A nagyterembe belépő Dumbledore-t a már bejutott tanulókhoz tartozó, fekete süvegek egész tengere fogadta. A diákok tömött sorokban foglaltak helyet az asztalok mellett, várakozón csörögve evőeszközeikkel, nem is sejtve, hogy a vacsorát megelőzi majd a férfi hosszúra nyúló előadása a másnap tartandó ünnepségről. Dumbledore, aki titokban örömét lelte az efféle szolid kínzásokban (a fehér varázslóknak is ki kell élniük magukat valamiben), önelégülten elmosolyodott, ahogy maga elé képzelte a farkaséhes roxfortosok seregének kopogó szemeit, és gyorsan elhatározta magában, hogy a lehető legkomplexebb barokk körmondatokkal örvendezteti majd meg hallgatóságát.

 - Hogy van az új diákunk? - fordult az igazgató felé pedagógustársa, Minerva McGalagony, mikor mindketten helyet foglaltak a tanári étkezőasztalnál. - Nem hozott túl jó ajánlást a Beauxbatons-ból, pedig a jegyei kiválóak.

 - Valóban? - kerekedett el a beszélgetésbe csatlakozó Flitwick professzor szeme. - Akkor ugyan mi lehet vele a probléma?

 - Dühkitörésekről, összetört tárgyakról és sérült diákokról szól a fáma - mesélte látható élvezettel Dumbledore, aki imádott pletykálkodni. - Azt mondják, rémisztő rohamoktól szenved az ifjú.

 - Jaj, milyen ijesztő! - sikkantott fel Flitwick. - De ugye, a tanárokat nem bántja az a fiú?

 - Nem, csak a diákokat - felelte Dumbledore, de Flitwick megkönnyebült arcára pillantva hozzátette (a lehető legvészjóslóbb hangján) - De ki tudja, bármi megeshet, elvégre Luther elképesztően elmebajos tud lenni, ha rájön az ötperc.

  - Juj! Juj! Juj! - sikoltozott Flitwick, majd lezuhant a földre, és görcsösen rángatózni kezdett. Dumbledore elégedetten pillantott rá.

 - Luther? - érdeklődött McGalagony, aki próbálta figyelmen kívül hagyni a pad alatt vergődő apró tanárt. Ez elég nehezére esett, ugyanis a professzor kopasz feje búbja minduntalan beleütközött az idősödő hölgy székébe. - Mi a teljes neve a fiúnak?

 - Luther. Csak Luther - jelentette ki drámaian Dumbledore, majd közelebb hajolt a nőhöz. - Úgy hallottam a szülei kitagadták, miután megpróbálta zöldségekkel teletömni a szájukat. Erőszakosan.

 - Milyen borzasztó! - hördült fel Vonessa Demort professzor, aki abban a pillanatban tipegett oda vérvörös lakk magassarkúin a tanári asztalhoz. Miss Demort eleget tett az általános elvárásoknak, melyek külseje láttán fogalmazódtak meg az emberekben: mint a legtöbb nagydarab, afroamerikai asszony, ő is kiváló énekhanggal rendelkezett, jól főzött, és nem utolsó sorban szerette zaklatni a fiatal fiúkat. Házának, a mardekárnak ifjai kevés dologtól féltek, de Miss Demort alakját igen sokszor kellett felvennie a mumusnak, mikor egy-egy diákkal találkozott.

 - Ne aggódjon, Miss Demort. Én itt vagyok, hogy megvédjem magát - ajánlgatta Dumbledore, akinek kedvelt hobbija volt - természetesen a pletykálkodástól és szarkavarástól eltekintve -, hogy nagymellű nőkkel flörtöljön. Miss Demort pedig, akiben "volt anyag", kétségkívül ebbe a kategóriába tartozott, így gyakran részesült az igazgató perverz bókjaiban, s vált áldozatává flörtölési kísérleteinek. Ezeket nem fogadta kitörő örömmel, mi több, úgy tetszett, mintha kifejezetten taszítaná őt a csábos férfi.

 - Erre semmi szükség, Dumbledore - közölte hidegen a nő, letéve tomporát Flitwick megüresedett helyére (a tanár még mindig az asztal alatt rángatózott, ám lassan, de biztosan megindult közben a diákok felé). - Na, mikor szolgálják már fel a vacsorát?!

- Hamarosan, kedves, hamarosan - mosolygott sejtelmesen Dumbledore a nőre (de azt még ő maga sem értette miért). - De előtte egy rendkívül fontos bejelentenivalóm lenne a diákok számára. KUSSOLJATOK, BÜDÖS KIS GENYÓK!

A professzor utolsó mondatátát a mágikus megafonba süvítette (amit a háta mögül húzott elő, mint ahogy a simsek szokták). A teremben azonnal csend lett, mire az igazgató vidáman elvigyorodott,  és rákacsintott a diákokra. - Természetesen vicceltem. Nem vagytok büdösek. Mármint néhányótok kivételével. - Itt a professzor jelentőségteljes pillantást vetett a Mardekár asztalánál helyet foglaló Crakra, aki éppen a fülét turkálta. Dumbledore-t látványosan kirázta a hideg.

 - Óriási szerencsében van részetek - közölte jóindulatúan a tanár, mikor magához tért az első sokkból, melyet a mardekáros fiú látványa okozott. - Egy kivételes képességekkel rendelkező, és... úgy vélem, minden más tekintetben is különleges fiú lesz mától iskolánk diákja. És - mivel intellektusa világszerte híres - úgy döntöttem, ő lesz házának új prefektusa!

A diák- és tanársereglet egy emberként morajlott fel a hír hallatán. Mind a négy ház prefektusai aggodalmas pillantásokat váltottak - mi lesz, ha őket túrja majd ki helyükről ez az új zsenigyerek? Szerencséjükre a pedagógusok legtöbbje szintén furcsán nézett Dumbledore-ra az ötlet hallatán.

 - De igazgató úr - próbálkozott McGalagony -, a prefektusokat már nyáron kiválasztottuk, és mindannyian remekül végzik a munkájukat!

 - Az... mindegy - közölte Dumbledore, majd hirtelen felemelte a kezét, kitartotta az ördögvillát, és elkiáltotta magát: - Éljen az anarchia!

 - Ez rosszabb, mint az évnyitó - jegyezte meg halkan McGalagony, és kezébe temette az arcát.

 - Most, hogy ezt megbeszéltük - fűzte tovább mélyenszántó gondolatait Dumbledore -, ideje, hogy bemutassam nektek új diáktársatokat. Luther, kérlek, fáradj be!

Ebben a pillanatban kitárult az ajtó, és egy félénk, vörös hajú fiú lépett be rajta. Mindenki nagy döbbenetére az új diák nem rendekezett egyetlen szál szempillával sem, s mi több, szemöldöknek is híján volt.

- Fúj, de csúf - hallatszódott egy meglepett suttogás valahonnan. Mindenki nyakát tekergetve kémlelt körbe a teremben, a gúnyolódót keresve. Dumbledore professzor kissé lejjebb csúszott hatalmas székén. Luther minden bizonnyal nem hallotta a gonosz megjegyzést, mert zavartalanul folytatta tovább az útját a tanári asztal felé, néha-néha szégyellősen rámosolyogva társaira.

- Nem is tűnik elmebetegnek - jegyezte meg halkan Flitwick professzor, aki a rángása befejeződése után visszamászott VOLNA székére, ha Miss Demort nem foglalta volna el - így az asztalon foglalt helyet.

Dumbledore mély csalódással konstatálta a fiú megdöbbentő nyugodtságát, azonban hirtelen mentőötlet jutott a fejébe. A semmiből elővarázsolt egy méretes sárgarépát, amivel (egy jól irányzott dobásnak köszönhetően), egyenesen Luther homlokát találta el.

- Haha! Most jól megkaptad! - kacagott fel a professzor, és felugrott ültőhelyéből. - Pacsit! - kiáltotta McGalagonynak, s miután rájött, hogy a tanárnő nem hajlandó belecsapni tenyerébe, kezét továbbra is fenntartva végigfutatta tekintetét a diákseregen. - Valaki adjon egy pacsit, mielőtt DÜHBE JÖVÖK! - harsogta erőszakosan.

            Egy ideig az égegyadta világon semmi se történt; legalábbis attól eltekintve, mindenki olyan pillantásokat vetett az igazgatóra, mintha kétségbe vonták volna annak elmeállapotát. Luther cinikus tekintettel rágcsálni kezdte a hozzávágott répát (sok mindennel fel lehetett idegesíteni őt, ám a zöldség nem ezek közé tartozott - mi több, a sárgarépa kifejezetten nyugtató hatással volt rá, arról nem is beszélve, hogy a látását is javította). Végül aztán Peter Pettigrew tört meg elsőként, aki odafutott az igazgatóhoz, és belecsapott annak tenyerébe. Akcióját Dumbledore egy férfias mellökéssel, az ötödéves fiú barátai pedig lenéző pillantásokkal, illetve nyögéssel jutalmazták.

 - Most pedig, hogy túlestünk a formaságokon, itt az ideje, hogy kiderítsük, melyik ház diákságát gazdagítja majd a mi üdvöskénk! - indítványozta Dumbledore. - Minerva, kérlek, hozd ide a Teszlek Süveget.

 A diáksereg feszült figyelemmel követte a tanárnő minden mozdulatát. Mikor McGalagony visszakerült kezében a mágikus fejfedővel, mindannyian visszafojtott lélegzettel figyelték Luthert, s magukban elmormoltak egy-egy gyors imát. Legtöbben persze azért könyörögtek, nehogy hozzájuk kerüljön az új fiú - Luther, bár viselkedése mindeddig a normálisság hamis látszatát keltette, olyannyira ocsmány volt, hogy minden bizonnyal elment volna tőle még a Crakhoz hasonló zabagépek étvágya is.

 - Szerintem a mardekárba fog kerülni - fejtette ki véleményét Peter Pettigrew, mikor helyet foglalt a griffendél asztalánál. - Egyszerűen kizártnak tartom, hogy máshova osszák be!

 - Nem olyan biztos az - ellenkezett James Potter. - Mi van, ha ő is lefizette a Süveget, mint Van der Wilsék?

 - Micsoda buta pletyka ez? Még hogy Van der Wilsék lefizették a Teszlek Süveget! - adott hangot felháborodásának Remus Lupin, a négyesfogat leginkább földhözragadt, logikusan gondolkodó tagja. - Fogadjunk, hogy ezt is Dumbledore-tól hallottad!

 - Szó ami szó, tényleg ő mondta - vallotta be James.

- Csss... mindjárt a fejére teszik a süveget! - suttogta hangosan Peter, mire Sirius jótékonyan lekevert neki egy taslit a ,,csüttölés" miatt.

Míg Peter az ütés helyét dörzsölgette (és megpróbált minél szenvedőbb arcot vágni), addig Luther a répát szkeptikus arccal rágcsálva elhelyezkedett a széken és várta, hogy McGalagony professzor a kobakjára tegye a Teszlek Süveget.

Minerva McGalagony undorodva pillantott a fiúra, majd egy lemondó sóhajjal ráhelyezte a fiú fejére a mágikus kalapot.

A teremben teljes némaság uralkodott, csak Luher egyenletes ropogtatása hallatszódott. Eltelt egy perc, két perc, öt perc... és a süveg még mindig nem mondott semmit. Dumbledore professzor idegesen kezdett dobolni ujjaival az asztalon, s vágyakozva pillantgatott a vécé irányába.

Hagrid szemhéjai egyre gyakrabban csukódtak le - csupán idő kérdése volt, mikor kezd el hangosan horkolva aludni. Crak gyomra ötmásodpercenként megkordult. Mindenki a süveg döntését várta.

- Nos, hova kerül Luther, Teszlek Süveg? - szólította meg a méretes fejfedőt McGalagony, miután az már lassan huszonkét perce döntésképtelenül ült a vörös fiú fején.

- NEM TUDOM! - vágta rá ingerülten az elvarázsolt kalap. - OLYAN HANGOSAN ROPOG, HOGY NEM HALLOM A GONDOLATAIMAT.

McGalagony habozás nélkül odacsörtetett a még mindig nyugodtan rágcsáló fiúhoz, majd egyetlen mozdulattal kirántotta szájából a sárgarépát, és a Nagyterem másik végébe hajította.

- Hé! - kiáltott fel dühösen Luther, de a tanárnő szigorú pillantása láttán azonnal elhallgatott.

- Áh, máris jobb! Köszönöm, Minerva! - A süveg hangja sokkal megkönnyebülten hangzott. - Nos, a döntésem pedig... GRIFFENDÉL!

A griffendéles asztalnál ülő diákok egy emberként mordultak fel, de ijedelmük nem sokáig tartott, ugyanis a süveg vidáman hahotázni kezdett.

- Haha! Ha láttátok volna az arcotokat! - a Teszlek Süveg annyira nevetett, hogy a könnye is kicsordult. - Na jó, az igazi háza az új - és meglepően csúf - diáknak nem más mint a.... HOLLÓHÁT!

 A hollóhátasok, akik már éppen kezdtek volna megnyugodni, rögvest kétségbeestek, míg a három másik ház tagjai megkönnyebbülten felsóhajtottak. Luthert egyik reakció sem hozta ki a sodrából; afféle sztoikus nyugalommal foglalt helyet Hiromi Yama-Moto barátja, Zeke mellett.

 Dumbledore, aki a rövid intermezzo alatt elvégezte a dolgát a vécén (magyarul: KAKKANTOTT), elégedett arccal libegett vissza a Nagyterembe, és így szólt:

 - Most, hogy ez a bonyolult ügy is elintéződött, és - mint előzőleg említettem - Luther a Hollóhát prefektusává vált... - Dumbledore itt gonosz vigyort küldött a Hollóhát eddigi fiú prefektusa, Nemesis Blake felé, aki sértett arcot vágott -, ...itt az ideje, hogy...

 - Együnk? - kérdezte reménykedve a vadőr, Rubeus Hagrid.

 - Nem, nem eszünk még, te bélpoklos szőrgolyó! - förmedt rá barátságtalanul a férfira Dumbledore. - Mint mindannyian tudjátok, holnap ünnepeljük Guy Fawkes napját, és az alkalomból egy kis meglepetéssel készültem nektek! - A férfi egy kis szünetet tartott, ám mivel a Nagyteremben továbbra is csend honolt, megköszörülte a torkát, és folytatta. - Arra gondoltunk a pedagógustársaimmal... na jó, valójában csak az én zseniális ötletem volt... hogy szervezünk egy szabadtéri rendezvényt... azaz egy úgynevezett "bulit!"

 A gyerekek élénk csevejbe kezdtek. Ugyan Dumbledore professzor partijai egytől-egyig arról szóltak, hogy képtelenebbnél képtelenebb párocskákat hozzon össze rajtuk, de a vad és féktelen bulizás, és az esetlegesen becsempészett lángnyelv whiskyk gondolata minden diákot izgatottá tett.

 - És a legjobbat még nem is mondtam! – kuncogott fel sunyin (belül sunyin mosolyogva) az igazgató. – Majdnem mindenkinek választottam egy megfelelő partnert a holnapi estére. A párotok nevét Frics úr az ágyatokra tette egy-egy RÓZSASZÍN és ILLATOSÍTOTT cetlin.

 - Saját kezűleg írtam meg őket! – húzta ki büszkén magát Dumbledore, majd hirtelen hivatalos hangra váltva folytatta mondanivalóját. – Nincs csere, reklamációt nem fogadunk el. Dumbi&Dumbi Részvénytársaság, Roxfort, igazgatói iroda.

 A diákokon újabb morajlás futott végig. Mindenki azt találgatta, hogy az idős, szarkeverő férfi vajon kihez osztotta be őket.

- Remélem engem Hi-… - kezdett bele mondatába Lupin, de hirtelen elvörösödött, és elharapta a mondat végét.

 - Mit mondtál, Remus? - fordult felé Peter, akinek semmi se kerülte el a figyelmét.

 - Azt mondtam, hogy... remélem, engem valami hihetetlenül jó csajjal osztott be - motyogta zavartan Lupin, majd a barátai döbbent tekintete láttán hozzátette: - Nagyon kanos vagyok mostanában!

 Eközben a mardekár asztalánál is nagy volt a zavar. Minden lány abban reménykedett, hogy Dumbledore az ő párjukként jelölte ki a ház legvonzóbb fiúját, Lucius Malfoyt.

 - Csakis én lehetek a megfelelő pár számára! - jelentette ki a sötét hajú, elegáns lány, Florence Ulrich. - Mindketten gazdagok vagyunk és szépek! Mi más kell egy kapcsolathoz?

 - Ne reménykedj, Flo! - szólt közbe Monstro barátságtalanul. - Dumbledore Lucius/Poppy shipper. Ők az OTP-je - közölte, miközben egy hatalmas adag törtkrumplit kanalazott a tányérjára. Mikor ugyanis Dumbledore befejezte a beszédét, a házimanók néhány egyszerű varázslat segítségével rögtön megrakták étellel az asztalokat - a kiéhezett diáksereg legnagyobb örömére.

 - Most sincsenek itt - közölte Florence utálattal, és úgy tekintett körbe, mint akinek most tűnik fel először Luciusék hiánya.

 - Igen, Lucius balesetet szenvedett edzés közben, és mivel nem javult az állapota, Poppy lekísérte Madam Pomfrey-hez. Hát nem nagyszerű? - lépett oda hozzájuk Dumbledore, természetesen kaján mosollyal az arcán.

-          Hát nem az! – vágta rá Flo, majd dühösen teletömte a száját egy fél csirkecombbal.

-          De, nyugalom,  Miss Ulrich, tökéletes párt találtam magácskának is – kacsintott rá pajkosan az igazgató.

A lány szeme felcsillant, gyorsan lenyelte a csirkét, majd izgatottan fordult Dumbledore-hoz.

-          Ki az professzor úr? Kérem, mondja meg…

-          Sajnálom, Miss Ulrich, de nem tehetem – mosolygott Dumbledore, majd visszaindult a tanári asztalhoz. Félúton azonban már nem bírta ki, visszaszaladt a lányhoz, és ijesztően vihogva felkiáltott:

-          Monstro lesz az!

 - Neeeee!... - sikoltott fel kétségbeesetten Florence, mire Dumbledore sértett arcot vágott.

 - Ugyan miért ne? - kérdezte, felhúzva görbe orrát. - Jó családból származik, és nem is olyan rossz képű, kiváltképp, ha egy farönkhöz, vagy Lutherhez hasonlítjuk.

 A Dumbledore által mondottakban tagadhatatlanul sok volt az igazság, így Florence nem is tudott mit válaszolni rá. Duzzogva folytatta tehát a táplálkozást, reménykedve abban, hogy majd talál alkalmat a Lucius-szel való táncra.

 - Dumbledore professzor, Dumbledore professzor! - szaladt oda a férfihoz ekkor egy elsős griffendéles kislány. - Nekünk is tetszett keresni partnert? Mert én Nemesis Blake-kel szeretnék lenni!

 - Merlinre, dehogy! - háborodott fel Dumbledore. - Szeretem a szép párokat és a szerelmet, de nem vagyok pedofil.... bármit is terjesszen rólam Minerva. Ami a lényeg: csak ötöd-, hatod- és hetedévesek jöhetnek a partira! A többieknek Bimba professzor szervez játszóházat Hagrid disznói között.

- A disznók közt? – A kislány szeme - a professzor legnagyobb bánatára - , ahelyett, hogy csalódottságot tükrözött volna, csillogni kezdett. – Jaj, az sokkal jobb, mint Nemesis Blake!

Megyek, elújságolom Islának! – A kislány másodpercek múlva már a legjobb barátnőjének újságolta a legfrissebb híreket.

Mindeközben a hollóhátasok asztalánál enyhén szólva nyomott volt a hangulat.

Ennek legfőbb oka Luther volt, aki még az előbbinél is hangosabban ropogtatta a zöldségeket, amivel megpakolta tányérját.

Abban a pillanatban, ahogy a fiú egy méretes kukoricáért nyúlt, a mellette ülő Hiromi Yama-Motónál betelt a pohár. Egyszerűen nem bírta tovább hallgatni Luther rágásának hangját, s elege volt a ,,friss zöldségek üdítő roppanásaiból” – hogy a vörös hajú fiút idézze.

Ahelyett, hogy folytatta volna az egyoldalú (és meglehetősen unalmas) bájcsevejt a fiúval, inkább a másik oldalán ülő barátjához, Zeke-hez fordult.

- Mit gondolsz, kicsim, Dumbledore professzor egymáshoz osztott be minket? – érdeklődött kedvesen mosolyogva.

 Zeke már válaszra nyitotta volna a száját, ám mindkettejük legnagyobb meglepetésére Luther szólalt meg, kukoricadarabkákat köpködve a négy égtáj felé:

 - Nem, semmi esetre sem.

 - Hogy úgy? És ha szabad tudnom, miért nem? - fordult felé Zeke felvont szemöldökkel. - Hiromi és én már több, mint fél éve együtt járunk!

 - Erről beszélek - vonta meg a vállát Luther, miközben hámozni kezdett egy ízletesnek tűnő hagymát. - Az igazgatótok azt mondta, szereti az anarchiát. Ugyan mi örömét lelné abban, hogy olyanokat hoz össze, akik már amúgyis szerelmesek? Viszont meglepő fordulat lenne, ha engem jelölne ki a párodul - jelentette ki Luther, ám Hiromi döbbenten konstatálta, hogy szavait nem hozzá, hanem Zeke-hez intézte. Ez barátjának is feltűnt, s arca rögtön lángba borult az abszurd feltételezés hallatán.

 - Hogy én?! Hahaha... jó vicc...

 - Nem vicceltem - közölte faarccal Luther, és érzékien beleharapott a hagymába. Zeke jobbnak látta, ha inkább másra tereli a szót; Hiromihoz fordult tehát a következővel:

 - Bármi is legyen, azt szeretném, ha holnap nekem ígérnéd az első és az utolsó táncot!

-  Ó, Zeke – Hiromi arcát elöntötte a pír. – Természetesen…

Zeke arca gyanúsan közeledni kezdett a lány felé, így Luther jobbnak látta félbeszakítani a párocska turbékolását.

- Egyél egy kis brokkolit, Zeke! – kiáltott fel hirtelen, majd Hiromin áthajolva egy zöldséget dugott a fiú szájába, aki ettől azon nyomban fulladozni  kezdett.  – Ugye, milyen finom? – vigyorgott a veres fiú, majd a saját szájába is betömött egyet a ,, mennyei étek"-ből.

Hiromi vadul  csapkodni kezdte barátja hátát, egészen addig, amíg a félig megrágott, nyálas brokkoli a fiú szájából, a vele szemben ülő Alice ölébe nem esett.

- Jaj, ne haragudj, Alice – kért bocsánatot azonnal a fiú, miután abbahagyta a köhögést.

 - Hohoho! - nevetett géphangon Luther. - Én egy nagyon trükkös ember vagyok! - tette hozzá gyorsan, ha valaki esetleg nem vette volna észre.

 - Teljesen hülye vagy! - förmedt rá Hiromi, miközben szalvétájával máris hozzálátott Alice ölének, illetve Zeke szájának tisztogatásához. - Egyáltalán nem higiénikus dolog zöldségeket nyomkodni más emberek szájába! Mi van, ha megfertőzted valamivel szegény Zeke-et?

 - Ha bármivel is megfertőztem, az a stílusom - düllesztette ki a mellét büszkén Luther, mire Hiromi lemondóan sóhajtott egyet, és miközben a leveseskanálért nyúlt, elfordította a tekintetét a fiúról. Elvégre ő sem akarhatta, hogy idő előtt elmenjen az étvágya.

 - Ezek után nagyon kíváncsi vagyok rá, hogy kit jelölt ki az Ő partneréül az öreg - morogta Zeke. - Való igaz, néha nagyon ostoba párokat tud összehozni... engem egyszer egy hetedéves mardekáros lánnyal hozott össze, Carmen Bulstrode-dal... nagyon megrázó volt.

 - Minden rendben, Zeke - mosolygott rá barátjára Hiromi, majd felpillantott. - Szerinted miért bámul ide olyan furcsán Remus Lupin?

 - Gondolom, Luther miatt - vágta rá a barna hajú srác. - Jól ért ahhoz, hogy keltsen feltűnést...

- Meglehet – felelte a lány, majd ismét a griffendéles fiúra szögezte tekintetét. Minden bizonnyal Lupin észrevette, hogy Hiromi őt nézi, így olyan gyorsan fordult vissza az asztalához, amilyen gyorsan csak bírt.

-  Mit néztél, Holdsáp? – érdeklődött Peter vidáman, miközben telelapátolta a tányérját egy jó nagy adag azonosíthatatlan eredetű moslékkal, ami valamilyen furcsa okból a fiú nagy kedvencévé nőtte ki magát a Roxfortban eltöltött évek folyamán.

 - Á, s-semmit… - motyogta a fiú, fülig elpirulva. – Csak azt az idióta Luthert… az előbb majdnem megfojtotta Zeke-et egy brokkolival. Szegény Hirominak kellett feltörölgetnie az undi darabkákat… - a lány nevének kiejtésekor Remus arca az előbbinél is mélyebb vörös színre váltott.

- Az szívás – jelentette ki Peter, majd a Tekergők többi tagját is bevonva a beszélgetésbe jó hangosan megkérdezte, mit gondolnak, ki lesz az ő partnere.

 - Fogalmam sincs, Farki - vonta meg a vállát Sirius. - Gondolom, valami csicska.

 - Jó esetben! - fűzte tovább barátja gondolatait James. - Mert az is megeshet, hogy egyáltalán senkit se jelölt ki neked Dumbó. A NAGYON RÁNDÁ emberekkel ez is megesik néha... ismertem egyszer egy hugrabugos csajt, akinek Dumbledore soha nem jelölt ki senkit... aztán nemrégiben öngyilkos lett.

 - Ezt is csak Dumbledore mondta neked, igaz? - fordult felé Sirius, mire James ünnepélyesen bólintott.

 - Én azt mondom, még mindig jobb egy mérsékelten szép lánnyal jönnöd, mint a kicsikkel játszani a disznóólban - jelentette ki fontoskodóan Remus, mire Peterből kiszakadt egy mély sóhaj.

 - Tényleg, Regó még nem is jöhet a partira! - döbbent rá Sirius, majd hangosan, kárörvendően nevetni kezdett. - Ó, szegény öcskös! El tudom képzelni, milyen jól fog szórakozni!

- De Sirius, ott is történhetnek érdekes dolgok – próbálkozott Remus, de a képtelen kijelentés hallatán ő sem tudott elnyomni egy széles mosolyt.

- Én nem akarok csicskával bulizni… - siránkozott Féregfark. – Fogadjuk, ti mind jót kaptok, és az enyém lesz a legrosszabb…

- Ezt csak garantálni tudom neked, Féregfark – kuncogott James. – Sajnos mindhármunkat sokkal előnyösebb külsővel áldott meg az élet, mint téged.

Féregfark nagyot sóhajtott, és a vacsora többi részében azon gondolkodott, vajon kit rendelt mellé Dumbledore professzor.

A válaszra azonban nem kellett túl sokat várnia, ugyanis az igazgató hamarosan útjára bocsájtotta a diákokat.  Féregfark elsőként rontott be a többi tekergővel közösen birtokolt szobájukba, lecsapva az ágyán pihenő kis cetlire.

 Az alacsony fiú olyan kapkodó mozdulatokkal hajtogatta szét a rózsaszín, francia parfümtől illatozó lapocskát, hogy Siriusnak egyszerűen muszáj volt megállnia, hogy barátja válla fölé hajolva tegyen egy gúnyos megjegyzést:

 - Nagyon izgatott vagy, Farki... lássuk, kit kaptál! - Azzal, mielőtt Peter megláthatta volna, kit szánt neki Dumbledore, Sirius kikapta a kezéből a lapocskát, és gyorsan elolvasta a nevet, ami rajta állt.

 Féregfark szíve megállt egy pillanatra, mikor látta, milyen kaján mosolyra húzódik Sirius szája.

 - Tévedtél, Remus! - közölte végül a fiú -, ennél még a disznóól is jobb lett volna!... - És annyira elkezdett nevetni, hogy nem is jutott szóhoz a továbbiakban.

 - Miért, kit kapott Peter? - lépett oda Remus is, és vetett egy pillantást a lapocskára. - Cordelia Beckford? Ő elég normális lány, mi vele a probléma?

 - Én sem értem - közölte James, aki hátát a baldachinos ágy egyik oszlopának támasztva azon igyekezett, hogy elrejtse csalódottságát. - Sirius valamiért ki nem állhatja. Te mit gondolsz róla, Peter?

 - Én... én... - Féregfark elvörösödött, s boldog elragadtatásában végigvetette magát az ágyán. - Én annyira örülök, hogy azt el sem tudom mondani!!

Sirius vágott egy fintort, majd Lupinhoz fordult.

- Te kit kaptál, Holdsáp? – érdeklődött, de mielőtt a fiú válaszolhatott volna, Féregfark elugrált előtte.

- Úristen, mit vegyek fel? A zöld pólómat, vagy a fehér kötött pulcsit?

 Vagy az kövérít? Jaj, mondjátok meg, mit tegyek!

- Tök mindegy, mindenben ugyanúgy nézel ki – tolta félre Sirius a fiút, majd ismét Lupinhoz fordult. – Na?

- Nicolette Samara… azt sem tudom, ki ez – ráncolta össze a homlokát a papírdarabra meredve.

- Én tudom! – rikkantotta Farki. – Egy hollóhátas lány… és egy szemöldöke van…

Lupin felsóhajtott, majd eldőlt az ágyán.

- És összenőtt neki, vagy az egyik leesett? – morogta, miközben arcát kezeibe temette.

 - Már leesett párszor, de össze is van nőve - magyarázta Peter, majd elnevette magát. - Hahaha! Még hogy én kapom majd a csicskát! Nekem ezerszer jobb nőt talált Dumbledore, mint neked! Mit szólsz, Holdsáp?

 Lupin megforgatta a szemét.

 - Engem igazán nem érdekel ez az egész.

 Petert azonban láthatóan nem elégítette ki a válasz, így inkább a négyesfogat másik két tagjához fordult.

 - James, Sirius, ti is nézzétek meg, kit kaptatok! - ugrált előttük a fiú. - Na, na, biztos nem olyan rossz!...

 - Hmm... - Sirius igyekezett lazának látszani, miközben kibontotta a maga rózsaszín lapocskáját, elmerengve azon, hogy vajon mikor talált Dumbledore annyi időt, hogy több száz üzenetet írjon meg cikornyás betűkkel... a francia parfümről nem is beszélve.

 Mindez azonban már nem érdekelte, mikor meglátta, kit szánt neki az igazgató.

 - Höpöcsöjjö Johnson! - jelentette ki diadalmasan, mire barátaiból egyszerre robbant ki a nevetés.

 - Jó, jó, röhögjetek csak! - vetette oda Sirius az ágyukon fetrengő, egyszerre könnyező, s egymást hasát csapkodó haverjainak. - Tényleg hülye neve van, de a teste... akár egy istennőé!

- Hö…hö…höpöcsöjjö… - Lupin majd’ megfulladt a nevetéstől.

- Ha ha ha… marha vicces – morogta Sirius, majd lehuppant saját ágyának szélére, és durcásan pillantott barátaira. – Na, és te kit fogtál ki, Ágas? Ha szerencséd van, akkor Höpöcsöjjö ikertestvérét, Kaxiturcsijájót kapod! – Az újabb röhejes név hallatán a többi fiúra ismét rájött a röhögőgörcs, így arra, hogy kit kapott James, csak hosszú percek után derült fény.

- Evans? – ráncolta össze a homlokát a fiú, ahogy a papíron lévő névre tekintett. – Dumbledore Lily Evanst adta nekem párnak? Nem tudja, mennyire utál? Szerintem simán berúgott az öreg… bár neki részegen is vág az agya. Mesélte, hogy egyszer tizenhárom halálfalót intézett el egyetlen pálcaintéssel, pedig előtte lecsúszott neki vagy hat üveg Lángnyelv Whiskey…

 - Ágas! Hányszor mondjam neked, hogy amit Dumbledore mond, annak a fele se igaz! - teremtette le barátját Remus, mikor végre magához tért. - Nagy pletykafészek az öreg, de nem kell minden szavát készpénznek venni...

 - Cordyval megyek a buliba! Cordyval megyek a buliba!... - énekelte zavartalanul Peter, miközben fenékrázós tánccal körbeugrándozta az ágyát, és arra gondolt, milyen tökéletes, romantikus estét tölt majd együtt szíve hölgyével holnap.

 Nem messze tőlük, a lányok hálókörletében Cordelia korántsem örült ennyire Dumbledore választásának.

 - Peter Pettigrew?! - fakadt ki a lány. Mivel szobatársai már magára hagyták, az egyetlen, akinek elpanaszolhatta bánatát, macskája, Kamion volt. A fekete kiscica aranyos nyávogás kíséretében masírozott át Cordy ágyán, csak hogy gazdája ölébe telepedhessen, s vigasztalóan hozzábújhasson. - Ezt egyszerűen nem hiszem el! Mi közöm van nekem Peter Pettigrew-hoz? Az a srác tisztára csicska!

Kamion egyetértően nyávogott.

-          Komolyan mondom, ennél még az a fura új fiú is jobb lett volna! Hogy is hívják… Ludor… vagy Luka? Ja, igen… LUTHER. Milyen béna név… Na mindegy – gondolkozott el egy pillanatra a lány, majd megrázta a fejét. – De akkoris! Mi a jó eget fogok csinálni holnap ezzel az idiótával?

*