Míg Poppy és Cordy a gyengélkedőn töltötték az idejüket, addig Hiromi szorgalmasan rótta a kilométereket a fehér hóban Hódpapával, aki legújabb életcéljának tekintette, hogy a kedves, bár kissé ázsiai lányt akciódús történeteivel szórakoztassa.

 - Szóval ottan állok szemtűl szemben a Terminátórral, és aszongya nekem… HÉJ, te, HÁUD! ÉN BIZA FÉLEK TŐLED! Erre én asszondom, NE TEGEZZÉL, HE! – magyarázta heves karmozdulatokkal, miközben Hiromi kétkedő pillantásokat küldözgetett felé.

- Oszt az lett a vége, hogy úgy elvertem azt az aslanverte anyámasszonykatonáját, hogy nem maradt belőle más, csak alkatrésznek való' - fejezte be érdektelen sztoriját Hódpapa, és - természetesen parasztos - röhögésbe kezdett.

 - Ez mind nagyon izgalmas - felelte udvariasan Hiromi, jóllehet cseppet sem érdekelte az állat unalmas dicsekvése -, de meg tudnád mondani, Hódpapa, hogy mikor érünk Nick Jonashoz? Nagyon fázom, és... a barátom vár rám...

 - Hát megáll az eszem me' körbenéz! Még van képed itt türelmetlenkedni, éé? Hát örüljé' neki, hogy elviszlek, teee, csíkszemű! Ó, mert Tokióba' ferde szemmel nézik a leányt... - fogott bele egy dalba a hód, ám Hiromi váratlanul lepisszegte.

 - Hallottad ezt?

- Jáj, bocsássálmegmán’ ez biza én vótam – vallotta be Hódpapa. – Nem olyan jó mán a bélmüködéssem, mint hajdanában.

- Nem, nem az – vágott közbe Hiromi, bár közben a kezével SZAGELHESSEGETŐ mozdulatokat tett. – Mintha ott…

megreccsent volna egy ág – suttogta, bizonytalanul abba az irányba mutatva, ahonnan a hangokat hallani vélte.

- Jaj, nem vót ottan semmi! – motyogta Hódpapa, ám kissé riadt szemeket meresztgetett a mutatott hely felé. – Mindesetre… nézzed megfele mostan…

 Hiromi bosszankodva pillantott a rühes állatra. Prefektusként hozzá volt szokva ahhoz, hogy kövesse mások utasításait, ám kizárólag olyan emberek szavának engedelmeskedett, akik az iskolai hierarchiában felé tartoztak. Mivel a kisebbeknek és ostobábbaknak ő parancsolt, cseppet sem volt ínyére, hogy egy erős tájszólással beszélő hód ugráltassa, ám mivel láthatóan kísérőjének egyáltalán nem állt szándékában megnézni, mi lehet a rejtélyes hang forrása, az ázsiai lány végül úgy döntött, maga deríti fel a terepet. Bizonytalanul lépett közelebb ahhoz a bokorhoz, ahonnan vélhetően a hang érkezett, és félrehajlította az egyik ágat...

 - Merlinre! - sikkantott fel meglepetten. Egy lófejű, göndör hajkoronával rendelkező faun kuporgott a hóban, aki a kiáltást meghallva apró szemeivel hunyorogva pillantott fel Hiromira.

- Heey yoou! Heeey yooou! Now we into something new! – énekelte az ijedt és kissé rándá fiú, miközben elszántan mutogatott Hiromira.

A diáklány meghökkenten pillantott a kuporgó… lényre, aki szemmel láthatólan szerette dalban kifejezni az érzéseit.

- B-bocsánat, csak hangokat hallottam és… - kezdett bele a mentegetőzésbe Hiromi, ám a fiú félbeszakította egy újabb dallal.

- She might be paranoooid!... Can someone stop the noooise? She is paranoooid! – dalolta, miközben felpattant ültőhelyéből, s e heves mozdulatnak köszönhetően Hiromi egy hatalmas lépést ugrott hátra.

- Hódpapa… azt hiszem, nem ártana mennünk… így sosem érünk el Nick Jonashoz…- suttogta hátra a parasztos hódnak a lány, miközben le sem vette a szemét a még mindig vészesen közeledő fiúról (félt ugyanis, hogy egy óvatlan pillanatban támad – vagy ami még rosszabb; meghallja, amiről beszélnek, s emiatt újabb borzalmas dalba kezd).

- Ho ho OH OH! – kacagott fel parasztosan a hód. Mivel parasztos volt. – Hiszen ő itten a mink nagyurunk, Nick Jonas!

- Ő? – hökkent meg Hiromi. – Komolyan te vagy Nick Jonas, Narnia ura?

-  If you wanna know, here it goes, gonna tell you this… - felelte továbbra is énekelve Nick.

- Mink nagyurunk szeretija dalokat! – magyarázta Hódpapa az ázsiai lánynak. – Vannéki egy együttese, úgynevezett BÁNDÁJA is néki…

- I'm trying to do my best to impress… - dugta be ekkor közéjük lószerű fejét Nick Jonas és hevesen bólogatva pillantott Hiromira.

 - Midőn elérkezett mihozzánk a mink nagyurunk - fogott bele a magyarázatba a hód -, örökös a tél. Mer' csak a bándá, a Jónás Fivérek dalait jácca a rádiója, biza, semmi mást, és ettő megbolondút az időjárás...

 - Ez a legostobább indok az örökös télre, amit életemben hallottam - jelentette ki Hiromi lefitymálóan. Láthatóan ez mélyen érintette Nicket, aki sértetten vonult oda hozzá, és hirtelen picsés, négeres mozdulatokat tett, és felkiáltott:

 - It's a SHOWDOWN!

 - Áu! Plusz! Há' magadra haragítottad Nicket, e'! - jajveszékelt Hódpapa, hevesen kalimpálva hegyes karmú, retkes kis kezeivel. - Most mi lesz! A seggünk ki lesz! Nem jucc ki Narniábó' soha!

- I just wanna play my music all night looong.. YEAH! – kiáltotta Nick, majd egy kecses állóspárgával fejezte be a dalt.

- Tapsojjál mán’, mer’ külömbe megsítődik ázá koszos kis Jáunás! – suttogta Hódpapa Hirominak, majd saját, micskes-mocskos, undorító,  rühes kis vakarék kezeivel tapsolni kezdett.

- Hand clapping, earth shaking… - dalolta Nick újfent, mire az ázsiai lány olyan hangosan kezdett el tapsolni ahogy tudott – remélve, hogy sikerül elnyomnia a roppant unalmas, és általa szemétnek bélyegzett dalt.

- Nos, kedves roppant tehetséges Nick Jonas nagyúr– kezdett bele a nyalizásba a lány. – Volnál olyan kedves, és útbaigazítanál? Meg szeretném tudni, merre van a Roxfort… Segítenél.. kérlek? – Hiromi megpróbált minél könyörgőbb és nagyobb (az utóbbi igen nehezére esett, mivel… ázsiai volt) szemeket mereszteni a fiúra.

 - Don't you worry, hey, we're gonna be alright! - kacsintott rá a lányra barátságosan Nick, természetesen ismét dalba foglalva mondandóját. - Gonna be alright! Woo! Yeah!

 - Ezt igennek vehetem? - kérdezett vissza zavarodottan Hiromi.

 - Egy feltételle' - jelentette Hódpapa. Hiromi már kezdte KÚRVÁRa unni, hogy ez a girhes dög mindig belepofázik a dolgok menetébe, és kezdte azt kívánni, bár inkább egyedül indult volna a Roxforthoz vezető út keresésére. Hódpapa lehalkította hangját, hogy a dalos kedvében lévő Nick meg ne hallja. - Vidd magaddal ezt a Jáunás fickót a Rokszfótba, hogy itten Narniába' véget érjen az örökös tél! - suttogta drámaian az állat, majd gyorsan hozzátette, hogy ,,Hinnye!", mikor felismerte, hogy utolsó félmondatában egy szó sem volt kellőképpen PARASZTOS.

 Hirominak egyáltalán nem tetszett az ötlet, főleg mert Nick retardált volt.

Azonban a lány arra a következtetésre jutott, hogyha nem ígéri meg, hogy elviszi a gusztustalan fiút, akkor örökre itt marad Narniában, ezzel a tisztátalan, rühes, micskes-mocskos, parasztos hóddal.

-        Rendben van – mondta kényszeredetten elmosolyodva. – Magammal viszem. - ,,Legfeljebb az út végén bevetem Dumbledore King-Kongos trükkjét, és jól elszaladok” tette hozzá magában.

- Azannya, de hisz’ ez remek! – tapsikolt Hódpapa, észre sem véve, hogy Hiromi undorodva mered koszos kis mancsaira. – Hallotta ez Nick Jonas nagyúr? A kis ferde szemű márhá komcsyn magácskával viszi!

 - You say goodbye, I say hello! - dúdolta kissé hamiskásan a göndör hajú fiú, boldog, széles mosolyt villantva a hódra. Apró szemein látszott, hogy maga is örül, hogy végre otthagyhatja Narnia birodalmát, ám hogy miért, az egyelőre titokban maradt (jóllehet bizonyára ezt is bele tudta volna foglalni egy gagyi Jonas Brothers-dalba).

 - E' milyen csódálatós! - folytatta a lelkendezést a hód. - Há' vége lesz ennek a lábrohasztó, fostos télnek, hűazannyát! Máris útba is igazítlak kettőtököt, mer' bizony nem bírom má' látni az undok pofátokatéé! - tette hozzá, mellyel sikerült lelohasztani az ártatlan mosolyt Nick Jonas arcáról. Narnia ura láthatóan arra készült, hogy egy ballada keretei közt fejtse ki, mennyire megbántotta őt parasztos szavaival az állat, ám Hiromi egy pillantással elhallgattatta.  Bízván abban, hogy rövidre zárhatja a csevegést, gyorsan Hódpapa felé fordult:

 - Nos akkor... pontosan merre is van a Roxfortba vezető út?

- Há' ne tőlem kérdezzed... mondom, HÖ! Nick tuggya az utat... Na tsőő! - jelentette ki a hód, majd hátat fordított a kis csapatnak, és KI TUDJA, MILYEN PARASZTOS hely felé vette az irányt.

- Héé, Hódpapa! - kiáltotta utána Hiromi. - Nem hagyhat egyedül EZZEL! - mutatott rá az épp dudorászó Nickre a lány, ám a hód arra sem vette a fáradságot, hogy egyáltalán megforduljon.

- Ha kő a seggíccségem, akkor szójjá' oszt gyüvök - kurjantotta vissza a bűzös, rühes állat, majd el is tűnt Hiromiék szeme elől.

- Hát jó... akkor azt javaslom induljunk... - dünnyögte Hiromi Nicknek, aki éppen vadul rázta a sejjhaját, miközben egy újabb Jonas-számot dudorászott.

 - Gondolom, te se tudod, merre kell menni, hogy visszajussak a Roxfortba - fordult Hiromi Nick felé. Inkább kijelentés volt, nem kérdés, ám legnagyobb meglepetésére a rándá fiú - Hódpapával ellentétben - egyértelmű utasításokkal látta el őt.

 - To the left, to the left... Everything you own is in a box to the left. In the closet, that's my stuff, if I bought it, please don't touch! - énekelte Nick, magában sunyin mosolyogva (de nem szerelmesen).

 - Hát persze! - csapott a homlokára Hiromi. - Hiszen egy szekrényen keresztül érkeztem ide... Dumbledore szekrényén keresztül! Csak annyi a dolgom, hogy megkeressem, és a másik oldalán visszajutok a kertbe! Hogy ez eddig nem jutott az eszembe! - bosszankodott, ám a csúg XD énekest ez sem hozta ki a sodrából. Nick továbbra is a dalocskát dudorászta, amikor azonban valami szemet szúrt a japán lánynak.

 - Várjunk csak! Ezt a számot ismerem... ezt nem is a te bandád énekli! Egy mugli származású szobatársam hallgatja mindig... ez Beyoncé dala, te kis tolvaj!

 - Hát, ami azt illeti, a Jonas Brothers fogja feldolgozni a következő albumában - szólalt meg ekkor Hiromi legnagyobb meglepetésére normális beszédhangon, magához képest egészen értelmesen Nick.

- Igazán? - vonta fel a szemöldökét kérdőn Hiromi, miután magához tért első döbbenetéből. - Az véletlenül nem... ILLEGÁLIS? - érdeklődött, majd hozzátette - Nem szeretem az illegális dolgokat. Olyan... MOCSKOSAK!

- Hát... ha Beyoncé engedélyezi, természetesen teljesen törvényes - jelentette ki tárgyilagos hangon Nick.

- És...engedélyezte? - folytatta a faggatózást Hiromi, ám Nick úgy tett, mintha meg sem hallotta volna a kérdést.

- Szóval csak annyi a dolgunk, hogy visszamenjünk a szekrényhez, és átmásszunk rajta - hadarta Nick, amolyan ,,témaelterelős"-hangon.

- Hé, Nick...Kérdeztem valamit! - próbálkozott újra Hiromi, reménykedve, hogy a "fiú" tényleg csak nem hallotta a kérdést.

- A SZEKRÉNYBE! BIZA! BEPATTANUNK- harsogta Nick erőszakosan, így Hirominak rá kellett jönnie, hogy a Roxfortba vezető út maradék részét, egy koszos, rühes, dallopó EMBER-ÁLLATTAL kell töltenie. És ez a tény (megjegyzem: érthetően) elszomorította. Igazán. Tökre.

 ,,De legalább már az az undorító hód elkotródott" próbálta vigasztalni magát a japán lány, miközben saját lábnyomait követve a titokzatos birodalom bejárata felé igyekezett. ,,És Nick is kezd egyre emberibben kommunikálni... bár szó, ami szó, még mindig túlzottan bizarr és csúg ahhoz, hogy az ember hosszú távon elviselje" tette hozzá, egy undorodó pillantást vetve a göndör hajú fiúra, akinek ebből semmi se tűnt fel.

 Hiromi egész úton azt tervezgette, hogy fogja elterelni Nick figyelmét, nehogy a fiú is vele tartson a Roxfortba, ám mikor elkérkeztek ahhoz a ponthoz, ahhol megszűntek a lábnyomok a hóban, a lányban megszólalt a lelkiismeret, és elbizonytalanodott. ,,Talán mégis hagynom kéne, hogy velem tartson..."

 - Azt hiszem, ez az átjáró - mutatott egy, egymásra hajoló fák által körbezárt, sötét lyukra Hiromi, majd nagy levegőt vett. - Nézd, Nick, ott van Kin-...

- ÁÁÁ! KIN...G JOE?! - sikkantotta elszörnyedve a fiú. - KÉRLEK, BÚJTASS EL!

- De mi.. - kezdett értetlenkedésbe Hiromi.

- Menj arrébb! - ripakodott rá Nick, majd félrelökte, és bepattant a sötét lyukba.

Hiromi szomorúan felsóhajtott, csalódottan konstatálva, hogy remek terve teljes csődbe ment.

Végül úgy döntött, ez már nem az ő problémája, és nemes egyszerűséggel úgy tesz majd, mintha nem is ismerné Nicket.

,,Ez lesz a legjobb megoldás" bólintott magában, megvonta a vállát, és követte a még mindig ijedten vonagló fiút a Roxfortba vezető átjárón.

                                             ***

A következő, amit észlelt, a mindent körülvevő sötétség volt, mely csak sűrű pislogásának köszönhetően kezdett el – meglehetősen lassan – oszladozni. Ahogy a fénycsíkok egymás után hatoltak át a különös árnyékvilágon, Hiromi Yama-Moto egyszerre elborzadva konstatálta, hogy a piszkos, saras földön fekszik a Roxfort kerthelyiségében, közvetlenül azon szekrény mögött, melyet Dumbledore a Hét perc a mennyországban-játékhoz használt.

 Már hajnalodott, a Nap egyre magasabbra emelkedett a RÁZSÁSZÍNBEN játszó égen; a buli helyszínén pedig az égegyadta világon senki se tartózkodott. Senki – még Nick Jonas sem.

-        Nick! – sikkantotta a hollóhátas, ám hiába: az énekes fiúnak se híre, se hamva nem volt. ,,Lehet, hogy csak álmodtam az egészet” tanakodott a lány, ám hóval borított csizmájára pillantva azonnal rájött, hogy nem csupán képzelgett: az éj során valóban megjárta Narniát. A kérdés már csak az volt, hogy Nick Jonas merre csatangolt el út közben. Ezen gondolkodva aztán Hiromi arra a következtetésre jutott, hogy még jobb is, hogy nem a társaságában látják először a csúg fiút – így könnyebb lesz elhitetni az emberekkel, hogy az tőle függetlenül került a Roxfortba. Épp itt tartott okfejtésében, mikor váratlanul egy hosszú árnyék vetült az arcára. Hiromi hunyorogva pillantott fel.

 - Jó reggelt, Miss Yama-Moto – köszöntötte perverz mosollyal Dumbledore professzor.

- Jó reggel, Dumbledore professzor! - erőltetett mosolyt az arcára a lány.
- Na mizu, mizui mizu?! - rappelte Dumbledore, cholo-s kézmozdulatokkal fűszerezve előadását. - Hol járt az este...khm... ROSSZKISLÁNY?!
- Én... s-sehol... -dadogta a lány, próbálva maga mögé rejteni havas cipőit.

 - Hát persze.. ahogyan én sem próbáltam meg MEGDOLGOZNI Miss Demortot tegnap - kacsintott pajkosan az igazgató. - Nos, ha bármi óhaj-sóhaj-kérdés lenne... az IRODÁMBAN leszek - suttogta, majd megpördült a tengelye körül és hatalmas talársuhogások közepette elvágtatott a helyszínről.

 Hiromi már épp’ felsóhajtott megkönnyebbülésében, hogy a vén kéjenc nem traktálta tovább jelenlétével, s főleg nem kérdezősködött narniai tartózkodásáról, amikor Dumbledore a kastélyba való belépés előtt megpördült a tengelye körül, és átordibált a kerten olyan hangerővel, hogy nem csak a hollóhátas, hanem minden bizonnyal a Roxfort teljes diáksága meghallotta:

-        Ja, és Miss Yama-Moto! Remélem, nem hiszi, hogy az elmulasztott smaccantásért, az éjjeli kimaradásért és a ránk szabadított, kivételesen gusztustalan – bár a lutheri szintet meg nem ütő – fiúért büntetés nélkül marad! Ma este hétkor jelentkezzen Lumpsluck professzornál az alagsori tanteremben! – ordibálta az igazgató eltúlzott arcmimikával, majd minden további nélkül elégedetten belépett a Roxfort kapuján.

Aznap Hiromi mindenkire dühös volt. Dühös volt Dumbledore-ra, mert kitalálta azt a hülye smaccantós játékot. Dühös volt a titokzatos valakire (nem mondok semmi konkrétumot... LUTHERRE), aki elkábította, és a szekrény mögé lökte. Dühös volt magára, mert ahelyett, hogy egyből visszament volna a szekrényhez ÉRTÉKES időt vesztegetett el azzal, hogy egy koszos, rühes hód tanácsaira hallgatva (akire szintén dühös volt) megkereste Nick Jonast (rá is), aki ráadásul valahol ott csatangolt a Roxfort falai között. És végül, de nem utolsósorban, dühös volt Dumbira MÉGEGYSZER, mert büntetőmunkát adott neki mindezért.
Így Hiromi aznap este pontban hétkor igencsak zaklatott állapotban érkezett meg Lumpsluck professzor tanterme elé, ahol megnagyobb meglepetésére már álldogált valaki. (De ki?)

 Kevésbé meglepő módon Lumpsluck professzor volt az illető, akivel gyakran előfordult, hogy saját tantereme előtt álldogált. Vidám integetéssel üdvözölte a szemmel láthatóan magába zuhant Hiromit.

 - Miss Yama-Moto! – üdvözölte a lányt. – Kicsit korán érkezett... a többiek még nincsenek itt.

 - Hát nem egyedül leszek? – kérdezte az ázsiai lány egy fokkal vidámabban. ,,Talán Zeke-et is megbüntették...” jutott eszébe, majd rögtön bűntudata lett, hogy eddig nem is jutott eszébe a koszos kis deszkás barátja.

 - Igen, Miss Beckford és Miss Van der Wils is a segítségére lesznek. Egyébként ne aggódjon, csak a tantermet kell alaposan kitakarítaniuk – tette hozzá jóindulatú mosollyal a professzor, ám épp ellenkező hatást ért el nyugtatónak szánt szavaival: Hiromit a retkes tanterem gondolatától is látványosan kirázta a hideg.

- Na, menjen már be! - taszított egy méreteset a meghökkent lányon a kövérkés bájitalprofesszor, betessékelve ezzel Hiromit a terembe. - Nos, íme, ezt kell eltüntetniük, meg ez... na meg ezt... -mutogatott körbe a teremben Lumpsluck.
- Látom, mi koszos - állította le Hiromi a professzort, mielőtt ő túlságosan belemelegedett volna a mutogatásba. - Ez az egyik olyan dolog, amit bármikor, bármilyen körülmények között biztosan felismerek.
- Remek, remek! - csapta össze mancsait a tanár. - Nos, a szivacsokat ott találják majd, a vizet pedig majd a csapból kell engedniük. Ajánlom a Paulaseptet, az a legmakacsabb szennyeződést is könnyedén eltünteti. Nos, akkor jó munkát, és ha a lányok megérkeznek, kérem, mondjon el nekik mindent.

 Hiromi bosszankodva pillantott az elszelelő Lumpsluck után. ,,Nem elég, hogy egy büdös, szutykos osztálytermet kell súrolnom Luther hülyesége miatt, ráadásul még Cordelia meg Paulien sem képesek időben megérkezni! Fogadjunk, hogy nekem kell megcsinálnom az egészet...” kesergett a lány, miközben néhány egyszerűbb varázslat segítségével nekilátott a padokon éktelenkedő, micskes-mocskos, perverz feliratok levakarásához. (,,James szarva csak hét centi” ,,Sirius kutyapózban szereti” stb.)

 A hollóhátas lány már vagy negyed órája dolgozott, mikor kopogtattak a terem ajtaján (melyre szintén ráfért volna egy alapos tisztogatás).

 - Ki az? – kérdezte Hiromi meglehetősen barátságtalanul.

- Hahó! - lépett be a terembe Cordelia Beckford, aki ÉPPEN ARRA SÉTÁLT, mivel éppen ide kellett jönnie. - Öhm... büntetőmunkára jöttem.
- Késtél egy negyed órát - vetette oda Hiromi a lánynak, majd a vödrök felé bökött. - Ott vannak a szivacsok, takarítani kell.
Cordy elhúzta a száját a koszvadék láttán (Hiromihoz hasonlóan ő sem nagyon bírta a micsket-mocskot), ráadásul nem volt elragadtatva az ázsiai lány barátságtalan stílusától sem. ,,Na mindegy, csak kibírom valahogy" gondolta magában a lány, majd a vödrökhöz lépett.
- Paulien hol van? - érdeklődött kissé INGERÜLTEN az amúgyis kissé INGERÜLT, de kissé ázsiai lány. - Azt hittem ő is kiveszi a részét a takarításból...

- Nem tudom... Biztosan még mindig a mágiatörténet beadandón dolgozik... vagy LUCIUS MALFOYON! - sütött el egy (szerinte) zseniális viccet Cordelia, ám miután észrevette, hogy Hiromi nem röhög a hasát csapkodva, ahogyan ő teszi, gyorsan komolyságot erőltetett magára. - Fogalmam sincs. De nagyon dühös leszek, ha nem jön! - jelentette ki, miközben igyekezett meggyőzően dühös arcot vágni.

 - Nos, VALAMIBEN legalább egyetértünk – közölte Hiromi egy mély sóhajtás kíséretében, miközben azon igyekezett, hogy egy Remus Lupinnal kapcsolatos, pajzán megjegyzést távolítson el az egyik padról.

 Cordy egy ideig figyelte, ahogy a japán lány dolgozik, s mivel ez segített neki rájönnie abban, hogy nem kíván csatlakozni, úgy döntött, beszélgetéssel tereli el Hiromi figyelmét arról, hogy lófaszt se csinál.

 - Na és... hol voltál az éjjel? Molly azt mondta, hogy állítólag egy másik világba kerültél... de ezt Dumbledore mondta neki, szóval nem épp megbízható a forrás – próbált cseverészni Cordy, mire jeges pillantásokat és egy kurta választ sikerült bezsebelnie:
 - Ami azt illeti, igen, átkerültem Narniába.

A griffendélest láthatóan meglepte a válasz.

 - Igen? És az is igaz, hogy magaddal hoztál egy megdöbbentően csúg fiút? Nem lesz féltékeny a barátod?

- Bármilyen meglepő számodra, Cordelia, de egy kiengyensúlyozott párkapcsolat alapja a bizalom és a...
- ..MEGDOLGOZÁS? - fejezte be az ázsiai lány mondatát Cordelia egy újabb perverz viccel.
Hirominak rá kellett jönnie, hogy Cordy egy kamaszodó tinifiú (esetleg Dumbledore) értelmi szintjén áll, úgy döntött, hogy inkább hagyja a magyarázkodást a francba, és minden erejével a pad sikálására  koncentrált.
- Na, fejezd be a mondatot! Tudod, hogy csak vicceltem - próbálta engesztelni Hiromit egy színpadias bocsánatkéréssel a lány, aki attól tartott, ha nem tartja életben a minimális kommunikációt, akkor neki is DOLGOZNIA kell. Ő pedig nem szereti a DOLGOZÁST.( Csak a MEGDOLGOZÁST! - ÚJABB PERVERZ VICC XDD)

Hiromi fáradtan felsóhajtott, de végül úgy döntött mégis befejezi a megkezdett mondatot, mivel IGENCSAK szeretett a Zeke-kel való tökéletes kapcsolatáról beszélni (illetve azzal hencegni).
- Szóval, mint említettem az alappillérek a bizalom, a barátság és az egymás iránt tanusított tisztelet. Zeke-kel mind a három kitételt teljesítettük, ezért vagyunk ilyen boldogok.

- Fuuj... azzal a kis koszos deszkással? - fintorgott Cordy, aki képtelen volt elhinni, hogy egy olyan emberrel, mint Zeke, lehet boldog, kiegyensúlyozott párkapcsolatban élni.
- Zeke nem koszos! - csattant fel Hiromi szenvedélyesen. - Mármint... remélem...

 Az ázsiai lány már épp elmerült volna a Zeke higiéniája felett érzett aggodalmaiban (melyek nem voltak éppen újkeletűek, Hiromit mindig is aggasztotta, hogy Zeke esetleg nem zuhanyozik minden nap, vagy elmulaszt egy-két fogmosást, de ezeket a félelmeket eddig a lány elnyomta), ekkor azonban Poppy viharzott be a (Cordy semmittevésének köszönhetően) továbbra is retkes tanterembe.

 - Bocsánat! Annyira sajnálom! – hadarta a veres hajú lány, mielőtt Cordy és Hiromi megszólalhattak volna. – Időre akartam jönni, de Lucius kényszerített rá, hogy miután kijöttem a gyengélkedőről, lenyomjunk néhány menetet,... mármint a kviddicspályán. Merthogy... kviddicsedzésen voltam – tette hozzá vigyorogva és kissé értetlenül, mikor látta, hogy Hiromi bizarr pillantásokat lövell felé, Cordy szája pedig ijesztően perverz vigyorra húzódik.

 - Na, miben segíthetek? – ajánlkozott Poppy, ám ismét ahelyett, hogy megvárta volna a feleletet, már neki is fogott a padló felmosásának. – Hú, ez a főzet baromi undorító... hogy tudta valaki ennyire elrontani? – kérdezte csak úgy magától, holott messze övé volt a legrosszabbul sikerült kotyvalék az egész osztályban. Mindenesetre úgy tűnt, saját tehetségtelenségét illetően továbbra is boldog tudatlanságban él.

 - A bátyám, Ivory sosem értett a bájitaltanhoz – folytatta a csevegést Poppy. – Sőt, igazából semmi máshoz sem. De nagyon kedves fiú! – bizonygatta, és kedvesen rámosolygott a másik két lányra. Cordy azonban – vélhetően az előző esti verekedés miatt – nem viszonozta, és azon merengett, hogy Poppy vajon emlékszik –e bármire is az előző este történtekből.

- Nahát, milyen izgalmas! - gúnyolódott Hiromi, majd összecsapta a kezeit a levegőben. - Inkább takaríts... nem szeretnék éjfélkor végezni...

Poppy épp csak egy pillanatig vágott sértett arcot, majd folytatta a csevegést.

- Mondd csak, Hiromi, neked van testvéred? - érdeklődött mosolyogva.

- Mondjuk egy DÖGÖS bátyád? - szólt közbe Cordy, miközben PAJKOS szemöldökmozgatást végzett. - Az ázsiai fiúk olyan szexik...

Hiromi egy kissé fintorogva nézett a szőkés lányra, mivel nem szerette a FAJKEVEREDÉST. Ám mikor rájött, hogy ő is fajkeveredik a koszos kis deszkás Zeke-kel, úgy döntött nem ítéli el emiatt Cordyt.

- Ami azt illeti, nincs bátyám, csak egy húgom. Néha elég fárasztó tud lenni... - vallotta be az ázsiai lány.

- Nekem mondod? Két öcsém van, és egy bátyám! Azt hiszem a tesók CSAK fárasztóak lehetnek - forgatta a szemét Cordy.

 - Ez nem igaz! - vetett ellent neki Poppy, miközben fénysebességgel tisztogatta a padlót. Edzettségének köszönhetően a lány minden olyan feladatban remekül teljesített, mely fizikai munkát igényelt, s ez alól a takarítás sem képzett kivételt. - Mi nagyon jól megvagyunk Ivoryval! Tökéletesen megértjük egymást. Igazából azt hiszem, ő az egyetlen, akivel tényleg mindent megoszthatok... - ismerte el Poppy. A tekintete egy másodperc töredékéig mintha elszomorodni látszott volna, ám hamarosan már ismét átvette a búskomor grimasz helyét szokásos, ostobenkóan barátságos vigyora.

 - Talán használna, ha nem támadnál neki minden második embernek - évelődött vele Cordy, aki továbbra is a beszélgetés fonalának fenntartását alkalmazta a munka elkerülésének érdekében.

- Hé! Te vagy a hibás! Te kezdtél el ERŐSZAKOSKODNI szegény Lucius-szel! - vágott vissza Poppy, miközben nekilátott az ablakok lesuvickolásának.

- Ez nem igaz! - háborgott Cordy, miközben próbált Poppy háta mögött maradni, nehogy az észrevegye, hogy SEMMIT nem csinál az égegyadta világon. - Csak beszélgettünk a K-nővérek könyveiről, mikor hirtelen

berontottál a szekrénybe és kirángattál! Biztosan csak féltékeny voltál, hogy nem te kerültél egy szekrénybe Luciusszel! De ne aggódj... ÉN nem érzek semmit iránta. Arról meg igazán nem én tehetek, hogy szegény nem tud ellenállni ennek! - A lány hirtelenjében vad seggrázós táncba kezdett, bemutatva minek is nem tud ellenállni a mardekáros fiú.

 - És ezért kezdett el nyöszörögni fájdalmában? - tette csípőre a kezét Poppy. - Ennyire butának nézel, Cordy?! Mellesleg én tényleg nem szoktam nekiesni másoknak, de mikor meghallottam azt a fájdalmas sikoltást, elpattant bennem valami… még sose történt ilyen azelőtt. Egyébként pedig.... Engem abszolút nem érdekel, hogy Luciusnek mi jön be, mert mi ketten csak barátok vagyunk. És kétlem, hogy az ilyen ... OLCSÓ ... XD viselkedés a kedvére lenne....

 - Paulien! Cordelia! - szakította félbe a kibontakozó veszekedést Hiromi. - Mi lenne, ha inkább a takarítással törődnétek? Bár igaz, egészen jól haladunk, annak ellenére, hogy... Cordelia, te eddig még semmit se csináltál?

 Cordy egy kicsit elveresedett a vád hallatán, de úgy döntött, nem hagyja magát zavarba hozni.

 - A vita túlzottan elterelte a figyelmem - magyarázta további seggrázós tánc kíséretében. - De ha ragaszkodsz hozzá, nos... talán letörlöm a táblát - ajánlkozott mártírarccal, és kezébe vette a büdös víztől csöpögő szivacsot.

 - Nem gondoljátok, hogy Lucius másképp viselkedett tegnap? Mintha... kilépett volna önmagából... - merengett el Poppy.

 - Nos, ÉN nem tudom. Ugyanis átkerültem a gusztustalan és nem higiénikus Narniába, bár ez nem sok embert érdekel - vonogatta a vállát Hiromi. - Ami azt illeti, Zeke se igyekezett, hogy megbizonyosodjon afelől, hogy minden rendben... Mióta visszatértem, még csak meg se keresett.

- Biztosan nagyon összeMELEGEDETT Lutherral - vetette fel Cordy vigyorogva, miközben próbált minél távolabb oldalazni a vödröktől. - Érted! Mivel mindketten fiúk, és...

- Mi?! LUTHERRAL? - hökkent meg Hiromi.

- Igen... tudod Ő mászott be helyetted a szekrénybe - folytatta a szőkés lány a magyarázatot, amennyire lassan csak tudta. - Míg te nem voltál ott... mert épp Narniában üdültél!

- Nem üdültem! - horkant fel Hiromi. - Mint említettem ROPPANT undorító hely az a Narnia. De most, hogy belegondolok, tényleg Luther volt az… Mégis hogy képzelte? Ez felháborító! - A lány felpattant ültőhelyéből. - Én mindjárt kimegyek és... MEGVEREM! - sikkantotta, majd megkezdte az előkészületeket (azaz a gumikesztyűk keresgélését - elvégre ki akarna hozzáérni Lutherhez?)

 - Hé, nyugalom, Hiromi! - próbálta visszafogni Poppy. - Úgy emlékszem, Zeke azonnal kirohant a szekrényből, amint rájött, hogy nem te vagy vele, hanem Luther... - magyarázta, mire a hollóhátas megkönnyebbülten felsóhajtott.

 - Nagyon elegem van már belőle! Folyton utánunk járkál, ráadásul azt hiszem, nem én érdeklem, hanem Zeke... - Hiromi egész testében összerándult, úgy kirázta a hideg a gondolatra. - Ez a Luther... rejtélyes ember. Azt hiszem, elképesztő ereje van egy megdöbbentően csúg testben.

 - Apropó, csúg! - kapott a témán Cordy. - Mi a helyzet ezzel a Nick nevű sráccal? Mindenki azt mondja, hogy te hoztad át Narniából, és hogy most valahol a környéken settenkedik... néhányan már látták is Hagrid tökei felé kujtorogni...

 - Dumbledore szerint Narniában kúrogattatok - egészítette ki a történetet Poppy, őszinte felháborodást váltva ki ezzel Hiromiból.

 - Hogy mi?! Én és Nick?!

- Aha - fűzte tovább a gondolatot Cordy. - Azt mondta, szorgoskodtatok, mint a nyulak, és odaát egy egész focicsapatnyi ázsiai faunt hagytatok Nick testvéreire.

Hiromi dühös arca most még dühösebb arckifejezést öltött. Már magától a feltételezéstől, hogy ő BÁRMIT is műveljen Nickkel kirázta a hideg, ez a pletyka viszont még a soknál is több volt.

- NEEEEEEEEEEEEEEEEEEE! - ordította fájdalmasan a lány, elhajítva a kezében lévő szivacsot, ami ennek köszönhetően a közeli könyvespolc tetején kötött ki. - BIZTOSAN EZÉRT NEM ÉRDEKLŐDIK UTÁNAM ZEKE TÖBBÉ... AZT HISZI, HOGY EGY ROSSZÉLETŰ RIBI VAGYOK....

- Vagy mégis Lutherrel van DOLGA - jegyezte meg halkan Cordy, ám Hiromi gyilkos pillantását látva inkább nem kezdett bele a perverz kuncogásba.

 Ezen a ponton azonban váratlan intermezzo szakította félbe a lányok csevegését: a szivacs ugyanis, amit Hiromi a könyvespolchoz vágott, a kelleténél nagyobb erővel csapódott a bútordarabnak, ami ennek köszönhetően először vészesen meginogott, majd - a roxfortosok legnagyobb rémületére - előre lendült, és széttört. A lányok ijedten ugrottak félre az útjából, majd mikorra megnyugodtak, érdeklődve szemlélték a végkifejletet. A leghamarabb Hiromi nyerte vissza a lélekjelenlétét, és egy Reparóval próbálta megszerelni a tönkrement könyvespolcot, ám hiába, a bűbáj nem fogott a darabjaira esett falapokon.  Poppy azon merengett, hogy vajon tényleg olyan erős –e, hogy egyetlen szivaccsal ledöntött egy könyvespolcot, avagy valamilyen mágia is volt –e a dologban, ám természetesen nem sikerült rájönnie semmire.
 Hiromi eközben egyre kétségbeesettebben igyekezett segíteni a bútor maradványain, de az ő próbálkozásai szintúgy meddőnek bizonyultak.

 - Jaj, mit fog szólni Lumpsluck professzor? - siránkozott a hollóhátas. - Lehet, hogy még egy estét kell majd takarítással töltenünk? Azt nem bírnám ki!

 Cordyt mélyen érintette a kifakadása.

 - Talán annyira rosszul érezted magad velünk? Én ugyanis - bár engem lep meg a legjobban - egészen jól szórakoztam... eltekintve persze attól, hogy HALÁLRA DOLGOZTAM MAGAM - tette hozzá fájdalmas arccal, s az alkalmat kihasználva drámai mozdulattal ő is eldobta a szivacsát, ami a könyvespolc mögötti falrészletnek csapódott.

 - ...jaj - harsant ekkor egy BARBÁR RIVALLÁS valahonnan.

 - Ez meg ki volt? Honnan jött ez a hang? - kapta fel a fejét Poppy.

 - Én úgy hallottam, a fal mögül - mondta Hiromi kissé bizonytalanul, mintha nehezére esne hinni a saját fülének. - De persze ez butaság, miért is lenne bárki a fal mögött? Ez teljesen logikátlan...

 - Nem, nem! - vágott izgatottan a szavába Cordy, és előrefurakodott a másik két lány között, hogy jobban láthassa a hang vélhető forrását. - Ez pontosan olyan, mint a K-nővérek egyik regénye, a Falatnyi Falak! Tudjátok, amiben fallá változtatják a miniszterelnököt, és így nem tudja megnyerni a választásokat, de helyette megtalálja az igaz szerelmét egy fiatal, szegény falfestőlány személyében... Tényleg nem ismeritek? - kérdezte felháborodottan Hiromi és Poppy értetlen tekintete láttán, majd sóhajtott. - Bezzeg Lucius biztos olvasta...

 - Cordelia, egészen biztos vagyok benne, hogy a hang a fal MÖGÜL érkezett, és nem maga a FAL szólt hozzánk - okoskodott Hiromi, s hogy szavait bizonyítsa, óvatosan megkopogtatta az egyik különösen kiálló kőtéglát. - Van ott valaki?

 Ezek után néhány pillanatig semmi se történt. A három lány lélegzetét visszafojtva fürkészte a robosztus kőtömböt, s miután egy újabb kopogtatás is válasz nélkül maradt, Hiromi szemmel láthatóan csalódottan tért vissza munkájához.

 - Talán hallucináltunk - sóhajtotta.

 - Mind ugyanazt? - vonta fel a szemöldökét Cordy, aki továbbra is abban reménykedett, hogy a rejtélyes események amellett, hogy megmentik őt a takarítástól, egy, a K-nővérek regényeiben szereplő rejtélyhez vezetnek. - Próbáljuk meg még egyszer! Utoljára! - kérlelte őket, és már nyúlt volna a falhoz, ám Poppy megelőzte őt. A mardekáros lány olyan erővel kezdett dörömbölni, hogy a kőzeten váratlanul megjelent egy repedés, mely abban a pillanatban, nagy recsegés-ropogás kíséretében tágulni kezdett. Néhány másodpercen belül pedig - a három boszorkánytanonc legnagyobb rémületére -  a kőfal úgy omlott össze, mint egy kártyavár.

Hiromi felsikkantott és megragadta baljával Poppy, jobbjával Cordy karját, hogy elrántsa őket a lezúduló törmelék elől, így éppen csak megelőzte azt, hogy a fal darabjai be ne lepjék a két lányt. Miután a felszálló por végre leülepedett a három lány szemei elé iszonyú látvány tárult - és nem, ez nem a leomlott kőfal darabjai voltak. Ehhez képest az SEMMI nem volt.

A falon támadt lyukban ugyanis, egy alacsony, megkínzott arcú, alaposan lesoványodott férfi üldögélt, aki megpillantva a lányokat foghíjas mosolyt küldött feléjük, és egy a számukra idegen nyelven hadart el valami köszönetfélét.

- Szent Merlin! - szólalt meg Hiromi, akinek először tért vissza a lélekjelenléte. - Ez az ember iszonyatosan koszos...

Poppy és Cordy azonban ezzel láthatóan nem törődve próbálták megközelíteni a férfit, aki láthatóan ezt valamiféle támadásként értelmezte, mivel ijedt arcot vágott, majd iszonyat hangosan belekezdett egy dalba.

- Jött, és megváltozott minden... jött, és megdobbant a szívem...

- Elnézest, uram. Jól érzi magát? - érdeklődött Poppy udvarias hangon, kissé bárgyú mosollyal az arcán, de a barna hajú férfi láthatóan nem zavartatta magát, és folytatta bugyuta dalát.

- Héé! - csettintett egy négereset Cordy az ismeretlen ember arca előtt. - Poppy valamit kérdezett, NEM HALLOTTA? Vagy maga amolyan.. BALHÉS TAG?... Mert mi is azok vagyunk ám - tette hozzá a lány, hogy a megfélemlítés technikáját alkalmazva kicsikarjon egy választ a férfiból. - Bizony... ugyanis ha nem vette volna észre épp a... BÜNTETÉSÜNKET TÖLTJÜK!

- Büntetés? - ismételte el a hallott szót a férfi, majd nagyot nyelt. - Ne! - könyörgött könnybe lábadt szemmel.

 - Nyugalom, nyugalom! - hadarta Hiromi. - Mi nem fogjuk bántani...

 - Hacsak MAGA nem akart bántani MINKET - tette hozzá gyorsan Cordy amolyan TOLDYSAN. XDD Az ismeretlen ember azonban, úgy tűnt, nem nagyon értette, mire akarnak kilyukadni a lányok, ugyanis továbbra is olyan távol húzódott tőlük, amennyire csak lehetett, jóllehet ebben eléggé akadályozta a tény, hogy végtagjait vaskos láncok rögzítették a talajhoz. Jobb híján továbbra is - a lányok számára értelmetlen - dalokat dúdolgatott.

 - Tüüündér az álmaimból... Tüüündér, ki elvarázsol... - suttogta a férfi könnybe lábadó szemekkel, könyörgő pillantásokat vetve a lányokra.

 - Ez több, mint bizarr - jelentette ki Poppy. - Vajon hogy került ide ez az ember?

 - Talán ő is Narniából érkezett - vetette fel Hiromi, ám mivel erre a többieknek se bizonyítékuk, se cáfolatuk nem volt, semmit se tudtak rá felelni.

 - Azt hiszem, legjobb lenne, ha szólnánk róla Dumbledore-nak - jelentette ki a japán lány. - Bárki is legyen ez a személy, ráférne egy alapos fürdés... és hajmosás... na meg pedikűr-manikűr, frissítő uborkás pakolás és narancsos bőrradír, és ha már a bőrnél tartunk, ezek a bőrkeményedések...

 - Értjük - szakította félbe jelentőségteljes hangon Hiromit Cordy. - De szerintem ne szóljunk Dumbledore-nak. Lehet, hogy ő rejtette ide ez a férfit?

 - Miért rejtene el Dumbledore lesoványodott külföldieket Lumpsluck professzor falában? - vetett neki ellent Hiromi. - Ennek semmi értelme!

 - Szegény olyan éhesnek tűnik! - merengett el Poppy, majd talárzsebéből előkapott egy banánt, s odanyújtotta a férfinak. - Egykisfolyadék! Helyett... banán.

 Az ismeretlen azonban nem nyúlt az ételért, valószínűleg azért, mert a kezeit bilincsek tartották fogva. Poppy ezt csalódottan konstatálta, s inkább maga harapott bele az ízletes gyümölcsbe.

 - Sose lehet tudni! - folytatta a vitát Cordy, egészen megfeledkezve a halálra rémült emberről. – Lehet, hogy ő a TARTALÉK! Tudjátok, ha Lumpsluckkal történne valami... mondjuk meghalna.

 - Na de Cordelia! - csattant fel Hiromi.

 - Hmm, azt hiszem, ez egy brazil banán! - fecsegett gondtalanul Poppy, tudomást sem véve a másik két lány szópárbajáról. - Ez az aroma összetéveszthetetlen!

 - Titkok vannak a falak mögött... - nyöszörögte szerencsétlenül a férfi. - Titkok... emberek között...