy KUTYA (mondjuk Rupert Grinté). A többiek, ahogy meglátták megdöbbentek... EGY KICSIT, ugyanis észre sem vették, hogy a fiatal fiú is velük tartott. - Oksi, rataták, mostmár betippinthetünk a sulókba.

Onkel Anders megfeszült dühében. Már majdnem beszólt a fiúnak, szavai annyira idegesítették (KURVÁRA idegesítették), de mivel jó szokássá vált a családban, hogy figyelmen kívül hagyják azon családtagok szavait, akik gyépések (azaz MINDENKIÉT), végül nem mondott semmit, csak követte unokaöccsét az iskolába.

 - Én félek - jelentette ki Perjel, aki a sor végén kullogott, szorosan magához szorítva Bodilt.

- Jaj, te kis BUGGYANTOTT TOJÁS! Ne izgantsd fel magad, mert a kenyér a fogadba ragad! - kezdett bele egy újabb értelmetlen rapbe Álájos, de mikor beléptek az iskola kapuján, akkor neki is a torkára forrt a szó.

A tágas előcsarnokban az iskola valamennyi diákja összegyűlt, és mindannyian a belépőkre szegezték a tekintetüket. Voltak, akik a lépcsőkön álltak, az ablakban ültek,

sőt még a csilláron is lógott egy-két kisebb gyerek. A látvány egyenesen HÁTBORZONGATÓ VOLT.

Far megmerevedett rémületben. Mit tegyen most? A legfontosabb, hogy semmi kínosat... "Csak lazán, csak lazán!" mondta magának. Megköszörülte a torkát, és végül megszólalt:

 - He... helló... a nevem Far. Far...poffa - dobta be a menő James Bond-dumát Far. Ám mielőtt a rémisztő iskolások hódolatukat fejezhették volna ki Far sziporkázó humora előtt, az Anders-gyerekek mindent elrontottak.

 Miez izgatottan hátratúrta az összes haját, így méretes elefántfülei azonnal magukra terelték az ellenszenves tekinteteket. Sósperec elvigyorodott, és modellszerű pózokba vágta magát (nyilván azt hitte szerencsétlen, hogy ettől a többiek menőnek gondolják majd), Perjel sírva fakadt... ám szokás szerint Ollé reakciója volt a legkínosabb.

 - Mi vagyunk az Andersek, az Andersek, az Andersek - fogott bele

egy vidám country-nótába a fiú, természetesen vidám tánccal kísérve - Minket jobb, ha szerettek, szerettek, szerettek! Most pedig itt lefekszek, lefekszek, lefekszek! - fejezte be rögtönzött nótáját, és lefeküdt a legalsó lépcsőfokon álló, hosszú, szőke hajú, babakék szemű kislány lába elé.

- Takarodj innen, te kis gyépés! - rúgta oldalba alaposan a fiút a kislány. - Hallod? - kérdezte, majd újabbat taszított rajta. Ollé ekkor rápillantott a támadója arcára, és rájött, hogy ő JÓL TUDJA, hogy ez a lány kicsoda.

- Te vagy.. Jan egyik lányaaa! A le-gkise-bb! - dalolta vidáman Ollé, de a lány válasz helyett immár karjaival próbálta lejebb lökdösni a nem kívát vendéget a lépcsőről.

- Hé, Kris, honnan tudja ez a kis köcsi, hogy ki vagy? - fordult a szőke hajú, meglehetősen aggresszív lányhoz a mellette álló ikerpár egyik tagja. A cukorbabaszerű kislányt azonban ez csöppet sem érdekelte, igykezett minél távolabb rúgdosni onnan a dalolászó Ollét.

 - Szeressetek minket! Love me! Love us! - kérlelte a kapálózó fiú.

A közjátékot végül Jan szakította félbe, aki egyetlen, nagyra

sikerült ugrással lánya mellett termett.

 - Kristine! Na ki van itt?

- Apa! Mit keresel itt? Csak szülinapokkor szoktál minket meglátogatni... az pedig egyikünknek sem most van... SŐT a közeljövőben nem is lesz - oktatta ki apját a lány, miközben átlépett a még mindig görcsösen kapálózó Ollé felett, és az apjához sietett.

- Hát persze, hogy tudom.. - veresedett el a férfi, és gyorsan elhajította a háta mögött levő kis csomagot, amire ,,Boldog szülinapot!" felirat

volt ragasztva. - És... a nővéreid hol vannak?

- Hmm... - Kris itt magabiztosan elmosolyodott. - Száz dollárért elmondom. De előbb te felelj: mit keresel itt? És kik ezek az ostoba, idegesítő emberek? - kérdezte, lesújtó pillantást vetve Farra, aki még mindig arra várt, hogy valaki elismerő szavakkal jutalmazza gagyi szóviccét.

 - Ők... a családunk részei, kicsinyem - vallotta be Jan lesütött szemekkel. - Az Anders-gyerekek, és a mamájuk, Far Anders... a barátnőm.

- Micsoda?! - csattant fel a lány. - Barátnőd? Ez a SLAMPOS nőszemély? És a nyomi gyerekei? Egyedül az az idős hapsi néz ki normálisan ebből a családból! - Kris ekkor megszakította mondanivalóját egy kacsintás erejéig.

- HO HO OH OH! - kacagott fel Onkel Anders, miközben közelebb tipegett Kris és Jan kettőséhez. - Nem eszik ám olyan forrón a kását, Kristene Kage-Latte! Várj egy kicsit, talán megkedveled majd a kicsiny családom többi tagját is... kivéve Álájost. Ő nem érdemel kegyelmet - jelentette ki a férfi, mire Álájos fülét-farkát behúzva szűkölni kezdett.

 - Nem hiszem, hogy erre sor kerülhet - köpte Kris barátságtalanul -, pláne, hogy az év nagy részében itt vagyunk a Triniben!

 - Hajrá, St. Trinian’s! - kiáltott fel hirtelen az összes lány. Far a füléhez kapta kezeit.

- Utoljára kérdezem kislányom, hol vannak a nővéreid? - kezdett ekkor gagyi terelőszövegbe Jan, holott annyira nem is érdekelte idősebb lányainak holléte - ugyanis túlságosan tartott Rikke és Ditte reakciójától az Anders család láttán.

- Apád kérdezett valamit, úgyhogy válaszolj! - lépett ekkor oda hozzájuk Sósperec fontoskodóan.

Kris kérdőn vonta fel az egyik szemöldökét. Kissé ironikusnak találta, hogy egy ilyen egyszerű, szemmel láthatóan ostoba és fellengzős lány próbálja osztani neki az észt, ám ahelyett, hogy felidegesítette volna magát rajta, egyetlen, ám annál hatásosabb szót mondott.

 - Paradicsomlé.

S abban a pillanatban valaki a felsőbb emeletről egy hatalmas kondérnyi paradicsomlét öntött le - egyenesen

Sósperec nyakába.

- Úristen! Mi ez? - sikoltotta a lány, mire húga segítőkészen odavágtatott hozzá, azonban nővére ettől csak még hisztérikusabb nyafogásba kezdett.  Nem azt mondtam, hogy Miez, hanem azt kérdeztem, hogy MI EZ? - kiabálta.

- Hát paradicsomlé! - jelentette ki a kipirult arcú, tapsifülű lány, mire nővére nyakába újabb adag zúdult a piros zöldségléből.

- Elég, elég volt ebből! - toporzékolt ingerülten Sósperec, dühös pillantást lövellve Janra, mintha ő tehetne az egészről. - Egyáltalán hol vannak ilyenkor a tanárok? Ki vigyáz rátok?

 Naiv kérdése nevetésvihart váltott ki az összegyűlt diákokból, jóllehet kacajukból hiányzott minden vidámság.

 - A magunk urai vagyunk - jelentette ki Kris. - A kérdésedre válaszolva, apa: Ditte ruhát varr a hálókörletben, Rikke pedig éppen Flessel tárgyal.

- Flessel?! - háborodott fel Jan. - FLESSEL? - ismételte meg, hogy még Álájos és Ollé tudatáig is eljusson az információ. - Nem bírom azt a fiút! NAGYON nem bírom!

- Nyugi, apa, Rikke üzlettársakkal nem dönget... - vonta meg a vállát Kris.

- Hmm... ez nagyon helyes. Én se döngetek üzlettársakkal... - jegyezte meg Jan, miközben tekintete Farra kalandozott. - Csak házasság után - tette hozzá elégedetten, a teljesség kedvéért, mire Kris a szemeit forgatta.

 - Az én kérdésemre - mondta végül a kislány - még nem válaszoltál. Mit akartok itt?

- Hát, ezt csak akkor mondom el, ha idehívod a nővéreidet. Nekik is hallaniuk kell a REMEK hírt - vigyorodott el Jan, majd megpaskolta Far farát, aki erre elveresedett.

- Jaj ne! Ugye nem házasodtok össze? Nem akarom ezt a banyát a MOSTOHAANYÁMNAK!- mondta Kris halálra vált arccal.

- Fogd vissza magad, kisasszony! - Jan igyekezett szigorú kifejezést ölteni félénk fintorba torzult arcára. - Életem szerelméről beszélsz! De nem, nem házasodunk össze... még. Most viszont meghálálnám, ha elvezetnél a nővéreidhez minket, és nem szennyeznétek be több Anders-gyereket - pillantott a tetőtől talpig poros Olléra és a paradicsomszósz lepte Sósperecre Jan.

- Nem ígérhetek semmit... - morogta Kris.

- Jan... a lányod egy kissé BIZARR - suttogta ijedten Far, mikor a szőkeség már hallótávolságon kívül volt. - Igaz a másik kettő ennyire nem lesz... GONOSZ?

- Ó, öhm, nos... - Jan nem is tudta, mit mondjon. - Ők más szempontból furcsák - jelentette ki végül kissé bizonytalanul.

 - Mégis mit jelent e-... - kezdte volna Far aggodalmasan, ám Kris a szavába vágott:

 - Kihez menjünk először? Dittéhez vagy Rikkéhez? Bár nem tartom valószínűnek, hogy bármelyikük is szívesen fogadná ezt a pereputtyot - folytatta szinte kedélyesen, gonosz pillantást vetve az

Anders-családra. (Kivéve Onkel Andersre, mert őt valamiért első pillanattól fogva kedvelte).

- Menjünk először Rikkéhez! Nagyon nem tetszik a gondolat, hogy kettesben van azzal az ostoba Flessel! - indítványozta Jan, majd belekarolt Farba, és a lépcső felé húzta. Kris ment legelöl, így a triniansesek utat nyitottak a kis csapatnak. Néhány lány azonban, mielőtt elengedte volna Onkel Anderst belecsípett az öregúr feszes fenekébe.

Far azonban teljesen hiábavalóan riszálta sajátját, senki még csak rá se nézett.

 Úgy tetszett, Kris végtelen folyosók labirintusán vezeti keresztül apját és Anderséket. Afféle kínos csend uralkodott köztük az út alatt: Far családja már meg se mert mukkanni, Jan pedig gondolatban egy kisebb beszédet fogalmazott meg, amit úgy döntött, feltétlenül előad, ha mégis fajtalankodáson kapja legidősebb

lányát. Mire megérkeztek egy méretes, ébenfa ajtó elé a negyedik emeleten, Jan pontosan tudta, mit fog mondani - ellentétben Farékkal, akik egytől egyig rémült arcot vágtak. Kivéve persze Onkel Anderst, de ő felette áll az efféle PÓRNÉPNEK.

- Rikke! - dörömbölt be az ajtón Kris. - Apa van itt! És magával hozott egy rémesen butának tűnő családot is! Bár... van köztük egy elég jó pasi - tette hozzá. Perjel elégedetten kihúzta magát, de az új magabiztonsága azonnal el is szállt, miután a lány hátrafurdult és Onkel Andersre mosolygott.

- Rikke drágám, apuci van itt! - csatlakozott lányához Jan reménykedő hangon, nagyon figyelve, hátha kufirc zajai ütik meg a fülét. Szinte csalódottan tapasztalta, hogy egyedül Rikke magassarkújának kopogása hallatszott, majd pár pillanat múlva kitárult az ajtó; a férfi pedig maga előtt látta tizenhat éves gyermekét, teljes életnagyságban.

 Rikkének egyenes, fekete haja volt és keményen csillogó,

sötét szemei. Vörös rúzs által ékesített, mosolytalan szája csupán egy szigorú vonal volt a lány szép vonású arcán.

 - Szervusz, apa - köszöntötte Jant közönyös hangon Rikke Kage-Latte.

- Hát már meg sem öleled az öreg apádat? - tárta széles ölelésre karjait Jan, és behunyott szemmel várta, hogy legidősebb lánya eleget tegyen kérdésének. Erre azonban hiába várt, Rikke semmi hajlandóságot nem mutatott a feladat végrehajtására. Miután percekig állt ott, és még akkor sem ölelte meg senki, akkor Jan is rájött eme tényre.

A férfi csalódottan eresztette le karjait.

 - Rikke - mondta végül -, nem helyeslem, hogy azzal a Flessel üzletelsz. Rosszéletű hapsi, még csak az hiányzik, hogy megrontson téged.

 - Erre semmi esély, apa - válaszolta nyugodtan Rikke, le se véve tekintetét a még mindig négykézláb kushadó Álájosról. - Üzlettársakkal nem döngetek, nem mondta Kris?

- De, persze, persze... említette. De ennek ellenére NEM ÖRÜLÖK, Rikke, NEM ÖRÜLÖK. Kérdezd meg, hogy miért! - utasította lányát Jan.

- Nem kérdezem - felelte Rikke közönyösen. - Most pedig, ha magamra hagynátok... Még jónéhány liter alkohol sorsáról kell döntenem. - A legidősebb Kage-Latte lány célzatosan megmarkolta a kilincset, ám Jan lábával kitámasztotta az ajtót, hogy lánya ne tudja bezárni azt.

- Előbb meg kell hallgatnod a NAGY HÍRT! - követelte Jan. - Gyere, keressük meg a húgodat, és akkor VÉGRE-VALAHÁRA megtudhatod, mi az a roppant izgalmas dolog, ami hallatán repesni fogsz az örömtől!

- Nos... - Rikke már majdnem ellent mondott, mikor tekintete a kiskutya-szemekkel bámészkodó Álájosra tévedt. - Nem bánom. De csak ha nagyon sietünk. Egy perc és jövök, Fless - szólt be a szobába. Miez igyekezett belesni a résen, reménykedve abban, hogy meglesheti azt a bizonyos Flesst, ám Rikke egy határozott mozdulattal betette maga mögött az ajtót.

 - Ditte a hálókörletben varrja a ruhákat a

farsangi bálra - közölte a fekete hajú lány. - A gyépés ismerőseid is jönnek?

- Rikke, ők nem csupán az ISMERŐSEIM... Ő itt Far Anders, a barátnőm - jelentette ki a férfi ünnepélyesen. - Ez itt a nagybátyja, Onkel Anders. Ők pedig itt a gyermekei: Perjel, Miez, Ollé és Sósperec - mutatott be mindenkit a lánynak Jan. - Biztosan remekül kijöttök majd egymással.

- Engem aztán nem érdekel, kikre pazarlod az életedet, apa, de az én értékes időmből biztosan nem fognak lopni - jelentette ki hűvösen Rikke, rá se pillantva Andersékre.

 - Na de Rikke! - adott hangot felháborodásának Jan. - Ne légy ilyen udvariatlan! Kiváltképp, hogy... na, de ezzel várjuk meg Dittét! - fejezte be a férfi sejtelmesen. Krisnek és Rikkének nem is kellett sokat várnia a rejtély kulcsára (jóllehet egyikőjüket se érdekelte túlzottan), ugyanis pár évezrednek tűnő, gyaloglással töltött perc után megérkeztek a hálókörletekhez.

Mikor a kis csapat belépett Ditte szobájába, az első, amit megpillatottak, az a rengeteg különböző színű, mintájú és fajtájú anyagdarab volt, ami a földön hevert szanaszéjjel. Egy pöttöm kislány próbálta összerendezgetni ezeket kupacokba (nem sok sikerrel) egy másik pedig az asztalnál dolgozó hullámos, szőkésbarna hajú lány körül sürgölődött.

- Kérek még egy 30x25-ös darabot az orgona színű szaténból, Kayla! - adta ki az utasítást Ditte. - És maradt még a padlizsán kordbársonyunkból?

- Igen, hölgyem, még van egy 10x15-ös - jelentette Kayla, majd olyan mélyen beleásta magát az anyaghalomba, hogy a feje búbja se látszódott ki belőle.

 - Ditte - szólította a húgát kimérten Rikke. A lány megrezzent a hang hallatán, s villámgyorsan megpördült forgószékében.

Ahogy meglátta az ajtóban toporgó embereket, először mélységes döbbenet ült ki az arcára, majd ez a döbbenet fokozatosan átváltott kuncogássá.

- Hé, Rikke, ki ez a TROLL? - mutatott Farra.

- A barátnőm, kicsikém, a neve Far. És kérlek, ne sértegesd, szerintem nagyon formás teste van - jegyezte meg egy pajzán mosoly kíséretében Jan.

 - Apa valami FONTOSAT akar mondani - szúrta közbe gúnyosan Kris. - Ezért hívott össze mindhármónkat.

 - Így van, egyetlenem - biccentett Jan. - Ami azt illeti, két jó hírem is van: az egyik az, hogy Far és családja odaköltöznek a házamba. A másik pedig - itt lehunyta a szemét egy pillanatra -, hogy ti is!

- NEM! - vágta rá azonnal Ditte. - NEM, NEM ÉS NEM!

- Én sem! Egyáltalán minek akarod, hogy visszaköltözzünk? Nem az volt  a bajod akkor, hogy túl sok gondod van velünk? Azért raktál be ide minket! - ripakodott rá apjára Kris.

- Igen, és szinte SOHA nem látogattál meg mindket! - folytatta Ditte, amit húga elkezdett.

- Dehogyisnem, a szülinapotokon! - vágott közbe sértetten Jan.

 - Nem is baaaaaaj, hogy nem jöttööööööök - pattant ekkor Ditte szobájának közepére Ollé. - Nagyon ijesztőek vagytoooook!

 - Ja, tutkóra, egyáltalán nem komálom a búrátokat - csatlakozott hozzá Álájos, mire Kris és Ditte nem tudták, hogy dühüknek vagy a két gyépés megszólalása felett érzett meglepetésüknek adjanak hangot. Rikke  azonban tökéletesen higgadtnak, mi több, kissé unottnak tűnt.

 - Nem költözünk sehova. Ügy lezárva - mondta, ám Jan nem hagyta annyiban a dolgot.

- Szó sem lehet róla! Most azonnal összecsomagoltok, és indulunk haza - jelentette ki ellentmondást nem tűrő hangon.

- De apaa! Meg kell varrnom a jelmezeket, és még a fele sincs készen! - mutatton a próbababákon csüngő összefércelt ruhadarabokra Ditte.

- Majd otthon megvarrod őket. Vettem egy új varrógépet... na jó, ez nem igaz. De vehetek egyet - ajánlgatta Jan, ám csak fagyos tekinteteket sikerült bezsebelnie.

 - Lánykák, hát nem örültök, hogy hazatérhettek az apukátokhoz? Hiszen olyan rég nem láttátok! - avatkozott közbe Onkel Anders. Az idős, moto férfi Dittéhez sétált, és barátságosan megveregette a lány vállát. - A család a legfontosabb a világon!

- Ha a családom olyan emberekből állna, mint maga, akkor szívesen visszamennék - mosolygott rá a férfira Ditte.

- Ugye milyen DÖGÖS? - suttogta Kris Ditte felé.

- Nagyon az! - felelte a lány vigyorogva.

- Szóval megegyeztünk? Jöttök? - érdeklődött Jan türelmetlenül.

- Nem, mégis mit képzelsz? - csattant fel Kris.

 - Így van, apa, a Trini az otthonunk. Ráadásul én vagyok az elnök a kollégiumban, nem mehetek el csak úgy - ellenkezett Rikke.

- Ja igen.. ÉN PEDIG A GÓLYÁKAT VEZETEM - vágta rá Kris. - Lásd be apa, semmi értelme sincs elrángatni minket innen...

- De hidd el, otthon is nagyon jó lesz! - győzködte a lány Miez, majd a fülét gondosan a haja elé igazította.

Szerencsétlenségére Ditte figyelmét nem kerülte el a mozdulat.

 - Mi ez? Mi ez??!! - kiáltotta fájdalmasan, mire a másik lány boldogan elmosolyodott:

 - Igen, így hívnak!

 - Na jó, elegem van ebből a cirkuszból - jelentette ki Rikke, és már indult volna ki az ajtón, ám legnagyobb döbbenetére Onkel Anders kapta el a csuklóját.

 - Nem szoktam erőszakoskodni hölgyekkel - árulta el az idős férfi -, de ha kell, igenis erővel fogunk hazavinni titeket! És ne vond kétségbe, drága, hogy sikerül -e... Far már megtapasztalta az erőmet! - vetett egy jelentőségteljes pillantást Far farpofáira Onkel Anders.

- Igen, lányok! És Krist talán még én is elbírom! - jegyezte meg Jan, a 20 kilós kislányra mutatva, miközben befeszítette nem létező izmait.